Ön élt már külföldön? Vagy most él Magyarországtól távol? Esetleg tervezi, hogy kimegy valahova hosszabb időszakra, netalán örökre? Nekem eszem ágában nem volt disszidálni annak idején, de családi okokból az utóbbi nyolc év nagyobb részét Magyarországtól távol töltöttem, a nyolcból az első hatot Olaszországban, ahova most nyáron tértem vissza. Észak-Olaszország – ami, a sors úgy hozta, hogy a második otthonom lett – első látásra egy szuper helynek tűnik, és garantálhatom, az is. Az ember hamar megszokja a nyelvet (bár nekem nem kifejezetten tetszik), még hamarabb a remek kosztot, egykettőre átáll az itteni életritmusra, ami mellesleg annyira nem is különbözik a magyartól, és csak nevet azon, hogy az itteniek folyton arra panaszkodnak, hogy Olaszország milyen szörnyű hely. De azért van pár apró dolog, amit hat év után sem lehet megszokni, nekem legalábbis nem sikerült. Ezeket foglalom össze alább, 12 jött össze.

1. Sorbanállás – Az egyik legidegesítőbb, hogy az olaszok nem tudnak sorban állni. Nem is akarnak. Az ország déli felében ez valószínűleg még rosszabb, észak-Olaszországban mindenesetre a piacon a kofáknál is sorszámot kell húzni, egyébként tömegverekedés alakulna ki. A sorszámhúzás helyett sokszor kordonok között kell várakozni (pl. mozik jegypénztáránál), de itt is résen kell lenni, mert ha az ember nem foglalja el a testével a kordonok közötti teljes szélességet, a mögötte álló simán meg fogja próbálni leelőzni. És ha már a teljes szélesség elfoglalásánál tartunk: az emberek a legváratlanabb helyeken állnak meg beszélgetni, és mindig úgy, pont középre, hogy nehogy véletlenül el lehessen menni mellettük. Igen, a metróról se engedik a felszállók, hogy előbb leszálljon az ember. Ilyenkor szólni kell, mert maguktól nem mennek odébb.

2. Zárva tartás – Semmin nem háborodik fel jobban egy észak-olasz, mint ha a „siesta” szót használják velük kapcsolatban. Sziesztázni ugyanis csak délen szoktak (azért megy ott olyan rosszul minden!), északon nincs szieszta. Érdekes módon a legtöbb bolt mégis zárva tart délben kb. fél egytől háromig. Az igazán nagy üzletek vannak csak nyitva egész nap, ott ki is van írva, hogy „orario continuato”. Ön gyakran ki szokott ugrani ebédidőben bevásárolni vagy megvenni valami szükségeset? Na ilyet Olaszországban nem lehet, csak munka után. Ráadásul a boltok többsége a hét valamelyik napján nem nyit ki egy fél napra. Ez gyakran hétfő délelőtt vagy hétfő délután, de pl. Torinóban a legtöbb kisbolt valamiért szerda délután tart zárva, a lényeg, hogy minél nehezebb legyen kitalálni/megjegyezni, hogy hova mikor lehet menni. Ja, és éjjelnappalik egyáltalán nincsenek, vasárnap is minden zárva, kivéve egy-két külvárosi hiperüzletet. Itt nincs olyan, hogy este nyolckor vagy vasárnap délelőtt leugrok a kisboltba, mert elfogyott a tejföl. (Tejföl sincs Olaszországban egyébként.)

3. Szenvedély és érzelem – Az olaszokat a közhely egy szenvedélyes népnek tartja, és ki gondolta volna, azok is. De annyira, és ezen a mai napig mindig megütközöm, hogy gyakorlatilag mindent a „passione” (szenvedély) vagy az „emozione” (érzelem) szóval reklámoznak. És nem csak a mosóport meg a joghurtot. A torinói olimpiának az volt a hivatalos szlogenje, hogy „passion lives here”, de pl. a csak focit közvetítő kábelcsatornát is azzal reklámozzák, hogy micsoda „emozione” megnézni a gólokat ezen a csatornán. Az olaszoknak egy focimeccs nem izgalmas, hanem szenvedélyes és érzelemdús.

4. Ágynemű – Olaszországban nem is lehet olyan ágyneműt kapni, mint nálunk, csak olyat, amit a széleken be kell tűrni a matrac alá. Az ember mintha egy zsebben aludna – nem dughatja ki a lábát, ha melege van. Az Olaszországba látogató magyar turisták általában a szállodában kiráncigálják takaró széleit a matrac alól, én ilyenre ugyan nem vetemedem, de azt se mondanám, hogy hat év alatt sikerült volna megszokni a betűrt ágyneműt. Mindig felüdülés Magyarországon a betűretlen takaró-paplan.

5. Kaja, kaja, kaja – De úgy általában az is elég megdöbbentő tud lenni, hogy itt mennyire az (egyébként fantasztikusan jó) kaják és az evés körül forog minden. Még a konditeremben gyúró keménycsávók is arról beszélgetnek fekvenyomás közben (a saját fülemmel hallottam), hogy ki-mit-hogyan főz a hétvégén, hogyan fűszerezi a paradicsomszószt, stb. Plusz gyakorlatilag minden egyéb program az étkezések időpontjához van szervezve. 

