horoszkóp

Szaporodnak Pesten a zártajtós szórakozóhelyek

2012.04.16. 12:56
A tavalyi év legnagyobb ötlete volt a zárt szobából kijutós számítógépes logikai játékok egy igazi szobában megvalósított verziója, a ParaPark. Miközben az jelenleg új pályákkal bővül, megjelent a Bazilika mellett PánIQszoba néven egy másik hasonló hely is. Elmentünk, leteszteltük, és jelentjük, hogy bár úgy mentünk oda, hogy az alapötletet már jól ismertük, megint jól szórakoztunk, mert ez a szoba is tisztességesen meg van csinálva. 2012-ben megállíthatatlanok a kutatós-kijutós játékok.

Több IQ, több ijesztés

A szobába bezárós, onnan rejtvényesen kijutós közösségi játék megvalósítása tavaly nyáron még egy eredeti, de kockázatos ötletnek tűnt. Erre a tavaszra azonban bebizonyosodott, hogy a dolog hatalmas sikerrel működtethető, és hogy ebből az egyelőre különlegességnek számító műfajból meglepően hamar akár egy olyan bevett szórakozási forma is kialakulhat, mint amilyen manapság mondjuk a bowlingozás, a vízicsúszdázás, az állatkert vagy a kalandpark.

A március 15-én a Bazilika mögött nyílt PánIQszoba nevű hely ugyanazt az ötletet valósítja meg, ami a számítógépes játékokból, illetve a ParaParkból már ismert. Le kell menni egy bérház pincéjébe, ott belépni egy bizarr hangulatúra berendezett szobába, egy hatalmas ajtó ránk záródik, elindul a visszaszámlálás, és lehet keresni a kiút nyitját egy órán keresztül.

A PánIQszoba egy részlete belülről - fotó: Szécsi István
A PánIQszoba egy részlete belülről - fotó: Szécsi István

Mivel a Velvet tesztcsapata mindössze két fős volt, nem sikerült megtalálni a kijutás nyitját a rendelkezésre álló 60 perc alatt, azt viszont így is megállapíthattuk, hogy a PánIQszoba egyéni karakterét két dolog adja. Egyrészt, amint arra a név is utal, ebben a szobában néhány részfeladat kifejezetten az IQ-ra megy rá olyan feladatokkal, amiktől az az érzésünk alakult ki, hogy egy természettudományos érdeklődésű-végzettségű személy hozhatta létre ezt a pályát. Ebben nem lett igazunk, a játék utáni beszélgetésből kiderült, hogy a szoba létrehozója jogot hallgat.

Másrészt ez a pálya berendezését tekintve inkább jópofán sejtelmes, mint nyomasztó, viszont részleteiben időnként ijesztőbb, mint gondoltuk volna. Nem akarjuk spoilerekkel a jövőbeni játékosok szórakozását elrontani, de annyit azért megemlítünk, hogy a PánIQszoba sok bizarr kelléke közül az egyiket mintha a szomszédos horrorháztól kapták volna kölcsön. Ebben sem lett igazunk egyébként, a különleges tárgyak kiselejtezett színházi díszletek.

Másodszor is, harmadszor is izgalmas, ha jól van megcsinálva

Felmerülhet a kérdés, hogy érdekes-e egy ilyen pályát végigjátszani, ha az ember egy másik szobával egyszer már kipróbálta. Örömmel jelentjük, hogy az alapötlet annyira jó, hogy egy új pálya, ha jól meg van csinálva, ugyanolyan nagy élményt biztosít, mintha először játszanánk. A PánIQszoba pedig jól meg van csinálva, tele van meglepetésekkel, van egyfajta sajátos atmoszférája, tehát merjük ajánlani azoknak is, akik egyszer voltak már bezárva.

A PánIQszoba egy részlete belülről
A PánIQszoba egy részlete belülről
Fotó: Szécsi István

Sőt, azoknak is, akik kétszer voltak már, hiszen a ParaPark is felismerte, hogy ez a játék nem csak egyszer érdekes, hanem új pályákkal akárhányszor. A Gondozóban található szórakozóhelyen jelenleg két pálya működik, de hamarosan érkezik a harmadik, míg a PánIQszobában is épül már a következő menet. Sőt, egy ideig Debrecenben is volt ParaPark, franchise rendszerben, de az eddigi egyetlen vidéki helyszín most már HintHunt néven működik tovább, miután a Parapark Facebook oldalán a következő üzenet jelent meg: "a játékosok rendszeresen panaszkodtak amiatt, hogy a debreceni pályák színvonala, de legalábbis azok műfaja nagyon eltér a megszokottól (és nem a pozitív tartományban). A névhasználati jogot ezért - némi hezitálás után - visszavontuk."

Sőt, a PánIQszoba gazdájától azt is megtudtuk, hogy úgy hallotta, más is készül újabb ilyen játékhelyszínt beindítani Budapesten. A verseny ráadásul nem csak itthon éleződik, hiszen mind a HintHunt, mind a PánIQszoba tulajdonosa külföldi próbálkozáson is töri a fejét. A magyar zárthelyis játékokat ugyanis már a külföldről érkező turistáknak is ajánlgatják, így talán csak hónapok kérdése, hogy az egyik Budapestre látogatónak eszébe jut az ötletet hazájában is továbbterjeszteni. Nekik próbál elébe menni a PánIQszoba, és ha bejön nekik, nem kizárt, hogy a zárt szobából kijutós játék a Rubik kocka óta Magyarország legmenőbb exportcikkévé válik.

UPDATE: a fentiekre a HintHunt üzemeltetője a következő reakciót küldte meg a Velvetnek: „nem hiszem, hogy valóban sok negatív visszajelzés érkezett (legfeljebb 1-2 csapatnak lehet összehasonlítási alapja)". Ezen kívül arra is felhívta a figyelmünket, hogy ők már be is indították az első külföldi pályát, már Londonban is működik egy HintHunt.