A filmtörténelemben kevés akkora tapló van, mint José Louis Torrente, az alkoholista, rasszista, sutyerák exrendőr, akinek a figurája Magyarországon legalább akkora legenda, mint Bud Spenceré és Terrence Hillé. A Torrentét megformáló – és a filmeket rendező, illetve a forgatókönyveket is író – Santiago Segura a hétvégét Magyarországon töltötte, és túl azon, hogy többek közt az Indexnek is adott interjút, fürdőzött egyet a magyarok szeretetében.
A magyarok ugyanis valamiért vallásos áhítattal imádják Segurát, illetve az általa megformált, néha fájdalmasan tapló Torrente-karaktert. Ha valaki nincs képben az immáron a negyedik résznél járó sorozattal kapcsolatban, elég, ha megnézi az alábbi videót. Ha ugyanis nem egy barlangban él, kinn a Remetehegyen, akkor valamelyik ismerősétől egészen biztosan hallotta már azt az idézetet, hogy: "Semmi buzulás! Buzulás az nuku!".
A vallásos imádat már az utcán látszott, hiszen a Fogasház háromszáz emberben határozta meg a résztvevők számát, és este tizenegy körül jó ötven-hatvan ember várakozott a romkocsma ajtajánál, hátha valaki idő előtt megunja a Torrente-nézegetést, és be lehet slisszolni a helyére. Rögtönzött körkérdésünkre mindenki megerősítette, hogy csakis Segura miatt érkezett a helyszínre: egy szimpatikus, és kellően betaszajtott fiatalember pedig még az első Torrente-filmet is elkezdte idézni, és úgy a második percig teljesen hibátlanul idézte fel azt a részt, amikor Torrente épp whiskeyt vedel a bárpultnál, de monológját megszakította a láthatóan ideges biztonsági őr, aki felszólította, hogy lesz szíves csendben várakozni.
Odabent pedig aztán olyan látvány fogadott, mintha mondjuk a pápa érkezett volna látogatóba. Torrente idézetek – vagyis az összes, politikailag inkorrekt benyögés – egy kis pódiumon pedig maga Santiago Segura, aki láthatóan kissé meg volt illetődve azon, hogy Magyarországon úgy kezelik, mintha ő volna a Messiás következő inkarnációja. Éppen a Torrente-kvíz zajlott, ami kívülről nézve olyan volt, mint valami szürreális Legyen ön is milliomos: a két versenyző, láthatólag az odakinn az egyes Torrentét hibátlanul felmondó fiatalember lelkitársai, egymás szavába vágva válaszoltak olyan Torrente-kérdésekre, amihez láthatóan darabonként negyvenszer kellett végignézni a négy részt, és ehhez úgy kétszáz, szintén kissé betaszajtott, jobbára Atletico Madrid-mezes/sálas kollégájuk szurkolt lelkesen, ami körülbelül abból állt, hogy másfél másodpercenként valaki benyögött egy Torrente-idézetet, a többiek meg igen hangosan örültek neki. (Egyiküket muszáj volt megkérdeznem arról, hogy tudja-e, hogy Santiago Segura az a ritka spanyol, akit a valóságban egyáltalán nem érdekel a foci. Azt válaszolta, hogy nem tudta, de nem is érdekli).
A Segura pódiumát üvöltő karéjban körbevevő rajongók mellett a jelenlévők úgy egyharmada rá sem bagózott arra, hogy maga Torrente van köztünk. Illetve de, csak amíg mások szükségét érezték, hogy a színész-rendező körül tömörüljenek, nekik elég volt az, hogy egy levegőt szívhatnak a mesterrel – tudtam meg egy ijesztően nagydarab és tetovált, ugyanakkor szimpatikus fiatalembertől, aki azt is elmondta: igazából a Torrente-hasonmásversenyre vár, mert kíváncsi rá, hogy tényleg lehet-e úgy kinézni a valóságban, amihez Segurának is harminc kilót kell híznia a forgatások előtt. Nos, nem lehet: a résztvevők közül talán egyvalaki emlékeztetett halványan a suttyó nyomozó filmbeli fazonjára, a többiek vélhetően csak balhéból álltak a pódiumra, hiszen körülbelül annyira hasonlítottak Torrentére, hogy nekik is két lábuk volt, meg egy fejük. A hasonmásverseny csorbáját viszont abszolút kiküszöbölte az a figura, aki a seggére varrt szívecskés Torrente-felirattal kápráztatta el Segurát, és ahogy neki, úgy nekünk is elállt a szavunk ezt látva.