A Jours Après Lunes felnőttes gyerekmodellekkel, és gyermeki tinédzserekkel reklámozza kollekciójának darabjait. A Fashionista szerint nagyon nincs rendben, ha egy kislány tupírozott hajjal, gyöngynyaklánccal népszerűsít cuki trikókat. Igen, lehet, hogy újabb remek botrány van kialakulóban.

Miután a fél világ felzúdult amiatt, hogy a tízéves gyerekmodell, Thylane Lena-Rose Blondeau egyes fotói túlzottan felnőttesek, újabb botrány van kialakulóban. A Fashionista szerzői ugyanis rábukkantak egy francia márkára, amely kislányok számára árul fehérneműket, amelyeket a cég tervezője szerint felsőruházatként is lehet hordani. A loungerie (lingerie +loungewear) kategóriába sorolt kreációi között vannak olyanok, amelyeket már három hónapos babák is viselhetnek, és olyanok is, amelyek tinédzsereknek készültek.

A Fashionista szerint az egészen kicsi gyermekeknek szánt darabokkal nincs is probléma, a gond azokkal a holmikkal van, amelyeket a 4-12 éves korosztálynak dobtak piacra. A cég honlapján az áll, hogy a márka designere korábban felnőttek számára tervezett fehérneműket. A Fashionista szerzője szerint nem csak az zavaró, hogy a Jours Après Lunes célközönsége, a gyerekek még azt sem tudják pontosan, hogy mi fán terem a fehérnemű, hanem az oldalukon található fotók is kifogásolhatóak. A gyermekmodelleket ugyanis ők is felnőttnek maszkírozták, és egy-két fotón kihívó pózokba merevedve, csábos tekintettel néznek a kamerába. Ja, és persze ott vannak azok a reklámfotók, amelyek a fiatal lányok, nők számára készült kollekcióhoz készültek: ugyanis itt sem a korának megfelelő külsővel szerepel a modell, őt kicsit visszafiatalították, hogy kellően lolitás legyen az összhatás.

„Nagyon aranyos, amikor a kislányok felveszik édesanyjuk ruháit, ékszereit és magas sarkú cipőit. Ezek a képek viszont egyáltalán nem aranyosak. Nem helyénvaló, ha egy négyéves gyermeknek úgy feltupírozzák a haját, mint Brigitte Bardot-nak az És Isten megteremté a nőt című filmben. Egy gyöngyökkel díszített háromszög-bikini nem egy kislánynak való holmi” – nyilatkozta Marilisa Racco, a Le Snob – Lingeries című könyv szerzője a New York Daily Newsnak. Luis Paredes, a Lingerie Journal munkatársa szerint Amerikában valószínűleg nagyobb botrányt okoznak majd a képek, mivel más az tengerentúliak ingerküszöbe, mint az európaiaknak. „Mostanában több divatmagazint is kritizáltak amiatt, hogy gyermekeket szerepeltetnek a fotósorozataikban. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államokban ezen képek is nagy vihart kavarnak majd.”

Tavaly egyébként óriási botrány lett abból, hogy a Primark olyan bikinifelsőt dobott piacra, ami megnöveli a hétéves lányok mellét. "Minden lány a legjobbat akarja kihozni magából, és a Primarknál ez alól a fiatalabb hölgyeket sem tekintjük kivételnek. Minden divatos trend megtalálható a lánykaosztályunkon is, úgyhogy nem számít, hány éves vagy" – írta a cég a weboldalán. Ezt David Cameron, a konzervatív párt elnöke sem hagyta szó nélkül: "Klasszikus példa napjainkban, hogy a Primark hétéveseknek árusít push-up melltartót. Rendkívül tiszteletlennek tartom. Olyan országot szeretnék, ahol nemcsak a kormány érzi magát kellemetlenül gyermekeink korai szexualizációja és a fogyasztásra ösztönzése miatt. A vállalatoknak is abba kellene hagynia ezt, és felelősen kellene dönteniük". A Primark végül eltávolította az üzletek polcairól a kifogásolt terméket, és egyúttal elnézést kért.

12 évesen bikiniben pózolt, 15 évesen teherbe esett

Ha már a gyermekmodellekről van szó, meg kellett említenünk a 15 éves Soya Keaveney esetét is. A brit tinédzser 12 évesen már büszkén feszített bikinijében, és a róla készült fotókat édesanyja fel is töltötte az internetre annak reményében, hogy így majd jó kezdőlökés lesz lánya modellkarrierjéhez – írja a Daily Mail. A büszke szülő még azt is megengedte gyermekének, hogy fiatal kora ellenére műkörmöt csináltasson és piercinget rakasson a köldökébe. Soya Keaveney 2008-ban még a Closer magazinba is bekerült, ahol a kissé szexi fotókhoz mellékelt cikkből az is kiderült, hogy a kamaszlány szorgalmasan fogyókúrázott és edzett, mert szeretett volna olyan jól kinézni, mint példaképe. „Egyesek szerint a róla készült fotók túlzottan dögösek, szerintem nagyon bájosan néz ki. Remélhetőleg a képek majd segítenek beindítani a modellkarrierjét” – nyilatkozta az édesanya, aki szerint lánya semmilyen intim részletet nem mutatott meg, pontosan ennyit láthat az is, aki a strandon fut össze vele.

Nos, a modellkedést egy időre fel kell függesztenie a 15 éves lánynak, ugyanis éppen első gyermekével várandós, januárra van kiírva. „Nem értem, hogy mi a probléma. Ha valaki teherbe esik, akkor nem jelenti azt, hogy egy lotyó, főleg, ha egy olyan ember gyermekét hordja a szíve alatt, akivel már régóta él kapcsolatban” – írta Facebook-oldalán Soya Keaveney, aki egy UH-felvételt is feltöltött születendő gyermekéről.