Kelly Osbourne, a rocker Ozzy lánya éveken át keresgélte saját magát, és ez eléggé látszott a külsején is. Gigantikus galériával mutatjuk be a divatszakértő lány próbálkozásait, majd teljes átalakulását egy adottságait ismerő, szőke hollywoodi istennővé.

Kelly Osbourne, a sötétség hercegének kicsi lánya a kétezres évek elejéig-közepéig borzasztóan nézett ki. Ezt nem azért mondjuk, mert gonoszak vagyunk, hanem mert igaz. A meglehetősen elhízott Osbourne akkortájt felvett néhány nőiesebb cuccot, de nem találta meg sem a számára előnyös szabásvonalakat, sem azt a fodrászt, akit szabadjára engedhetne a fején.

Osbourne azóta rengeteget változott, viszonylag rövid átmenettel. Főleg azért, mert marhára megunta, hogy nem csinál semmit, csak éli a celebgyerekek életét. Színésznőnek állt, ehhez pedig saját módszerével elég kemény fogyókúrába kezdett, és stylistoktól kért segítséget. Megérte – nézze végig megagalériánkat, amely megkísérli bemutatni, hogy mikor minek öltözött!

Kelly Osbourne-nak egy ideje tehát már nem kell tűrnie, hogy dagadtnak és csúnyának nevezik, már vissza is szólongat érte. Átalakulását a legjobban az mutatja, hogy már akkor felkérték, hogy a Fashion Police című tévéműsor divatkritikusa legyen, amikor még éppen nem így nézett ki, mint most. A dologba annyira belejött, hogy már Katalin hercegnének is be mer szólni.

A lesoványodott Osbourne a varjúfekete haját is lecserélte, mostanság szőke – volt példa arra is, hogy összekeverték Lady Gagával. Már fotózzák bikiniben, és elismerés lehet az is, hogy Madonna felkérte kollekciója reklámozására. A tökéletes külsőre nem hajt, de úgy tűnik, ebben a kicsi Marilyn Monroe-s utánérzéssel dolgozó jócsaj-stílusban megtalálta magát. Szerencsére a száját továbbra sem fogja be.