A bemutatótermedben szinte csak piros, fekete és szürke ruhákat látni.
Ezek örök színek, főleg a fekete, fehér, piros. Mellettük a szürke valahogy mindig visszajön. Észrevettem a nagykereskedésekben is, legelőször a szürkék fogynak el – drágábban is adják.
Hogy lettél divattervező?
Gyerekkoromban nem érdekelt a divat, az ikertestvérem mindig nézegette a magas sarkú cipőket, ruhákat, de engem hidegen hagyott téma. Tizenhat éves koromban azonban a dédnagymamám lábbal hajtós varrógépen megmutatta, hogyan kell zsebkendőtartót meg szoknyát varrni, és nagyon megtetszett. Elsőre felvettek az egyetemre, ami nagyon ritka. Valószínűleg azért sikerült, mert csak csináltam és csináltam, teljesen átszellemült voltam. Ez most is így van, éjjel-nappal ezzel foglalkozom. A tervezés mellett tanítok is, ami szintén nagyon kreatív dolog.
2009-ben elnyerted a Formatervezési Díjat és még sok másikat is a kismama-ruháidért. Hogyan jött ez az ötlet és később miért kényszerültél arra, hogy háttérbe szorítsd?
Harmadikban láttam egy divatbemutatót az egyetemen az iskolatársaim munkáiból, és akkor úgy döntöttem, elhagyom a szakmát. Nagyon felháborodtam, szerintem nem ez a ruha, a divat, az öltözködés. Cifet-cafat ruhadarabokat raktak a nőkre, kilátszott a mellük, az egész funkció nélküli volt, és úgy használták az embereket, mint egy vállfát. Úgy gondolom, a ruha emberközpontú, maga az ember kikerülhetetlen. Különben is minek az egész, ha egyszer megy ki a kifutón, és utána dobhatom a sarokba. Úgy döntöttem, célközönséget keresek. Egyrészt az életkorom miatt választottam a kismamákat, másrészt a testalkatom miatt – mert hát sose volt lapos hasam, ez van, ez egy adottság. Később Finnországban voltam ösztöndíjas, és ott készítettem az első ruhákat.
Nagyon nagy lendülettel kezdted, de ma már az egész családnak tervezel. Miért döntöttél így?
Amikor 2006 körül kitaláltam, hogy kismamaruhákra specializálódom, még senki nem csinálta itthon. Díjazták az ötletet, csakúgy, mint a ruhákat formailag, de a szakmai siker más, mint az üzleti élet. A kismama-piac nagyon összetett: egyrészt cserélgetik a ruhákat, mert pár hónapra nem vesznek újat, másrészt gombamód megszaporodtak a kiskereskedők, akik vagy forgalmazók, vagy gyártók voltak. Sajnos egymásra nyitották az üzleteteket, így csődbe mentek. Nekem hat partnerem volt, abból három tönkrement. Most jelenleg egy partnerem van, aki stabil. De ez még hagyján, megjelentek a nagy cégek, és egy pár év után behozták a kismama-részlegüket. Volt még egy tévedésem: azt hittem, hogy a kismamság egy stílus, amihez én szólhatok. Rá kellett jönnöm, hogy rengetegféle stílusú kismama van, és ennek a rengeteg kismamának rengeteg változatot kéne tervezni, de nekem erős a saját stílusom, nem tudok annyifélét kidolgozni. De kiegészítő termékre szerencsére még mindig van igény, ezért csinálok kabátot, elegáns nadrágot.
Szeretnél női, férfi és gyerek kollekciót is?
Igen, de most inkább csak női ruhákat tervezek, főleg kabátokat, innen fogok áttérni a többi kollekcióra. Az idei kollekciómat a nagyon egyszerű szabásminta, a kabáton, nadrágon és szoknyán lévő nagy gallérok, valamint a gombok, záródások, nagy zsebek és az aszimmetria jellemzi. A kabátomból több százat eladtam már, de a nadrág nem fogy annyira, az nehéz ügy.
