Önnek melyik legendás szórakozóhely hiányzik a legjobban?

Korosztálytól és a látogatás évtizedeitől függően az Almássy Téri Szabadidőközpont sok mindent jelenthet az embereknek kezdve a gyerekeknek szóló kézműves programoktól a vegafesztiválon és táncházon át egészen a Kispál és a Borzig. A jellegzetes műlambériával borított épület koncertre járó fiatalok egész generációját szolgálta ki az emeleti táncteremben, ami alatt uszoda is volt. A medencében napközben gyerekek tanultak úszni, éjszakánként pedig nagy ritkán bátran belógó részeg fiatalok hívták ki maguk ellen a sorsot meg a biztonsági őröket. Ha ön is azok között van, akik a kilencvenes évek közepén, végén volt fiatal, és várta a menetrendszerinti Kispál, Quimby, Heaven Street Seven bulkat, amiken csak a környékbeli kocsmák alacsony minőségű italait legjobban bírók húzták ki az utolsó fellépő HS7-ig, mindenképpen tízest adjon alább!

Az Angyal bár fénykorát a ’90-es években élte, az ezredforduló után drasztikus hanyatlásnak indult, aztán az Almássy tér mögötti épületet, amiben volt, le is rombolták, így végül hosszú szenvedés után 2006-ban szűnt meg létezni. Péntekenként transzvesztita-show vonzotta ide az erre fogékony közönséget, olyan tehetségekkel, mint Angéla (“a hangját és alakját egyszerre akartam” - emlékszik vissza rá kolléganőnk) vagy Csepy és Irén (ők kis híján sztárok lettek, még videoklipjük is lett, lásd alább).

A fő esemény azonban a szombat éjjel volt, amikor csak férfiakat engedtek be, azok meg mentek, mert nem volt máshova menni. Az Angyalban békés egyetértésben táncolt, részegeskedett és pasizott rengeteg, akkor is közismert tévés személyiség és művész, meg velük együtt Magyarország apraja-nagyja, a Bakonyból csak ezért felvonatozott tinédzsertől az újgazdag ifjú titánon keresztül a cigány Michael Jackson-imitátorig. Mindenki együtt volt és nyitott volt, bárkivel meg lehetett ismerkedni, bárkivel el lehetett vonulni a sötétszobába. Igaz, egy másik kollégánk itt hallotta minden idők legkeményebb lepattintó szövegét is, amely állítólag egy nagyon jómódú, Bulgarival felékszerezett fiú szájából hangzott el egy jóképű, de kőbányai srác közeledésére: “a gyűrűm többet ér, mint a házatok”.

A művészetek szerelmesei a hatvanas évek közepétől mehettek az Andrássy úti palotába szórakozni a helyre, amit olyan akkori fiatal művészek alapítottak, mint Antal Imre, Csukás István, Szokolay Sándor vagy Kazimir Károly. Igényes művészek találkozóhelyének indult, aztán már inkább csak lázadozni jártak oda a fiatalok, eleinte a rendszer, később minden más ellen. A kilencvenes évek elején a helyről kiömlő füst mellett már nem volt miért politizálni, így inkább csak undergroundosodtak a fiatalok, például idősödő színésznőket döngettek közvetlen a bejárat mellett. Ez tiniként ijesztő tud lenni, de ha kicsit korábban születünk, nyilván mi is az FMK-ban nőttünk volna fel, mert a hangulata visszahozhatatlan a végül 1998-ban teljesen megszűnt szórakozóhelynek. Ha önnek is az, adjon tizest a legjobban hiányzó FMK-nak.

