Az olimpiára készülve előkerültek a fotóarchívum legviccesebb, legextrémebb képei. Segítségükkel nemcsak a sportrekordokra emlékezhetünk, hanem a divat különlegességeire is, összeállításunk az 1908. és 2008. közötti évekből válogat.

Mindig hatalmas a hacacáré az olimpiai formaruhák körül, pedig távolról sem ez az egyetlen terület, ahol a divat felüti a fejét a legrangosabb sportversenyek alkalmával. Ebből az olimpiai retrófotó-összeállításból hiányoznak a formaruhák, mégis van benne jópár látványos érdekesség, főként arról, hogy hogyan öltöztek a sportolók a versenyhez a modern olimpiák hajnalától a legutóbbi, pekingi olimpiáig.

Az összeállításból kiderül, 1908-ban Londonban még a viktoriánus korból hátramaradt, földig érő, fekete asszonyruhában lőttek az íjásznők, de az is, hogy Edwin Moses 1988-as futószemüvegével ma bármelyik fesztiválon aratni lehetne. Sőt, lehet, hogy idén lesz bajuszos úszó, de az biztos, hogy 2004-ben Athénben volt már szakállas kerékpáros. A galériában van még szovjet tréningruha, római futósapka-kollekció és sok-sok színes köröm, kattintson, ámuljon, nosztalgiázzon!