Dagadt dívák dívtak
Az egyik legősibb fennmaradt nőábrázolás a willendorfi vénusz. A balra látható hölgyet nem kell bemutatni, mindenki emlékszik rá a középiskolából, hiszen különleges ismertetőjegye, hogy mai szemmel nézve nevetségesen dagadt.
A nőideál a világtörténelem túlnyomó részében nem volt vékony. A nőkben a legkívánatosabb tulajdonság kezdetben a termékenység volt, és egy sovány nő nyilván nem lehet a termékenység szimbóluma, hiszen ha úgy néz ki, mintha saját élete is veszélyben forogna, esélytelen, hogy utódokat lenne képes a világra hozni.
De nemcsak emiatt volt mindig is kívánatos dolog a háj: az évszázadok során csak a gazdagok lehettek kövérek. A túlsúly a jólét legszembetűnőbb, legegyértelműbb és ennek megfelelően legkézenfekvőbb szimbóluma volt. A barokk festmények terebélyes asszonyságainak többségét ma fitnesszezni küldenénk, akkoriban nyilván a legtöbben irigyelték tőlük a hájredőket. A kövérség annak jele volt, hogy az illető megengedhette magának azt a luxust, hogy akármennyit ehetett és nem kellett fizikai munkát végeznie. (Ugyanezt jelenti a mai napig az ázsiai férfiaknál a köröm megnövesztése.)
A többség irigyli a kisebbséget
A középkorban egy átlagos parasztlány testalkata valószínűleg viszonylag közel lehetett ahhoz, amiért ma a többség diétázik és tornázik. Akkoriban a vékony többség a kövér kisebbséget irigyelte.
A XXI. századra a túlsúly a harmadik világon kívül olyan szintű népességproblémává fajult, hogy mára megfordult a helyzet: ma nyugaton a kövér többség irigyli a vékony kisebbséget. A lényeg mintha most se változott volna, hiszen a közmegegyezés továbbra is azt tekinti kívánatosnak, aminek elérése általában csak egy kisebbségnek jön össze. A felállás változatlan, csak a kövérség és soványság cserélt helyet egy óvatlan pillanatban.
Egészséges is, de nem (csak) azért tetszik, mert egészséges
Ha rákérdeznek, azt mondjuk, hogy a XX. században kialakult vékony, izmos, hájtalan szépségideált azért helyes piedesztálra emelni, mert túlsúlyosnak lenni egészségtelen. Kár, hogy rengeteg olyan ideál van, amit nyilvánvaló egészségtelensége ellenére is ideálnak fogad el vagy fogadott el a közvéleményt meghatározók egy jelentős része.
Nézzünk néhány példát a közelmúltból olyan ideálokra, akik fittyet hánynak az egészséges életmódra. Az anorexiagyanúsan sovány nőkben például az égvilágon semmi egészséges nincs, mégis rengeteg nő rájuk szeretne hasonlítani. Ugyanígy semmi köze nincs az egészséghez a férfiak által elképzelt csodanőnek, aki gyakorlatilag ugyanez a kislányosan vékony csaj, csak hatalmas műmellekkel (lásd például Lara Croft figuráját, a pornósztárokról nem is beszélve). A hallgatag, titokzatosan dohányzó férfi alakját is vonzónak találtuk-találjuk, holott jól tudjuk, mennyire egészségtelen a cigarettafüst.
Egy ideál kialakulása és valamennyire általános elfogadottsága mögött ott lehet az egészség mint érték is, de a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran nem ez az elsődleges vagy kizárólagos érték, amit ezek az ideálok képviselnek.
Keveset enni luxus
A vékonyságot, a sportos testalkatot elsősorban talán inkább azért találjuk ma kívánatosnak és vonzónak, mert manapság a háj helyett ez kapcsolódott össze a jóléttel. A XXI. században a nyugati világban gyakorlatilag a hajléktalanok is ehetnek annyit, amennyi a túléléshez szükséges. A rossz minőségű, elhízást okozó étel annyira olcsó, hogy gyakorlatilag ingyen elérhető. A túlsúly egyre inkább a szegényebb néprétegeknél általános probléma, akik a napi ki tudja hány óra stressz és fizikai mozgással nem járó munka mellett nem érnek rá tisztességesen főzni és sportolni. Aki nem figyel nagyon oda, aki nem fektet egy jó adag energiát az étkezésbe és az edzésbe, az a XXI. században előbb-utóbb csúnyán el fog hízni.
Ki az, aki meg tudja engedni magának, hogy mindig a legjobb minőségű biokaját egye, amitől nem hízik el? Természetesen a gazdagabb néprétegek, akik megtehetik, hogy nem mindenből a Tesco gazdaságosat vásárolják be, akiknél a kulináris élvezetek csúcsa mondjuk egy grapefruit-szorbet, nem pedig egy zacskó csipsz. Jól étkezni többe kerül - vagy több pénzbe, vagy több időbe.
És ki az, aki meg tudja engedni magának, hogy az egész napos ülőmunka után még jusson ideje mozgásra, hogy jó alakja maradjon? Azon kevesek, akik vagy nem dolgoznak, vagy nincs családjuk-gyerekeik, vagy éppen celebek, illetve az a munkájuk, hogy jól nézzenek ki. A kövérséget nemcsak rondának találjuk manapság. Tudatosan vagy tudat alatt azt az üzenetet is kezdjük kiérteni belőle, hogy az illető anyagilag valószínűleg nincs különösebben a topon, hanem az átlagos, vagy az alatti szerencsétlen tömeghez tartozik. Hogy ez a tendencia jó vagy rossz irányba visz-e minket, abban a kérdésben ez a cikk nem szeretne állást foglalni.
Azt szeretnénk, hogy magunkon kívül ne kelljen mással foglalkozni
Kövérnek lenni nemcsak azért számít cikinek, mert a háj ronda, hanem azért is, mert aki kövér, az az esetek többségében szegény is, vagy legalábbis nem gazdag.
A XXI. században éppen, hogy a kövérség árulkodik arról, hogy az illető valószínűleg egész nap valami irodában görnyed, és a kisportolt testalkat kelti azt a benyomást, hogy a szerencsésnek nincs más dolga az életben, mint hogy önmagával foglalkozzon. Na ezt szeretnénk mi is: magunkkal foglalkozni. Nem (csak) azért tartjuk ideálisnak a vékonyságot a XXI. században, mert az az egészséges, hanem azért, mert mi is arra vágyunk, hogy csak magunkkal kelljen foglalkoznunk, ne valami lélekölő munkahellyel vagy egyéb hétköznapi problémákkal. Pont ön ez alól természetesen kivétel, és csakis az egészségszeretet miatt figyel oda az étkezésre és a mozgásra, de higgye el, hogy a fitnessben ön mellett a futószalagon kínlódó plázacica közben végig Jennifer Anistonra gondolt!