A szépségért meg kell dolgozni, meg kell szenvedni, ezt mindenki tudja, sőt, el is fogadja. Főként a nők, akikre a szenvedés oroszlánrésze jut. A szenvedésre azért van szükség, mert csomó olyan dolog van, ami vagy mindenkire, vagy a többségre jellemző, mégis rondának számít, pedig teljesen természetes. Ez a cikk az ilyen dolgokat próbálja felsorolni. Az első kézenfekvő példa a női láb- és hónaljszőr, amitől az emberiség az utóbbi 60-70 évben megtanult undorodni, így ma már minden nőnek kötelező borotválkozni. Nap mint nap rengeteg mindent teszünk azért, hogy a természet vélt tévedéseit korrigáljuk saját testünkön, és ami normális, azt hozzáigazítsuk az aktuális szépségideálhoz, és a természeteset a tökéleteshez próbáljuk közelíteni - alább összefoglaljuk, hogy miket. Újdonságokat nem fog itt olvasni, mégis talán meglepő lesz mindent egyszerre látni.

1. Testszőrzet

Egy dolog biztos: önön túl sok szőr nő. A nőkön gyakorlatilag semmilyen szőr nem megengedett, tehát minimum a hónaljat kell borotválni, de a többségnek a lábát, bikinivonalát is, karszőrzetről, bajuszkáról nem is beszélve. A férfiak közül a többség csak az arcát borotválja, de azért már senki nem lepődik meg egy-egy szőrtelenített mellkason, az orrból kilógó vagy a fülön növő szőröket is ajánlott kordában tartani, sőt, teljes testes szőrtelenítés is előfordul a férfiaknál is. Ezzel kapcsolatban egy tavasszal érkezett olvasói levélből idézünk, amelyet Gábor, egy olyan férfi írt, aki maga is szokott szőrteleníteni:

A személyes tapasztalatom az, hogy a szőrtelenítés a férfiaknál a legkényesebb helyeken sem olyan szörnyű, sőt nagyon is elviselhető. Szó sincs arról, hogy napokig ne lehetne utána nemi életet élni, vagy csak a leglengébb boxert lehetne elviselni. Bármelyik szőrtelenítő módszer esetén (beleértve a legrémisztőbbnek beállított meleg gyantázást is) egy kis Neogranormon kence a művelet után azonnal, és rövid időn (néhány percen, vagy néhány tízpercen) belül elmúlik minden kellemetlen utóérzés. A férfiak is a rendszeres szőrtelenítéshez ugyanúgy hozzászokhatnak, mint az arc reggelenkénti borotválásához - érdekes módon 100-150 éve a férfiak arcborotválása volt még a botránykő, mert addig a férfiideál bajszos és szakállas volt. Mellesleg nem árt szembenézni a ténnyel, hogy akár a teljes testszőrtelenítés is az emberi történelem hajnalától folyamatosan jelen van az emberi kultúrában, nem újkeletű üres divatszeszély.

2. Fogszín

Ön azért is ronda, mert nem elég fehérek a fogai. Eszünk ágában sincs azt sugallni, hogy a napi sok-sok percet igénybe vevő fogápolás puszta hiúság lenne, hiszen a fogmosásnak nem a szépség az elsődleges célja, hanem az, hogy megmaradjanak a fogaink idősebb korra. A fogfehérítésnek viszont tényleg a szépség az elsődleges célja, ezért most szólunk, hogy ha ön még soha nem fehérített, akkor valószínűleg fogainak színárnyalata nem olyan vakítóan világos, mint ami az elvárt ideál.

3. Narancsbőr

A Wikipédia szerint a nők 90%-ára jellemző a narancsbőr, sőt, néhány férfinál is előfordul. Ez azért tragédia, mert a narancsbőr bár ronda, nem igazán lehet tenni ellene semmit, legalábbis olyan hatékonyan, mint a szőrösség vagy a fogsárgaság ellen. A cellulitiszt maximum rejtegetni lehet, sőt, kötelező, mert bár mindenkinek van, attól még ronda, ezért úgy kell csinálni, mintha nem lenne.