1986-ban nyílt a diszkó a várban, ami olyan sikeres lett, hogy anyukák-apukák a mai napig összejárnak különböző fortunás bulikra nosztalgiázni. Egyes emlékezőink szerint a hely a piaárakban volt leginkább piacvezető, így jól be kellett rúgni, mire az ember odaért, de azt is mondják, hogy a fortunások mindig el voltak szállva maguktól, és a legutolsó divat szerint öltöztek. A diszkó kedvelői így jellemezték magukat: "A fortunás öltözék az úgynevezett college style vonalat követte, ami onnan ered, hogy megpróbáltuk leutánozni azt, amit az amerikai filmekben a főiskolások viseltek." A ruha mellett a zene volt, ami összehozta ezeket az arcokat, minden nap más stílus kedvelői bulizhattak a dübörgő muzsikára, és olyan dj-ket nevelt ki a hely, mint Bakai Mátyás vagy DJ Schultz. Önnek hiányzik? Mennyire?

A kilencvenes években gombamód szaporodtak nyugaton a hipermodern, több ezer főt befogadó gigaszórakozóhelyek. Az elektronikus tánczene eme katedrálisait angolul a superclub néven volt szokás emlegetni ekkoriban, és ezeknek a prototípusai (a Space, az Amnesia vagy a Manumission) Ibizán ma is működnek, de talán a Ministry of Sound neve is sokaknak ismerős még mindig. A szuperklubokból az ezredforduló után brandek is lettek, amik megpróbáltak a multicégek mintájára a világ több országába terjeszkedni. Ennek jegyében foglalta el a Pacha időnként Pesten a Vigadót, és így lett a londoni home-nak magyar verziója is. A budapesti home-hoz Szentendre irányában kellett gyakorlatilag kimenni a városból annak, aki részt akart venni a hazai kiégett és/vagy műanyagifjúság heti rendszerességű találkozóin.

Már csak a közönségért érdemes volt ide kilátogatni, szerkesztőségünk egyik tagja például a home-ban egy éjszaka egy olyan fiatalemberre lett figyelmes, aki órákon keresztül volt képes a táncoló tömeget üveges tekintettel, mozdulatlanul bámulni a falnak támaszkodva. Aztán az egyik pillanatban a srác arccal előre elesett, mint egy farönk, még a kezét se tette maga elé védekezésképpen. A táncolók hozzá se nyúltak, csak diszkréten odébbperdültek, két nagydarab öltönyös biztonsági viszont őr azonnal odalépett a fiatalemberhez. Megfogták, felemelték, és visszatámasztották a falnak. Az orrából vér szivárgott, de a srác ettől eltekintve ugyanúgy élvezte tovább a partit, rezzenéstelen arccal maga elé nézve. Maguk a bulik egyébként távolról sem mindig voltak rosszak, gyb például azóta is élete egyik legjobb partijaként emlegeti az UNKLE-ből ismert James Lavelle 2005-ös home-beli fellépését. Most is van egyébként home Magyarországon, de ma már egy debreceni egyetemi diszkó működik ez alatt a név alatt.

A IX. kerületben, a Kinizsi utcában volt régen a Blue Box mozi. Az ezredforduló után a Tilos Rádiónak is otthont adó hely profilja megváltozott, azaz kibővült, és Kultiplex néven zenés-táncos szórakozóhellyé is vált, miközben a vetítések sem szűntek meg. A Kultiplexben mindennek volt hely, aminek máshol nem, az alább sorra kerülő Süss fel naphoz hasonlóan szinte valamennyi nem kommersz műfajban lehetett itt partit találni. Akinek a zenei ízlése bármilyen irányban alternatív volt, az valószínűleg előbb-utóbb megfordult a Kultiplexben, ami 2008-ban szűnt meg egy Dózer nevű fesztivál keretében, miután Kozma Orsi forgatott benne egy klipet. Ha ön is járt itt, akkor nyilván önnek is hiányzik valamennyire, amely esetben magas pontszámot kell adnia alább!

