Az USA járványügyi hivatala készített egy átfogó felmérést az amerikai gyorsétterem-láncokról, és azt találták, hogy az első menükhöz képest ma már négyszer akkora adagokat szolgálnak fel. Az éttermek 96%-ában többet adnak enni egy menüben, mint amennyire szükség lenne. A magyar étteremláncok a méreteikkel a középmezőnyben helyezkednek el.

Elég egyértelmű infografikával hívta fel az elmúlt hetekben az USA járványügyi hivatala, a CDC az emberek figyelmét arra, hogy az ország gyorséttermeiben túl sokat kapnak enni. A hivatal The New (Ab)Normal nevű kampánya arról szól, hogy az elmúlt ötven évben a gyorséttermekben kapható menük a négyszeresükre nőttek.

A gyorséttermek az 1950-es években jelentek meg, akkoriban a felmérés szerint egy átlagos hamburger 10 deka, a hozzá járó üdítő 2 deci és a krumpli 70 gramm volt. Manapság a hamburgerek 35 dekásak, az üdítő nagyjából egy liter, a krumpli pedig közel húsz deka. A CDC oldalán található adatokból kiderül, hogy az emberek közben átlagosan 10 kilóval nehezebbek lettek. Persze nem a gyorséttermek miatt, egy csomó más tényező is közrejátszik, például magasabbak is, de a CDC arra figyelmeztet, hogy a gyorséttermekben többet kapunk enni, mint amennyi szükséges.

A felmérésükből az derül ki, hogy az USA gyorséttermeinek 96%-ában több kalóriát tartalmaz egy átlagos menü, mint amennyire egy átlagos étkezéskor egy felnőttnek szüksége van. Átlagosan 813 kalória van egy menüben, míg egy átlagos ebédkor 674 kalóriát kéne fogyasztanunk, ha tartjuk magunkat a napi nagyjából 2000 kalóriás diétához, ami egy átlagos, városi felnőtt embernek elegendő energiát ad.

A McDonald's nyíltan vállalja a tápértékeit

A McDonald's szerencsére egészen pontos adatokat szolgáltat a felszolgált ételek méretéről, így be tudjuk lőni Magyarországot az összehasonlításban. A legnagyobb étteremlánc egyébként sokat finomított a felszolgált ételein a Super Size Me című dokumentumfilm, és az azt követő botrányok után, ma már például nem lehet kapni azt az óriásmenüt, amit a film készítője egy hónapon keresztül fogyasztott.

A magyar és az amerikai adatokat (pdf) összevetve kiderül, hogy az USA-ban közel egy liter egy nagy üdítő, míg itthon ez öt deci. Az amerikai hamburger a McDonald's-ban 10 dekás. Itthon is nagyjából annyi lehet, mert az amerikaiban 250 kalória van, a magyarban 255. A közepes krumpli viszont az USA-ban valamivel nagyobb, ott 380 kalória van egy adagban, míg nálunk csak 340, és mindig is ennyi volt.

"A McDonald’s valamennyi alaptermékének mérete, tömege, mennyisége a kezdetek óta változatlan. Ma is ugyanakkora szendvicset, ugyanannyi burgonyát, illetve üdítőt tartalmaz minden hamburger, sajtburger vagy épp Big Mac menü, mint 1988-ban az induláskor. Valamennyi állandó termék tömege és egyéb adata megtalálható az  éttermekben,  a vendégek a tálcabetét hátoldalán tájékozódhatnak ezekről" - mondta a McDonald's Magyarország képviselője.

Egy nagy menü, és nem kell többet enni aznap

A magyar honlapon sajnos csak kalóriákat találunk, meg egyéb tápérték-információkat, a pontos méretekről nem írnak. Nálunk egy teljesen átlagosnak számító Big Mac menü, közepes krumplival és közepes kólával 1005 kalóriát tartalmaz, ami nagyjából az ajánlott napi kalóriabevite fele. Az USA-ban ugyanez a menü 1140 kalóriából jön össze.

Viszont ha ugyanezt a menüt a szintén teljesen átlagos rendelésnek számító nagyobb méretben kérjük, vagyis a közepes krumpli és üdítő helyett naggyal, akkor már jobban kirajzolódnak a különbségek. Nálunk a nagy menüben van 1175 kalória, vagyis nagyjából annyi, mint a közepes menüben az USA-ban, ahol 1600 kalória van a nagy menüben. Már a magyar nagy menü is szinte a teljes napi ajánlott só- és telített zsírsav-mennyiséget tartalmazza, könnyű belátni, hogy egy nagy menü az USA-ban több tápanyagot visz be a szervezetbe, mint amire egy nap szükségünk van.

Az mindkét esetben egyértelműen látszik, hogy az ajánlott, átlagosan 700 kalóriás ebédnél mindenképpen többet eszünk, ha például az egyébként viszonylag kicsi adagokkal dolgozó McDonald's-ban fogyasztunk.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha semmi mást nem fogyasztunk csak napi egy nagy menüt a McDonald's-ban, illetve még 400 kalória értékben teljesen só és zsírmentes dolgokat a nap többi részében, akkor tudunk viszonylag egészséges diétát fenntartani a gyorsétterem ételeit fogyasztva. Ez elég nehezen kivitelezhető. Itthon jobb a helyzet, mert ha meg is tömjük magunkat egy meglehetősen laktató nagy Big Mac menüvel, akkor is csak nagyjából a napi kalóriamennyiség felénél járunk, igaz,  itt is figyelni kell arra, hogy a nap további részében só- és zsírszegény ételeket fogyasszunk.