A Buzzfeed egy remek körképet alkotott a világ különböző tájain kedvelt szendvicsekről, amelybe persze mi nem kerültünk bele. Szomorkodhatnánk ezen, de nézzük a dolog jó oldalát: itt a lehetőség, hogy kiválasszuk a magyar Nemzet Szendvicsét. Adjon öt pontot arra, amelyik ön szerint a legméltóbb, illetve legjellemzőbb hazánkra, és egyet arra, amelyik a legkevésbé!

1. Zsíroskenyér

A zsíroskenyér az egyszerűség és a tökéletesség egyesülése: nem nehéz elkészíteni, alapanyag-szükséglete minimális, és marha finom. Természetesen pirospaprikával, lilahagymával és sóval fogyasztandó, esetleg erőssel. Minden idők legjobb olcsóvacsorája lehetne a Nemzeti Szendó?

2. Körözöttes

Na attól mentsen meg a Jóisten, hogy elkezdjünk rendet vágni a „hogyan készül az igazi körözött" témában, de az biztos, hogy egy olyan keverékről van szó, amelyben tehéntúró, pirospaprika, kömény, hagyma és só biztosan szerepel. (Az átlagos büfékínálatban persze kimarad a hagyma, vagy rákarikázzák, más tesz bele juhtúrót, borsot, meg amit még nem szégyell.) Mindez mondjuk zsemlében.

3. Párizsis-margarinos

Nem, nem tudni, milyen élőlényből készült az az általában egyetlen szelet párizsi, amit általában gondosan elegyengetnek az íztelen, göbökbe összeállt, szigorúan csak az egyik félre kent margarinon. De biztosan van rajta egy karika paradicsom is, hogy a zsömle egyik fele teljesen szétázzon.

4. Szalámis, pirosarannyal

Minden idők vonaton második leggyakrabban fogyasztott összeállítása (saját statisztika) az egy zsemlébe zsúfolt szalámi, uborka, és persze a piros arany. Mert nem romlik meg, mert könnyen fogyasztható, és persze spórolni is lehet vele, mert olyan vékony szeletekre vágják. Osztálykirándulás első fél órájában a buszt elöntő téliszalámi-illat megvolt? Nyilván.

5. Rántott húsos, kovászos uborkával

Ilyet kapunk az osztálykirándulásra, ilyet viszünk a családi piknikre, ez van a büfében, és amikor gyerekeink lesznek, ilyet csomagulunk nekik osztálykirándulásra. Az uborka szigorúan felkarikázva, a pakk mellé esetleg kisdobozos almalé, baracklé jár. Vagy tea, esetleg limonádé, Olympos-palackban.

6. Fasírtos

Ebben a kompozícióban csak a zsömle és a fasírt biztos, minden egyéb összetevő teljesen esetleges. Fennhéjázóbb nevén vagdaltas zsemle, a konyhai maradékfelhasználás királya. Esetleg érezhető rajta némi főzelékíz, ha a gondos háziasszony a kelkáposzta mellől helyezte át.

7. Rántottás

A reggeliverseny különdíjasa: azok álma, akik szeretnének Rendesen Enni, Mielőtt Elkezdődik A Nap, de nincs idejük rá. Úgyhogy bezsúfolnak egy rántottát két szelet valami közé, vagy egy zsömlébe, és tádám.