horoszkóp

A térdzoknis lányok ázsiai fiúkra buknak

2012.07.22. 15:20
Egy buli, ahol az ázsia-mániás lányok végre mangafiguráknak öltözhettek, az itt tanuló ázsiaiak pedig hazai popzenére bulizhattak. Nézegessen extrémebb vonalat képviselő parókás lányokat, vagy a hétköznapi trendet követő ázsiai fiatalokat, és szavazzon, melyikük nézett ki a legjobban!

A Shinshoku Fever egy már 3 éve tartó bulisorozat, amit kéthavi rendszerességgel rendeznek meg, most épp a Tündérgyárban – tudtuk meg az este szervezőjétől, Bartók Rozitól, aki egyben K-pop (koreai pop) DJ is. Egy-egy ilyen partin akár 300 ember is megjelenik. A közönség leginkább harsány, tizenéves ázsiai popzenét hallgató kislányokból, vagy Magyarországon tanuló koreai diákokból áll. Az extrém öltözet inkább csak a lányokra jellemző, az őket felszedni próbáló fiúk vagy az aktuális trendeket követő ázsiaiak, vagy átlagos rockerre emlékeztető feketeruhás srácok.

Anna

01-anime-IMG 6482
Fotó: Velvet

Anna nem akarta elárulni a korát. Talán félt, hogy túlkoros egy ilyen eseményhez, ahol 40 százalékban 16 évesek szoktak szülői engedéllyel bulizni. A kékhajú lány a hétköznapokon is hasonlóan öltözik fel és hord parókát is. Szereti a japán utcai divatot, ezért is öltözik extrémebbül. Épp munkát keres.

Ákos

02-anime-IMG 6487
Fotó: Velvet

A Songoku hajú Ákos művésznek öltözött és idén lesz 30 éves. "Nem azért akarok más lenni, mert más vagyok. Mostmár ilyen vagyok" - mondta nekünk, ezért mi elfogadtuk őt ilyennek. Az összes hasonló bulin részt vesz ha épp nem dolgozik, vagy nincs külföldön. Van barátnője, de ha ismerkedik, akkor nem érdekli, hogy a lány is hasonló zenét hallgat-e, csak legyen legalább annyira bolond, mint ő, és ez tükröződjön az öltözködésén is. Kilenc éve ékszertervező és önmaga reklámja. Nem tévézik, és nem akar beállni a sorba.

Viki

07-anime-IMG 6516
Fotó: Velvet

A habcsóknak öltözött 24 éves Viki volt az egyik legextrémebb külsejű lány a bulin. Eladóként dolgozik, ahol külön munkaruhát hord, így dolgozni nem ilyen szerelésben jár, és a hétköznapokon sem hord ilyen extrém összeállításokat.

Xirta

03-anime-IMG 6496
Fotó: Velvet

A 22 éves Xirta grafikusnak tanul, mellette a fotózással is próbálkozik. Ez az első ilyen bulija, csak egy hónapja ismerkedett meg ezzel a szubkultúrával, ami teljesen elvarázsolta. "Magával ragadott a színvilág, a koncertek látványvilága, bár tudom hogy az egész az idolépítésről szól. A hajam az régóta fel van nyírva, mert mindig is vonzódtam a kevésbé hétköznapi dolgokhoz, igaz, most minden második lánynak ilyen a frizurája"

Trendi kínai fiú

06-anime-IMG 6512
Fotó: Velvet

Az ismeretlen, ellenben rettenetesen trendi kínai fiú se angolul, se magyarul nem tud, csak annyit, hogy picit beszél magyarul. Barátja viszont készségesen fordított nekünk, bár a kalapos srác nevét ő sem tudta lebetűzni nekünk. Annyit viszont megtudtunk, hogy Kínából érkezett, és meglepő módon a lányok meg a buli miatt jött a buliba barátaival.

Davka

08-anime-IMG 6524
Fotó: Velvet

A 19 éves Davka itt él Magyarországon, még tanul, és csak a haverjai miatt vett részt a bulin, mert a legtöbb barátja ehhez hasonló ázsiai buliba szokott járni. Másféle popzenét is hallgat, nem csak ezt a vonalat. A stíusirányzat nem annyira tetszik neki, a többi lány extrémebb öltözködésén is csak kedvesen nevetgélt.

+1 koreai popzenekar-tag

04-anime-IMG 6501
Fotó: Velvet

Ki nézett ki a legjobban a buliban?

  • 718
    Davka
  • 357
    Viki
  • 271
    A koreai fiúbanda tagja
  • 144
    Trendi kínai fiú
  • 138
    Xirta
  • 64
    Ákos
  • 51
    Anna

Az arany cicanacis fiú egy népszerű koreai banda, a Nu'est egyik tagja. Az ilyen együttesek tagjait az ügynökségek összeköltöztetik, a külsejüket és a személyiségüket is átformálják, elveszik a mobiltelefonjukat, hogy a család és a barátok ne vonják el a figyelmüket a munkáról, és mindezért cserébe még nem is keresnek sokat. Állítólag ők is hitelre veszik a lakást, mint minden halandó ember.