Amerikai minta, olasz kivitelezés
Piemont Olaszország legnagyobb és legészaknyugatibb régiója, amely, amint azt a neve is mutatja, a hegyek, azaz az Alpok lábainál fekszik. A torinói központú régió egyik büszkesége a helyi alpesi marhahús, így a piemontiak különösen gyanúsan tekintenek a gyorséttermek amerikai recepttel, és ki tudja, honnan származó alapanyagokból készülő hamburgereire. Ha egyáltalán rájuk tekintenek.
A McDonald’s gyakran alkalmazza azt a technikát, hogy az általa gyarmatosított ország étkeit megpróbálja a cég filozófiájába beillesztve elkészíteni. Ennek az eredménye itthon pl. a csalamádés hamburger volt, de az olaszok is kóstolhattak már parmezánnal készített cheeseburgert az itáliai mekikben. Arra a McDonald’s valószínűleg nem számított, hogy egyszer nem ők fogják elkészíteni helyi kaják saját verzióját, hanem a helyiek készítenek a McDonald’sből saját verziót. De Piemontban pontosan ez történt.
Az első Mac Bün tavaly nyáron nyílt Rivoliban, ami Torinó egyik külvárosa. A mintául szolgáló amerikai gigacég azonnal rosszat sejtett, és felpanaszolta, hogy a “Mc” és a “Mac” szócskák az ő védett márkajelzéseik, így azokat légyszíves ne használják a piemontiak a saját hamburgerezőikhez. A helyiek az első szócskát erre kicsillagozták, így lett az étterem neve M∗∗ Bün, szimbóluma a hentesbárd.
Egy jó hamburgerhez kóla helyett vörösbor jár
A biznisz beindulni látszik, mivel a külvárosi próbaüzem után most Torinó belsejében is nyílt egy M∗∗ Bün. Szombaton ebédre látogattunk el ide. Az egység délben nyit, és háromnegyed egykor már az úttesten kanyargott előtte a sor, kb. mint amikor az első pesti McDonald’s megnyílt a Régiposta utcában a rendszerváltás idején. Jó negyed órányi sort kellett kiállnunk a piemonti nyelven (nem olaszul!) írt menüt tanulmányozva, mire a pulthoz érkeztünk.
Egy menü ebben a gyorsétteremben egy szendvicsből, egy adag krumpliból és egy italból áll. Az utóbbinál nem kóla és fanta közül kell választani, hanem piemonti üdítők és ásványvizek vannak, valamint természetesen piemonti borok és piemonti sör is. Egy igazi piemonti nem fog egy pohárka vörös nélkül marhahúst ebédelni, főleg nem hétvégén, így mi sem tettük ezt. Mennyire nem meglepő: a felszolgált folyóbor (hordóból csapolják) is minőségi, nem az a rossz szagú, édes-savanyú lőre, amire az átlagos magyar vásárló számíthat, ha kétdecis műanyagpohárban a kezébe adnak egy kis vörösbort.
Persze itt nem is műanyagpohárban adták: a M∗∗ Bün csakis biológiai úton lebomló csomagolásokat alkalmaz. Még a desszertes kiskanál is a komposztba megy.
Tíz euró, de jóllakat
Önmagában egy szendvics 4,50–6 euróba kerül, az alkoholt is tartalmazó menü tízbe – igen, ez majdnem háromezer forint. A rendeléshez egy vekkerszerű kis izét adnak, ezzel kell szépen helyet foglalni, amíg a kért szendvicsek el nem készülnek (lehet bele ketchupot, mustrát, majonézt kérni, az eladó külön felhívta a figyelmünket, hogy a szószokat is mind Piemontban készítik). Alig kóstoltuk meg a borunkat, amikor a kis kütyü éktelen vibrálásba kezdett, ez jelentette azt, hogy mehetünk vissza a pulthoz a hamburgerekért.
Amint az a fotókra kattintva megnyitható galériánkban jól látszik, a krumpli itt nem hasáb formájú, hanem kb. fél centi vastag szeletekre van vágva. Agyonsózva sincs – úgy látszik, ennek a cégnek nem célja, hogy minden vendéggel megitasson fél liter cukoroldatot. A fő fogás maga a hamburger, amiről sok mindent nem lehet mondani, mert nincs benne semmi trükk. Egy ilyen hamburgerben friss zöldségek vannak egy teljesen jellegtelen, kicsit megpirított zsömlében, hiszen az egészben az a lényeg, hogy az ember a marhahús ízét érezze.
Piemonti szokásoknak megfelelően nincs túlsütve az a húspogácsa – errefelé előszeretettel eszik magában is a marhahúst. És igen, McNuggets helyett nyers húst is lehet kérni a M∗∗ Bünban. Ne valami tatárbifsztek-szerű agyonfűszerezett, hagymás-tojásos katyvaszra tessék itt gondolni, mert ez sima, első osztályú minőségű, de nyers marhahús, legfeljebb egy kis olivaolajjal leöntve. Ezt nem azért kell enni, hogy legyen valami az ember gyomrában, hanem az íze miatt. A hús íze miatt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy M∗∗ Bün-menü után az ember éhes maradna. Aki evett már McDonald’sben, az tudja, hogy ott azért egy szendviccsel nem lakik jól az ember. Itt elkérik ugyan az árát, de egyetlen hamburger a hozzá járó krumplival egy rendes ebédnek felel meg.
Ahol a szélsőbal és a szélsőjobb találkozik
Talán nem kifejezetten Velvet-téma, de tagadhatatlan, hogy a M∗∗ Bün ugyanannyira szól a politikáról, mint a gasztronómiáról. A kezdeményezés kifejezetten arra jött létre, hogy az olasz nyersanyagokat és munkaerőt védelmezze és promótálja. Illetve még csak nem is erre, hiszen a M∗∗ Bün nem képviseli egész Olaszországot, hanem kizárólag csakis Piemontra koncentrál. Ha valaki nem tudná, Itáliában a hazafias érzések legfeljebb akkor lépik át a régióhatárokat, ha foci VB-ről van szó, egyébként észak és dél kevés dologban tud közös nevezőre jutni.
Míg máshol a nemzeti érzés gyakran kimerül abban, hogy a hazafiak vélt vagy valós sérelmekért követelnek vagy vesznek elégtételt, addig a jelek szerint Piemontban van néhány üzletember, akiket valószínűleg ugyanez az érzés hajt, ebből kiindulva mégis valami pozitívat, modernt és működőt hoznak létre.
De közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a M∗∗ Bün filozófiájában olyan elemek is igencsak hangsúlyosak, amiket viszont a baloldal szokott magáénak vallani: ilyenek a műanyag száműzése, a bio- és zöldmánia, a harc a nagyvállalatok hatalma ellen és az elitizmus teljes hiánya. A M∗∗ Bün próbál kifejezetten olcsó lenni, és az ott kínált minőséghez képest végülis az is. Egy kebab Olaszországban 4 euró körüli összegbe kerül, ennél nem sokkal drágább egy szendvics ebben a gyorsétteremben.
Ugyanez a befektetői kör néhány éve sikeresen indította útjára a Grom nevű fagyizóláncot, ami ma már a világ több országában rendelkezik cukrászdával. Úgy néz ki, a M∗∗ Bün is valami hasonló sorsra hivatott. Ha nem rontanak el valamit, akkor ebből akár világsiker is lehet.