6. Kenyér – A fentiek fényében még megdöbbentőbb lehet, hogy milyen nehéz feladat észak-Olaszországban normális kenyeret venni. Ezt szokták a legkevesebben elhinni, pedig így van: a legtöbb olasz kenyér fehér, íztelen, túlkelesztett, nincs rendes héja, belül viszont felpuffadt-üres, nem lehet harapni, mert morzsálódik, Toszkánában ráadásul direkt sótlan is. Ezért van mellesleg, hogy olyan sok remek olasz kenyérhelyettesítő létezik: a sokkolóan rossz ligúr kenyér helyett az olasz riviérán inkább focacciát fogyasztanak, a tengertől távolabb levő helyeken pedig a grissini nevű piemonti óriásropi hódít. Úgynevezett „pizzakenyeret” viszont csak Magyarországon láttam még.

7. Konnektorok – Na ez valószínűleg az olaszokat is idegesíti, de ők valamennyire csak hozzá vannak szokva, mert ebbe születtek. Én meg évek múltán is mindig megütközöm azon, hogy itt legalább háromféle, egymással csak részben kompatibilis konnektorszabvány van használatban egyszerre. Ha az ember vesz valami kütyüt, egyáltalán nem biztos, hogy otthon be fogja tudni dugni a falba. Sőt, minél nagyobb a kütyü, annál biztosabb, hogy nem (pl. hűtő, mosógép), de nekem volt már olyan laptoptöltőm is, amint nem kettős, hanem hármas villával kellett bedugni a konnektorba. Már ha az ember talált háromlyukú konnektort, mert ilyen csak a modernebb lakásokban van. Az elektronikus szerkentyűket árusító olasz boltokban mindig külön részleg van a konnektoradaptereknek.

8. Színház – Aki világéletében Budapesten élt, annak fogalma nincs, mennyire el van kényeztetve. Egyrészt a bulik is jobbak Magyarországon, de ha van valami, amiben a magyar művészi élet világszínvonalú, az a színházcsinálás. Ha Olaszországban vagyok, nem azért járok havi 2-3 helyett évi max. 1-2-szer színházba, mert a jegy háromszor annyiba kerül, hanem azért, mert eddig kizárólag borzasztóan rossz előadásokat láttam. Mesterkélt, erőltetett, fantáziátlan, színjátszós minden olasz előadás, egyszerűen irritálóan rossz volt az összes, amit láttam. Egyszer egy budapesti színházi rendezőnek volt szerencsém felhánytorgatni ezt a témát, aki erre azt mondta, hogy ő ugyan csak párszor volt Olaszországban színházban, de csak „ripacskodást” látott. Ezek szerint a szakember is alátámasztja a tapasztalataimat.

9. Este 4-kor – Egy dolog, amit mindig elrontok: egyszerűen nem tudom megszokni, hogy Olaszországban már délután buona serát kell köszönni. Amikor otthon még simán jó napot kívánunk, akkor itt már bőven jó estét szokás kívánni, például ha az ember a délutáni nyitva tartáskor megy be a boltba mondjuk 4-kor egy buon giornóval, biztos, hogy buona serát fognak visszaköszönni. Valamiért a mai napig el szoktam rontani.

10. Eső – Amikor kikerültem Olaszországba, azt hittem, milyen szuper, végre melegebb éghajlaton leszek. Csak sajnos ez a környék pontosan ugyanannyira fekszik délen, mint Magyarország, azaz a klíma nagyjából ugyanolyan, mint otthon. Egy nagy különbség van: nagyobb a pára és sokkal, de sokkal többet esik az eső. A Wikipédia adatai szerint Budapesten egy évben átlagosan 592 mm csapadék hullik. Velencében ugyanez az adat 801 mm, Torinóban 914 mm, Milánóban pedig 943 mm. Érdekes módon az esős időjárásáról híres Londonban is csak 591 mm eső esik egy évben, kb. ugyanannyi, mint Budapesten. Ehhez képest Olaszország megdöbbentően esős, főleg tavasszal és ősszel, és a levegő is szokatlanul párás egy magyar tüdőnek, ami azt is magával hozza, hogy a nagyvárosok levegője borzasztóan szmogos, az ég alja körös-körül szürke a derűs napokon is.

11. Nincs borravaló – Utálok borravalót adni. Utálom, hogy egy magyar benzinkutas, vízvezeték-szerelő, sőt, esetleg orvos is bizonyos esetekben mintha elvárná a csúszópénzt, a pincérekről, taxisokról, fodrászokról nem is beszélve. Olaszországban ilyen nincs, ha a vacsora harmincöt euróba került, akkor azt fogják a számlára írni és kész. A borravaló nélküli társadalom egy megszokhatatlanul jó dolog. Akárhányszor fizetnem kell valamit Olaszországban, mindig az jut eszembe, hogy milyen kényelmes és üdítően normális, hogy nem kell a borravalózással trükközni, hanem megmondják, hogy mennyi, és azt kell kifizetni.

12. Minden szép – Olaszország annyira szép, hogy az évek után is mellbevágó. Nemcsak a táj szépségéhez nem lehet hozzászokni, hanem általában az is rátesz egy lapáttal, hogy milyen harmóniában van a környezet a túlnyomórészt szintén gyönyörű épületekkel. Magyarország szintén kivételesen gazdag a gyönyörű panorámákban, de Olaszországban a teszkó parkolója is tud lélegzetelállító lenni (mondjuk pont Tesco nincs Olaszországban). Azt hittem, hogy ez az effektus az évek múltával kevésbé lesz erős, de nem, most is folyamatosan egyik ámulatból a másikba esem. Szerintem itt minden szép. Nem tudok hozzászokni.

Ön mit nem tud megszokni külföldön?

Ön is élt már külföldön hosszabb ideig? Esetleg jelenleg is kintről olvas bennünket? Vannak olyan dolgok, amiket nem tud megszokni az adott országban? Ha igen, kérjük, írja meg a Velvetnek email-ben, mi az!