Míg a külföldi hírességek szeretnek a lehetőségekhez mérten feltűnően öltözködni, ha jelenésük van a bíróság előtt, magyarországi sorstársaik igen visszafogottak: Stohl András és Damu Roland is úgy öltözött fel, mintha csak egy évzáróra lenne hivatalos. A Petrocelli blog szerkesztői szerint nem érdemes divatbemutatóként kezelni a tárgyalást, a legtöbb bíró számára fontos, hogy megőrizze a tekintélyt, és ha kell, ki is küldi azt a teremből, aki szerinte nincs megfelelően felöltözve. Ja, és ha valakit szervezett bűnözéssel gyanúsítanak, ne vegyen fel halszálkás gengszteröltönyt, ha pedig a szociális helyzetére hivatkozik, lehetőleg kerülje a méregdrága órákat.

A külföldi celebek körében szokás óriási divateseményt csinálni egy bírósági meghallgatásból, tárgyalásból: pár hónappal ezelőtt készítettünk is egy összeállítást róluk. Most megérett a helyzet egy újabb gyűjteményre, hiszen itthon is megszaporodtak a nagyobb horderejű ügyek, ráadásul a férfiak körében. Ennek a nemnek a képviselői múltkori felhozatalból sajnos kimaradtak.

Lindsay Lohan

A bíróság elé citált hírességek közül kiemelkedő mennyiségű fotóval rendelkezünk a problémás színésznőről, akit káros szenvedélyei vagy enyves keze sodor bajba. Lindsay Lohan hol testre feszülő miniruhában, hol mélyen dekoltált blúzban teszi tiszteletét a bíróság előtt, ami nem biztos, hogy annyira nyerő. Igaz, eddig még nem töltött túl sok időt a sitten, szóval lehet, hogy mégis csak jó ez a taktika. A színésznőnek, aki nem igazán érzi jól magát bezárva, július 24-én is jelenése volt a bíróságon: a túl rövid vagy túl mélyen kivágott ruháktól ezúttal eltekintett, inkább egy elegáns szövetnadrágot és egy inget vett fel. Persze talán jobb lett volna, ha egy kicsivel nagyobb méretet választ, ugyanis a mellénél majdnem lepattantak a gombok.

Keleti Györgyi

A hajszínét gyakran váltogató celeb márciusi tárgyalásán nem igazán örült a nyilvánosságnak: amikor megérkezett, esernyőkkel próbálták eltakarni a testőrök, és ugyan a tárgyalóteremben sikerült róla egész alakos képet készíteni, arcát nem volt szabad megmutatnunk. Keleti György egykori honvédelmi miniszter lánya külföldi sorstársnőivel ellentétben az elegáns és a kihívó holmikat is mellőzte: fekete, kicsit térd fölé érő csizmában, fekete garbóban és szűk farmernadrágban foglalt helyett a tárgyalóteremben, akkor éppen vörös színű, meghosszabbított haját fekete gumival fogta össze. Tudósítónkat megjelenése (kivéve az öltözék) Mickey Rourke-ra emlékeztette.

Stohl András

Szinte egy egész ország találgatja, hogy vajon letöltendő börtönbüntetést kap-e majd a színész, aki tavaly májusban egy átmulatott éjszaka után balesetet okozott. Stohl Andrásnak már többször is meg kellett jelennie a bíróságon, de végső döntés még nem született az ügyben. A most éppen felvilágosító körútja miatt kritizált színész elsőfokú tárgyalásán a lehetőségekhez mérten viszonylag színesen látta a világot: sötét öltönyéhez mustársárga nyakkendőt és kék inget öltött. A másodfokú tárgyalásnál már kicsit visszafogottabb volt: kék ingjét fehérre cserélte, a nyakkendője azonban az előző alkalommal ellentétben nem egyszínű volt, hanem mintás. Kísérőinek – például élettársának, Ancsikának – öltözéke harmóniában volt Stohl András összeállításának színvilágával: mindenki fekete illetve fehér színű ruhadarabokat vett fel a tárgyalásra, amelynek szeptemberben várható a folytatása.

Damu Roland

A Jóban Rosszban című sorozat egykori szereplőjének ügye sem ért még véget. Damu Rolandot azzal vádolják, hogy bántalmazta, megerőszakolta volt menyasszonyát, Palácsik Tímeát. A botrány tavaly decemberben robbant ki, és májusban megtörtént a vádemelés is. Az első tárgyalására a színész egy BMW-kabrióban érkezett „ünneplőbe öltözve”, vagyis sötét félcipőben és nadrágban, valamint fehér – az időjárási viszonyokra tekintettel – rövid ujjú ingben. A tisztesség kedvéért a tárgyalóteremben már nem viselte napszemüvegét, viszont felvett egy zakót. Damu Rolandnak szemmel láthatóan nagyon melege volt, homlokát törölgette és inge sem volt nyakig begombolva.

John Galliano

A Dior divatház egykori vezető tervezőjét februárban letartóztatták, miután egy párizsi étteremben verbálisan inzultált néhány vendéget. Az ügyben június 22-én kellett megjelennie a bíróságon. John Galliano sok divattervezőhöz hasonlóan szereti, ha megjelenése kellően extravagáns. Igen ám, de mégis mi a teendő, ha nem egy nagyszabású divatbemutató végén kell kivonulni a közönség elé, hanem a bíróság színe előtt kell megjelennie. Galliano természetesen nem teljes pompájában tette tiszteletét a bíróságon, de azért nem tagadta meg teljesen önmagát: nyakában egy pöttyös kendőt viselt, és mellénye alá sem vett inget, virágokkal díszített kalapját pedig jó polgárhoz illően levette a tárgyalóteremben. A divattervező egyébként azzal védekezett, hogy rákapott a gyógyszerekre és az alkoholra, mert oly sok gond gyötörte, és emiatt nem igazán emlékszik antiszemita kirohanására, ami ilyen nagy bajba sodorta.