4. Szemöldök

Kétféle nőtípus létezik. Az egyik szedi a szemöldökét, mert túl sok van. A másik pedig emellett festeti (is), mert nem látszik eléggé. A szemöldökszedéshez rengeteg tippet és tanácsot találunk az interneten, amiből egyértelműen következik, hogy ha ön nő, akkor a természetes szemöldöke ronda (vagy legalábbis nem elég szép). De sok helyen, például Olaszországban teljesen normális, hogy a férfiak is szedik a szemöldöküket, ott ugyanis sok mindenkinek összenő, az összenőtt szemöldök pedig utoljára Frida Kahlónak tetszett.

5. Haj

A nők többségének a haja is ronda. Manapság is van, aki hullámosítja a haját, de a többség éppen, hogy a göndör, rakoncátlan fürtöket találja rondának, ezért vált a hajvasaló ugyanolyan hétköznapi otthoni használati tárggyá, mint mondjuk a mikrósütő vagy a mosógép. A férfiaknál általában a hullámosság-egyenesség nem igazán probléma, ők akkor rondák, ha beindul a testükben a tesztoszteron, és ettől kopaszodni kezdenek. Arról nem is beszélve, hogy a haj ronda, ha csak úgy hagyja az ember szabadon nőni, frizurára kell vágni, hogy az ember szalonképes legyen.

6. Köröm

A természetes köröm is ronda, ezért mindenkinek folyamatosan manikűröznie kell. Ez a sokaknál (a férfiak többségénél) sima körömvágásban merül ki, aminek persze esztétikai okokon kívül praktikus céljai is vannak, de tény, hogy a nem nagyon rövidre vágott férfiköröm csak Ázsiában nem számít rondának, ott éppen a hosszú férfiköröm a menő. Egy nőnél meg a sima körömvágás nem is elég a szépséghez, lakkozni kell, reszelni, bonyolultabb esetben műkörmöt felapplikálni.

7. Bőrszín

Ez egy politikailag terhelt téma, aminek vonatkozásaiba egy ilyen cikkben nem szeretnénk belemenni, inkább csak azt a vetületét említjük a dolognak, hogy a természetes pincefehérség manapság rondának számít. Ha ez nem így lenne, nem járna mindenki mániákusan napozni, vagy szoláriumba.

8. Arcbőr

A bőrrel, de főleg az arcbőrrel kapcsolatban, és különösen a női arcbőrrel kapcsolatban a tökéletesség a minimumelvárás. Ha az ön arcán soha egyetlen pattanás, mitesszer, szemölcs, hiba, heg vagy egyenetlenség sincs, akkor ön abba a szerencsés kisebbségbe tartozik, akik tökéletes arcbőrrel születtek. A teljesen sima archoz ezért mindenkinek alapozóra van szüksége, illetve a fotókról gondosan le szokás retusálni mindent, ami belerondít a perfekcióba.

9. Arcszín

A női arcon rengeteg egyéb olyan dolog van (vagy nincs), amit festéssel kell korrigálni. Gyakorlatilag nincs olyan nő, aki ne szánna rá naponta néhány percet a sminkelésre, mert a szem vonalát ki kell húzni, a szempillák nem elég hosszúak és nem elég sötétek, az arccsont nem ugrik ki eléggé, az orr túl szélesnek látszik, és még sorolhatnánk, mennyi mindent szokás álcázni-megváltoztatni a kozmetikumokkal. Egy normális női arc ezek szerint festék nélkül nem elég szép.

10. Öregedés

És a legkeményebbet a végére hagytuk: megöregedni ronda dolog. Annak ellenére, hogy mindenki öregszik, valószínűleg még Madonna is. A génjeinkbe van kódolva, hogy öregedjünk, és ennek következtében egyre rondábbakká váljunk. Minden megereszkedik, a mellektől a fenékig, a többségnek tokája lesz, őszülni kezd, és a ráncok elleni küzdelemből pedig nem is egy iparág él meg, hanem a plasztikai sebészektől a krémgyártókig rengetegen.