Milyennek képzeled a Ille-Ollát tíz év múlva?
Az a célom, hogy az Ille-Olla meghatározó divatmárkává váljon, és minél több embert tudjak foglalkoztatni. Finnországban van egy márka, a Marimekko, ami mindent helyben gyártat, a textiljeit és a kiegészítőit is. Persze elég drága, de tudom, ha bárhol a világon találkozom egy finn emberrel, tuti, hogy van egy Marimekko táskája. Szeretném, ha az Ille-Olla is ilyen lenne, és mindenkinek lenne egy Ille-Olla kabátja, de az anyagbeszerzés nagyon nehéz. Külföldi alapanyagokat kell vennem, mert tönkrement a hazai textilipar. Ennél is súlyosabb probléma, hogy sok varroda, bedolgozó üzem nagyon nehezen él meg. Kötöde van még egy-kettő, de azok is sorra zárnak be. Épp mentem volna az egyik kötödébe, mikor odaértem láttam, hogy csődbe ment.
Mindenki Kínában varrat.
Ez nem teljesen így van, mert 5.000 darab alatt nem éri meg kivinni a munkát. Most, hogy drágább az üzemanyag, és a kínai bérek is 30%-kal emelkedtek, egyre több esély van arra, hogy megint érdemes lesz itthon varratni. Nagyon jók a magyar varrodák, ha jól emlékszem, McQueen is itt varratott. Vidéken valamivel olcsóbb, mint Budapesten, ott is érdemes körülnézni. Én semmiképpen nem fogok Kínában gyártatni, nekem misszióm, hogy magyar munkaerőt használjak, ha már a textilt – bármennyire is szeretném – nem tudom Magyarországon beszerezni, mert nincsen. Csak úgy lehet erősíteni ezt az országot, ha munkát adunk az embereknek.
Idei kollekciódat a székely népviselet ihlette
A népművészetben azt mondják: a szoknyát felgallérozták. Mikor ezt meghallottam, biztos voltam benne, hogy jobban meg kell ismernem a népviseletet. Azóta a kabátjaim, szoknyáim, és a nadrágjaim is fel vannak gallérozva. Pár éve találkoztam Esztány Istvánnal, aki a székely népviselet által inspirált táskákat készít. Jól megértettük egymást, a módszerünk is és az egész tervezési rendszerünk hasonló. Az ő hatására kezdtem el foglalkozni a székely népviselettel, ami mindig is tetszett, mert nagyon egyszerű és csíkos – a csíkokért pedig odavagyok. Istvánnal most már közös műhelyünk van.
A ruháidon nem is látszik, hogy a népművészet ihlette őket. Ezt fontos szempont volt?
Igen, szerintem az a legjobb, ha merítünk a hagyományainkból, de ez nem látszik feltétlenül a ruhákon. Például a nadrágok, amiket idén terveztem, nincsenek megszabva a combjuk között, és ez a székely harisnyán is így van. Vagy ilyen a dupla slicc, a lehajlás, vagy az, hogy nagyon szűk és az alja fel van hasítva (ez régebben azért kellett, hogy bele tudjanak bújni a csizmába). De már nem lehet ezeket a dolgokat egy az egyben átvenni, mert átalakult a világ. Át lehet venni elemeket belőle, de egy új rendszert kell kialakítani. Régen az emberek öltözékéből pontosan meg lehetett állapítani a vagyoni helyzetüket – jobbágy, szabadcsalád vagy birtokos –, sőt még azt is, hogy éppen milyen érzelmi állapotuk. Manapság már sokkal fontosabb az egyediség, egyéniség és az önkifejezés.
Mennyire kell vállalkozóvá válnod amellett, hogy művész vagy?
Folyamatosan tanulok, fejlesztem magam, mert vállalkozóvá kell válnom. Ahhoz, hogy megmaradj a piacon, üzleti érzékre is szükség van. Én elég racionálisan gondolkodom, nem vagyok egy nagyon elborult művész. Ha az lennék, nem is tudnék megmaradni a piacon.