Dübörög a fesztiválszezon, és a heti trend cikksorozat erről sem szeretne lemaradni, hanem ezúttal azt mutatja, mitől ámult a nép világszerte ezen héten. A koncertszínpadokon aktuális sztárok, régi nagy öregek és majdnem ismeretlen újoncok egyaránt megfordultak, és persze mindenki próbál úgy öltözködni, hogy a látvány lekösse azokat, akik nem kifejezetten rajongói az adott előadónak, csak úgy odavetődtek. Döntse el ön, kinek sikerült a legjobban!

Pet Shop Boys

A Depeche Mode-hoz hasonlóan a Pet Shop Boys sem hajlandó letenni a lantot (szintit), sőt, ők még termékenyebbek is mostanság, mint egy fokkal elborultabb riválisaik. A látványra mindig nagyon ügyelő brit popduó most a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon lépett fel Csehországban, nyilván kellett egy kis zene is a mozinéző közönségnek. Elővették a Very című album idejéről ismerős süvegeket, de a legmarkánsabb látványt fekete pálcikákból álló öltözékükben nyújtották, bár olyan is volt, amikor inkább táncosaikat öltöztették be. A képösszeállításban mindenkiről több fotó is van, kattintson, különben nem lát mindent!

Rihanna

A fellépőruhákhoz semmi köze, de amikor Rihanna született 1988. elején, éppen a Pet Shop Boystól az Always on My Mind volt az első helyezett a világ slágerlistáin. Az önmagát előszeretettel fotózó énekesnő északon volt a héten, ő a Roskilde fesztiválon lépett fel Dániában. Ha lennének szavaink arra a ruhadarabra, amit a színpadon viselt, most ideírnánk őket, de nincsenek. Az biztos, hogy ez az izé baseball-mezre emlékeztet, és hogy van egy hosszú, de combvillantásra alkalmas, meg egy rövid verziója. Plusz maszkszerűen az arc köré is lehet tekerni, ha a művészi mondanivaló éppen úgy kívánja.

Turbonegro

A Turbonegróról szégyenszemre akkor hallottunk először, amikor megpillantottuk fotóikat a Roskildéről szóló tudósításban, de rögtön egyértelmű volt, hogy nem hiányozhatnak a hét legextrémebbjei közül. Egy 1989-ben alakult norvég punkegyüttesről van szó, akik stílusban azonban jelenleg a bőrös fétisek világában utaznak, kiegészítve azt egy kis provokatív sminkkel. De hogy a királyi palást hogy jön a képbe, azt már tényleg nem tudjuk megmagyarázni, de persze nem is akarjuk, magyarázat nélkül is mindent visznek a kirúzsozott, szakállas, norvég punkok.

New Kids on the Block

És íme még egy együttes a ’80-as és ’90-es évekből, akik megint turnéznak: a New Kids on the Block. Ahogy a Pet Shop Boys tagjai sem igazán fiúk már, úgy az NKOTB 40 feletti tagjaiba is csak nagy képzelőerővel lehet belelátni manapság a kidet, azaz a kissrácot, de ezzel nyilván ők is tisztában vannak, és folyamatosan próbálják modernizálni az együttes imázsát. Ezt most egy Los Angeles-i fellépés alkalmával egy fekete-fehér szettel kísérelték meg. A fehér egyenöltözék régóta számít fiúbandás klisének, ők ezt most geometrikus fekete mintákkal variálták meg, mind az öt tagnál személyre szabottan. Egy biztos: régen sokkal vállalhatatlanabbul néztek ki.

Emika

És akkor megint nézzünk egy kevésbé ismert előadót. Emika 1986-ban született Angliában, cseh származású, de Berlinben él, ennek megfelelően a német fővárosban lépett fel a héten a Foreign Affairs Festival keretében. A Turbonegro már megidézte a fétisek világát, hát Emika most tovább kalauzol bennünket a perverziók dzsungelében. Teszi ezt egy olyan fekete ruhában, ami teljesen eltakarja az arcát. Sőt, nemcsak az arcát, a koncert kezdetén a testét mindenhol többé-kevésbé áttetsző fekete szövet borította, csak szőke haja világított a mikrofon mögül. Később azért megmutatta az arcát is, de hogy ettől a közönség még jobban beindult-e, azt nem tudjuk megmondani. Az biztos, hogy arctakaró verzióban olyan hatást kelt az énekesnő, mint aki most szabadult egy japán horrorpornóból.

Skin

Ki nézett ki a legjobban?

A ’90-es évek egyik leghíresebb alternatív zenekara volt a Skunk Anansie, ők énekesnőjük, Skin megjelenése miatt voltak különösen emlékezetesen a színpadon. A fekete, férfias külsejű énekesnő első körben kopaszon sokkolta a nézőket, most van egy kis taréjszerű haja, nagyrészt szőkében. De önmagában ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy beválogassuk a hét leglátványosabb koncertezői közé: a frizuránál sokkal extrémebb ez a műanyag hálóból készült felső, ami macsósan férfias sziluettet kölcsönöz a 45 éves korához képest döbbenetesen ránctalan énekesnőnek. A nadrágja sem éppen jellegtelen, hiszen elöl-hátul csillogó flitterekkel van kivarrva. Mindezt élőben a lengyelek csodálhatták meg, a Skunk Anansie a héten ugyanis az Open’er nevű fesztiválon lépett fel, amit a Balti-tenger partján, Gdyniában tartanak. Ön melyik koncerten lett volna ott a legszívesebben? Kinek a fellépőruhája a legjobb? Szavazzon, ha van kedve!