horoszkóp

Bikinizésre is volt idejük az Elite Model Look döntőseinek

km
2011.09.13. 09:26
A Schwarzkopf Elite Model Look Hungary presented by Glamour nevű verseny 14 döntős lányát luxusszállodában készítették fel a megmérettetésre: a versenyzőket egész nap fotózták, öltöztették, sminkelték, járni tanultnak, de azért maradt idejük masszíroztatni és bikiniben szaladgálni. Sőt, még SP-vel is flörtölhettek, mivel ő volt a tábor egyik fotósa.

Megnéztük a modelltábor egy napját, punnyadtunk a medenceparton, végignéztük a produkció ruhatárát és néhány fotózáson is részt vettünk, úgyhogy már tudjuk, hogy dolgozik Éder Krisztián, alias SP: komolyan veszi a feladatot és lelkes. „Hajnalban forgattunk egy fashion videót, már reggel négytől fent vagyok, de hátravan még három lány” – kezdi az énekes, miközben épp egy lovarda szénabáláin fényképezi az egyik versenyzőt.

A lovardai helyszínnél a sokat castingolt modellverseny már majdnem olyan, mint a Topmodell leszek! valamelyik keményebb adása, a csajoknak ugyanis lószar és legyek közt kell szépen nézniük és kiöltözve tipegniük. Megoldják a feladatot, egyikük még a lovak közé is bemerészkedik, úgyhogy mi is megbizonyosodtunk arról, hogy tényleg nagyon akarnak ezek a csajok.

Profi stáb kell, mi más?

„A háttérmunka is nagyon fontos” – mondta a Velvetnek Piringer Patrícia, a verseny producere. „Hosszú évek tévézését követően elég nagy váltás volt, amikor belevetettem magam a rendezvényszervezésbe. Évek óta részt veszek az Elite Model Look szervezésében és ez az első évem, amikor teljes egészében a kezemben tartom a projektet. Rettentő sok mindent kell összeszervezni egy ilyen helyszínen, hogy úgy tudjunk dolgozni, hogy ezzel ne zavarjuk a luxusszálló vendégeit, és mégis eredményesen készítsük fel a lányokat a szeptember 23-i döntőre. Ehhez elengedhetetlen egy jó stáb és egy jó menedzsment. A verseny jogtulajdonosa, a Visage Model Management vezetője, Kajdi Csaba elsőnek érkezett le Sárvárra és utolsónak hagyta el a hotelt. Csabával együtt szedtük össze a divatszakma legjobb fotósait, sminkeseit, és fodrászait, itt volt köztünk Dobos Tamás, Hajdú András fotós, Vörös Renáta sminkmester és a Hairclub team csapata. Mindenki nagyon odatette magát, biztos eredményesen fogunk zárni” – nyugtat meg minket a producer.

Van koncepciója

„A helyszín maga, hogy Sárváron fotózunk, adott volt. Azon belül hogy ki hol fotóz, milyen ruhákban, az abszolút a fotósok döntése volt. Ha az én fejemben megvan, mi a helyszín, a koncepció, ahhoz választunk sminket, hajat, de alapvetően mindenki a maga területén dolgozik” – tudtuk meg SP-től, aki általában portfólió-fotózásokat vállal, és nagyon szerényen nyilatkozik fotós karrierjéről.

„Van benne gyakorlatom, de nyilván van hova fejlődnöm. Alapvetően nem tartom magam még profi fotósnak, de építgetem a karrierem, próbálok még világításban, komponálásban fejlődni, ami minden fotósnak nagyon fontos. De szerintem tök jó úton járok, sok munkám van.”

Pedofil korban élünk

A lovardás fotózás után sokkal kellemesebb helyszínen is megismételték a mutatványt a fotósok és modellek, a luxusszálloda különböző pontjain folytatódott a pózolás. Míg páran dolgoztak, a többiek a medencében pihenték ki fáradalmaikat, például a hajnali kelést és a hosszú sminkelést, fodrászolást. Mi addig Lakatos Márktól, a versenyzők portfólióinak art directorától és stylsitjától kérdeztük, milyen izgalmakra számíthatunk még.

„Egy modellverseny mindig egy elképesztően izgalmas dolog, mert a divatszakma, ugyanúgy, ahogy a popszakma is, a fiatalságra van kihegyezve. Egy ilyen pedofil korban élünk, egyre fiatalabbak a menők, nézd csak SP-t, ő már kiöregedett popsztár, 20-as évei elején jár, és máris kezd átnyergelni a fotózásra. A megrendelők, a cégek, a divatmárkák is egyre fiatalabb arcokat keresnek, ezért ugyanúgy, mint zenei tehetségkutatóból, modellversenyből is egyre többet kell rendezni. Nagyon érdekes ez a négy nap, Lukács Gabi, a show rendezője tanítja őket járni, próbálgatjuk, kinek mi áll jól, kinek milyen arcai vannak, ez egy nagyon izgalmas munka” – nyilatkozta Lakatos, a tábor ruháinak felelőse.

„Próbáljuk mindig úgy kialakítani a show stylingját, hogy megjelenjen a minőségi magyar divat, akár olyan elismert tervezők kollekciói is itt vannak, mint Náray Tamás. A döntőn is ezt fogjátok látni, hogy sok a magyar ruha, mert próbáljuk ezen a fórumon is népszerűsíteni a magyar divatot" – mondta a stlyist, ön pedig galériánkban megnézheti, mennyire volt izgalmas a felkészítő tábor. Azt pedig, hogy mennyire volt sikeres a járásoktatás, és hogy viselik a lányok a magyar ruhákat, megtudjuk a szeptember végi döntőn.