Biztos, ami biztos, egy kocsmát is beraktunk a hiányolt szórakozóhelyek közé, hiszen ha más nem is, de a kultikussága tény. Nincs is szórakozóhely, ahol többször lett volna bezárás előtti utolsó buli, bár a Ráckertért legalább nem nyavalygott Péterfy Bori, igaz akkor még nem is volt sztár. Soha addig nem tudhattuk, hogy ennyi meg nem értett, nagyon nagy művész van ebben az országban, amíg le nem mentünk a Ráckertbe, ahol a legócskább tablettás bort mérték, és tíz perc után elülte az ember a seggét a kényelmetlen vasszékeken. Néha ezek a meg nem értett művészek elhívták meg nem értett haverjaikat, és akkor a zene is szólt, de táncolásig csak ritkán fajultak a dolgok. Bár személyes ellenérzésünk mindig fennállt, azért jó párszor berúgtunk a Ráckertben, aminek egyetlen előnye volt, hogy Budán is el lehetett menni szórakozni valahová. Akkor most jó vagy rossz, hogy nincs többé Ráckert?

Mint helyszín, a Süss fel nap nem igazán volt különleges: egy meglehetősen barátságtalan pincehelyiség volt a Jászai Mari térnél. Amivel a Süsi kiérdemelte ezt a kínos becenevet, valamint a helyet Budapest legendás szórakozóhelyei között, az a különleges programkínálat volt. Szinte valamennyi magyar alternatív zenekar megfordult itt, rengeteg DJ rengetegféle zenét játszott az általában elviselhetetlenül füstös tánctérben.

A Süss fel nap vasárnap esti-hétfő hajnali goaparti-sorozata évekig futott a Deep Smile Café név alatt, itt csakis a legkeményebb arcokkal lehetett találkozni, akik két napi folyamatos bulizás után sem voltak hajlandók vagy képesek bepunnyadni, illetve új hetet kezdeni. A Süsi sokáig volt a TÁP Színház borzalmasan rossz előadásainak helyszíne is, hétfő éjszakánként itt égették magukat a művészszínházak és filmsikerek fiatal színészei a röhögéstől fetrengő közönség színe előtt. A Süss fel nap tíz év után 2007-ben zárt be éppen egy TÁP Színház-előadással, egyszerűen mert a szervezőknek már nem volt kedve tovább üzemeltetni.

A vége felé belecsapunk a lecsóba, az undergroundság fokmérőjének szánt Tilos az Á-t is feltettünk listánkra. Olyan előadók indultak innen útjukra, mint Szabó Győző, Till Attila és Vajdai Vilmos. '91-ben még Frank Zappa is fellépett egy privát partin, csak hogy legyen hova helyezni a szellemiséget. A Tilos végül csak hat évet élt meg, bár a '89-től '95-ig tartó időszak igen eseménydús volt. Állítólag ebben az időben egyedül a Tilosban szólt elviselhető zene, többek közt Dj. Palotai is szorgosan pakolgatta a bakeliteket, később pedig Vágvölgyi B. András Tilos, Verboten, Interdit címmel televíziós filmet készített a Tilos az Á-ról, valamint csatolt részeiről a Tilos Rádióról és a Magyar Narancsról. Többen kiemelik továbbá a pult ideális szélességét, ahonnan bármilyen állapotban kényelmesen lehetett rendelni, de mindenki mélyen hallgat bezárásának valódi okairól. Nosztalgiázzon velünk, és adjon tíz pontot, ha még mindig nem tért magához a sokktól, amiért kedvenc helye megszűnt.

Annak ellenére, hogy a West-Balkán három fiatal halálával tragikus véget ért, a helynek hosszú és szép története van, amelynek fázisaira akár romantikusan is vissza lehet tekinteni. A West-Balkán volt az a hely, ami talán a legtöbbször költözött működése alatt, általában kényszerűségből. Először a kétezres évek elején a Kopaszi gáton üzemelt, ahol többek között bevezették a pesti éjszakában mostanra elterjedt riksázást. Az ártéren lévő szórakozóhelyen a legendák szerint olyan buli is volt, ahol egy áradáskor mindenki térdig gázolt a vízben miközben valamelyik dj zenéjére táncoltak. Aztán elköltöztek a Corvin mozi mögé egy igazi dzsungelhangulatú kocsmába, hogy aztán szintén a Corvin mögött teljesedjen ki a hely egy hatalmas, leépítésre ítélt monstrumban. Még Speak is itt adta a koncertjét. Aztán jött a Skála Metro épülete, meg a tragédiában végződő hanyatlás.