Az idei Oscar-díjátadó egyik emlékezetes pillanata volt, hogy a legjobb filmnek járó Oscart nem mást, mint az elnök felesége, Michelle Obama adta át virtuálisan. A first lady a díjátadóra élőben jelentkezett be a Fehér házból, ahonnan kihirdette a győztest, vagyis Ben Afflecket és az Argo-akció című filmjét.
Az 1979-es iszlám forradalom idején játszódó, és egy iráni nagykövetségi túszdrámáról szóló film már eddig is okozott néhány diplomáciai vitát, furcsaságot. Irán például kikéri magának a filmet, nem is mutatták be az országban hivatalosan.
Amögé pedig már aztán igazán nem nehéz politikai töltetet képzelni, hogy az amerikai first lady pont egy ilyen filmnek ítéli oda az Oscar-díjat, különösen, hogy egyáltalán nem szokványos, hogy egy first lady ilyen módon megjelenik a showbusiness legnagyobb világeseményén. Elég fajsúlyosnak is tartotta az iráni Fars hírügynökség a témát ahhoz, hogy beszámoljon róla.
A történelmi pillanaton viszont némileg változtattak, mert Michelle Obama ruhájának nekiestek egy kicsit Photoshoppal, bár az eredeti beszámolóhoz annyi kis méretű képet mellékeltek, hogy úgy is alig lehetett már látni, hogy Michell Obamának szabadon van a válla. A biztonság kedvéért viszont utólag rámontíroztak egy vállrészt a ruhára.
A hírügynökségi beszámoló egyébként csak az antiiráni filmet, az Argo-akciót említi, és azt, hogy az Iránra nézve degradáló filmet nem más magasztalta az egekig, mint az USA first ladyje.