Ne fojtogass! Ételmaradékot ne! - újabb horrorsztorik szomszédokról

Szipus Alfonz meg a többiek

„Elméletileg panelban élek. Gyakorlatilag hét napból hatot máshol töltök, mert itt nem lehet élni" - kezdte szürreális levelét Noémi. „Felettem egy roma férfi lakik a drogos nőjével. A nő reggeltől estig a lépcsőházban ül a macskahugyos lépcsőn, senki sem tudja, miért. A férfi nem tudom, milyen műszakban dolgozik, mert napközben egy pisszenést sem hallok, éjjel viszont folyamatosan üvölt. Mindenért. Nem azért, mert dühös, csak úgy megszokásból. Huzigálja-tologatja a bútorokat, néha talán üveggyöngyöket szór a kőpadlóra a hangokból ítélve, és mindeközben jóízűeket káromkodik.

A legdurvább az volt, amikor hajnali kettőkor teli torokból üvöltve faggatta a nőjét, hogy milyen gyógyszereket vett be. A nő sikítozott, és azt kiabálta „Ne fojtogass". Igazi élmény volt másnap hatkor kelni és reggel nyolctól délután ötig iskolapadban ülni. Alattam egy vak fiú lakik az anyjával. Épp tegnap hívott rá rendőrt, miután apukám visszautasította kérését, hogy ugyan már, hagy sírja ki magát a vállán. A legkülönfélébb dolgokról szoktak vitázni, de egy mondat mindig felbukkan: „NEM KURVA A BARÁTNŐM! NEM KURVA".

A lépcsőház további lakói: Szipus Alfonz idősebb kiadásban" - itt olvasónk a következő videót mellékelte a történethez, hogy mindenki értse, miről is van szó:

"Áronka, egy hormonzavaros debil hülyegyerek a debil családjával együtt" - folytatta beszámolóját Noémi. Sejtésem szerint Áronka szokott a liftbe vizelni, de a rendszeres, liftgombokra való turhás köpködésről már nem tudom eldönteni, hogy vajon az ő számlájára írható-e, vagy Szipus Alfonzéra. Azt hiszem, egyértelmű, hogy köszönni nem tud, és legkedvesebb játéka a lift összes gombját sorra végignyomogatni egymás után, nehogy már a tízezer forintos közösköltségért cserébe használható legyen az a szar. Az ő nagyanyja Pannika, egy rosszindulatú, büdös proli vénasszony. Senki sem vásárolhat be anélkül a házban, hogy ő ki ne elemezné tekintetével kicsit sem diszkréten a bevásárlószatyor tartalmát.

Lehet fokozni

Edina ugyan már elköltözött (azt hiszem az anyja pasijával lépett le 16 évesen), de elég mély nyomokat hagyott bennem. Ovis csoporttársam volt. Edina az óvodában azt játszotta, hogy kinyalják a babák. Kérdezte, nem akarok-e vele ilyet játszani, de nem akartam. Máig bánom, hogy kihagytam. Édesapja betörő volt, úgy tudom. Nem hiszem, hogy a lánya sokkal többet tud róla, mint én.

De van ezeknél jobb is. Két éve költözött a szomszéd lépcsőházba egy alkoholista harmincas férfi, aki a legváltozatosabb zenéket hallgatja. Főleg 90-es évek magyar popslágereket (Bestiák, Kozmix, Kozsó, Kerozin, V-tech). Nekem tíz éve nincs tévém, de a Megasztár és egyéb műsorok összes versenyzőjét van szerencsém ismerni általa. A legjobb az egészben, hogy este hét és éjfél között hallgatja ezeket, olyan hangerőn, hogy az üveg ütemre rezeg az ablakomban. Nem egyszer hívtam rá rendőrt. Pozitív következménnyel nem járt, csak bosszúból még hangosabbra tekerte a zenét, meg véletlenszerűen elindította egy-két percekre éjjel és hajnalban is. Ha nem hallgat zenét, akkor a tévé üvölt egészen addig, amíg műsorszünet nincs az RTL Klubon hajnali kettőkor. Nem tudom, mit élhetnek át a közvetlen szomszédai, ha én nem tudok élni tőle egy lépcsőházzal és két emelettel odébb.

Az ártalmatlanok

Van még egy ártalmatlan kedvencem rajtuk kívül: a katonaruhás ember. Fogalmam sincs, hol lakik, de húsz éve minden nap napkeltétől napnyugtáig a lépcsőházunk előtt ül a játszótér melletti betonszegélyen tetőtől talpig katonaruhában, és sört iszik. Néha feláll és elsétál a kapualjban lévő kisboltba, vesz két Ászokat, esetleg Löwenbraut, de ennél többet nem mozog. A hideg időben rendszeresen a lépcsőházban alvó csöveseket már észre sem veszem. Az egész nap lépcsőn ülve szotyizó, velem egyidős roma ifjakat sem. Az egész éjjel lépcsőházban ácsorgó alkoholista nő és szeretője meg aztán főleg nem zavarnak. Az éjjel-nappal hagymát főző család sem. Tényleg nem. Ők legalább elég halkak ahhoz, hogy ne kelljen velük foglalkoznom."

Hogy levele fényét emelje, olvasónk ráadásképp csatolt három Paintben rajzolt képet is, hogy a szituációkat jobban el tudjuk képzelni. „Az egyetlen jó dolog a macskahugyszagban élésben, hogy végtelen mennyiségű brutális vizuális ingert kapok, amik kimeríthetetlen forrását biztosítják az ilyen műveknek" - fűzte hozzá Noémi.

És még

Celtic álnevű olvasónk szintén egy panelház mindennapjaiból emelt ki egy jellemző mozzanatot: „volt élettársam egy tízemeletes, tízlépcsőházas panelbe költözött. Ott az van kiírva a lépcsőház bejárati ajtajára, hogy „kérjük a T. lakókat, az ételmaradékot NE öntsék ki az ablakon”.”

Egy másik olvasónknak a felső szomszéddal gyűlt meg a baja. „Lakott felettünk egy tüdőbajos öreg manus meg a lánya. A lánya összejött egy alkoholista fazonnal, aki olyan iszonyatosan be tudott rúgni, mint az atom. Ilyenkor a legjobban a zenét szerette üvöltetni, de általában csak egy számot. Viszont azt maximális hangerőn, és neki mindegy volt a napszak. Hiába szóltunk, semmi, ha rendőrt hívtunk, akkor ők elmésen hozzá kapuztak fül, aki ekkor gyorsan lehalkította a zenét, a rendőrök pedig minket barmoltak le, hogy minek jelentgetjük fel szegényt. Egyszer annyira összeveszett részegen a csajával, hogy baltával egymásnak estek, és betörték az ajtót, végül kihívták a rendőröket egymásra. Egy emberként lélegzett fel a ház, amikor kiderült, hogy elköltözik.”

De az élet vidéken sem fenékig tejfel, ahogy az Franciska leveléből kiderül. „A szomszédaink egy kedvesnek nem nevezhető házaspár 4 gyermekkel és egy unokával. A gyerekek közül a legidősebb egy átok. Szereti az italt, és ittas állapotban imádja a családját fenyegetni. Nincs is szebb látvány annál, amikor este 11-kor a család minden tagja (aput kivéve) ordítva menekül az utcára, és válogatott szitkokat kiabálnak a részeg srácnak. Igazi utcabál-hangulat lesz, amikor a srác berúg, mert a szomszédok az utcára vonulnak megfigyelni az eseményeket.”