Skandinávia a világ azon területei közé tartozik, ahol a legkisebb az istenhívők aránya. Ez sehol nem mutatkozik meg olyan plasztikusan, mint a temetőkben. Nálunk általában azok is keresztény szimbólummal (kereszttel) díszítik a sírokat, akik nem feltétlenül hisznek mindabban, amit az egyházak a túlvilágról tanítanak, ugyanúgy, ahogy azok is tartanak egyházi esküvőt, akik nem vallásosak. Úgy találtuk azonban, hogy a skandinávoknál egy átlagos köztemetőben már valamivel kevesebb a keresztény utalásoktól mentes sírkő, mint a kereszttel ellátott. Fotóztunk sokat, hogy megmutassuk önöknek, mi van akkor a skandináv sírokon kereszt helyett.

A képösszeállításban látható amatőr fotók Svédországban készültek, egy részük az ország fővárosában, másik részük egy Stockholmtól 100 km-re fekvő vidéki kisvárosban. A fényképek így egymás után olyan látszatot keltenek, mintha a keresztek teljesen hiányoznának a svéd temetőkből, de ez természetesen nem igaz, hiszen a sírköveknek nagyjából a fele tartalmaz valamiféle keresztény jelképet. Ami még mindig jóval több, mint a templombajárók aránya a protestáns többségű országban, hiszen a Wikipédián idézett adatok szerint a svédeknek mindössze 2%-a megy el vasárnaponként istentiszteletre.

Ön hisz Istenben?

Egy 2005-ös felmérésben a svédek 23%-a, azaz kicsit kevesebb, mint negyede mondta azt, hogy hisz Istenben, és szintén 23% volt az, akik az ellenkező meggyőződésen voltak, azaz nettó ateistaként megvallották, hogy nem hiszik, hogy létezne bármiféle Isten, istenség vagy világot irányító erő. A többiek, azaz a népesség fele valahol a két véglet között kételkedik, anélkül, hogy kifejezetten elközelezné magát valamilyen vallás, egyház vagy felekezet mellett, de mindenesetre ezzel Svédország Európa egyik legkevésbé hívő országának számít. Hogy Magyarország (vagy legalábbis a Velvetet olvasók) hogyan állnak ezzel a kérdéssel, arról friss és pontos képet kaphat, ha saját meggyőződése szerint kattint egyet a fenti szavazógépen.

Hogyan tetszenek a kereszt nélküli sírkövek?

A fenti adatok ismeretében aztán nem meglepő, hogy a svédországi temetőkben ritkábbak a vallásos szimbólumok, mint nálunk, és igen gyakoriak az olyan, irodalomból vagy hétköznapi életből vett jelképek, amik a kereszttel ellentétben sem a feltámadásra, sem a túlvilágra nem utalnak, egyszerűen csak emléket állítanak az elhunytról az ittmaradottaknak. Sok gyászoló visz ki képet vagy egyéb személyes tárgyat a sírhoz, a vágott virág, illetve a koszorú ritkább: ha van növény, akkor az oda van ültetve.

Az ilyen személyes tárgyak gyakran a sírkőre felvésve is megjelennek: amint az a fotóösszeállításban látható, egy hölgy sírján egy festőpaletta látható, míg egy másik sírkövön egy mankó. A képeket ugyan nem profi fotós készítette és nem is profi géppel, de azért így is érdekes lehet végignézni őket: így gyászolnak azok Skandináviában, akik nem hisznek Istenben.