Nincs dress code, de....

A jogi PR-ral foglalkozó Petrocelli blog szerkesztői szerint alapvetően nem szerencsés, ha valaki divatbemutatót rendez a bíróságon...legalábbis, ami a magyarországi viszonyokat illeti: ”Ismerünk bírónőt, aki a talárja alatt párducmintás blúzt visel, és kedveli a mély dekoltázst is. Őt nem biztos, hogy zavarná egy merészebb kollekció, de azért nem érdemes kockáztatni. Abból érdemes kiindulni, hogy a magyar bírák általában konzervatív emberek. Külön dress code persze nincs, de a bíró a bíróság tekintélyének védelme érdekében felszólíthatja a megjelenteket, hogy változtassanak az öltözékükön, és ha ezt nem teszik, akár ki is küldheti őket a tárgyalóteremből. Ez normális esetben pusztán a kulturált, visszafogott öltözékre vonatkozó igényt jelenti, de a bíró személyes ízlésén, elvárásain sok múlik. A Baranya Megyei Bíróság például egy elég általános ajánlást is közöl a saját honlapján. Mi is írtunk már olyan tárgyalásról, amikor a bíró hangosan megrótta egy tévéstáb tagjait. Egy helyreigazítási perben a bíró rendbírsággal sújtotta az adott médium jogi képviselőjét, mert úgy vélte, hogy az ügyvéd hajában viselt napszemüveg sérti a bíróság tekintélyét, és az ügyvéd nem volt hajlandó levenni a napszemüveget a bírói felszólításra. Legnehezebb dolga a bírónak a vádlottakkal van, őket csak nagyon indokolt esetben (pl. közszeméremsértő megjelenés) lehet kiküldeni a ruházatuk miatt. A Cozma-per egyik vádlottja „megtehette”, hogy atlétatrikóban jelenjen meg a tárgyaláson. Amikor a tét az életfogytiglan vagy a 20 év, nem igazán számít az öltözködési etikett.”

Stohl András jól választott

Egy bíróra többnyire nem lehet azzal hatni, ha valaki a legutolsó divat szerint van felöltözve, inkább az számít, hogy mi a per tárgya, és mik az adott szituációval kapcsolatos elvárások – tudtuk meg. „Ha valakit szervezett bűnözéssel gyanúsítanak, ne vegyen fel halszálkás gengszteröltönyt, ha pedig a szociális helyzetére hivatkozik, lehetőleg kerülje a legújabb Versace-modelleket. Garázdasággal gyanúsított terheltnek érdemes eltakarnia a tetoválásait, akit kitartottsággal vádolnak, ne vegyen fel rövid szoknyát csizmával a tárgyalásra. A terhelt verzióját erősítő (vagy, hibás alkalmazás esetén gyengítő) szerepe lehet a kiegészítőknek, külön is kiemelve az ékszerként viselt vallási jelképeket. Stohl András esetében jó választás volt a visszafogott sötét öltöny, ami erősítette a bűnbánó, megkomolyodott ember imázsát, de ez - ahogy az egész kommunikációs hadjárat – végül is nem hatotta meg a bíróságot. Palácsik Tímea esetében az a fontos, hogy öltözéke semmiképpen ne legyen kihívó, hiszen azzal megfelelne az ellenoldal által róla festett képnek, Damu Rolandnak legfeljebb csak arra kell vigyáznia, hogy ne öltözzön tévésztárnak” – elemezték cikkünk szereplőinek összeállításait a Petrocelli blog szerkesztői.

Jó tanácsok

Az ügyvédek természetesen igyekeznek jó tanácsokkal ellátni ügyfeleiket: „Egy iskolázatlan embernek, aki soha nem járt ilyen helyen, mindenképpen érdemes elmondani, hogyan érdemes felöltöznie, egyszerűen azért, mert ez segítség neki. Ismert emberek, celebek esetében pedig a jogi PR stratégia része az is, hogy a ruházattal milyen üzenetet kíván kifejezni. Jó példa a nyilvános botrányt okozó Naomi Campbell esete, aki élete legkonzervatívabb, de mégis divatos kosztümjében jelent meg a bíróságon. Nem tartozik a szorosan vett öltözködés kategóriájába, de markáns szerepet játszanak a megjelenésben a gyógyászati segédeszközök: vegyük például Kunos Péter dupla mankóit, amelyeket egyes szakértők szerint egyébként életszerűtlen módon használt. Egyszerűbb módon, de hasonlóan profilerősítő célt szolgált az is, hogy Császár Előd a bírósági eljárás során kezdett el fémkeretes szemüveget hordani, mellyel komolyabb, megfontoltabb megjelenést igyekezett sugározni. Ezeket a "fogásokat" persze ugyanúgy tanácsolhatta az ügyvéd, mint egy profi jogi PR-szakember, de a terhelt kreativitását is dicsérheti” – írták a megkérdezett szakértők.

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!