Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy nincs olyan, univerzális étel, ami minden szükségletünket kielégíti. Ha lenne ilyen, nyilván azt enné mindenki. Mostanában mégis az egyik legmenőbb instagramos tag, legalábbis a Buzzfeed szerint a monomeal, ami nem takar mást, mint olyan fotókat, amiken egy nagy halom van ugyanabból az ételből, lehetőleg gyümölcsökből. A monomeal-étkezés, vagyis az, hogy minden étkezéskor csak ugyanabból az ételből fogyasztunk, nagyon trendi, a monomeal-étkezők azt is megmondták, miért olyan jó a monomeal: állítólag így kevésbé terheljük az emésztőrendszerünket.

Pihen az emésztőrendszer és a mosogatógép is

A monomeal-hívekenk két fő érvük van, amelyekről lentebb megírjuk majd, hogy annyira azért mégsincsenek ezek így, mint ahogy állítják. Az egyik, hogy szemben a változatos étkezéssel, a monomeal-étrend nem terheli meg az emésztőrendszerünket, hiszen egyszerre csak egyfajta táplálékot kell megemésztenie. Ez az egyik fő érv, a másik meg ugyanaz, mint a szintén némi fenntartással kezelendő paleo-étkezésnél, hogy nézzük meg, őseink hogyan étkeztek. Ezek mellé azért mindig érdemes odatenni, hogy lehet, hogy egészségesebb magokat enni, de őseink általában 30 évesen meghaltak, de legalábbis aggastyánnak számítottak, ráadásul nem volt hűtőjük, meg gáztűzhelyük.

A fenti érveken túl az szól még a monomeal étrend mellett a támogatói szerint, hogy kíméli az ízlelőbimbókat, leegyszerűsíti az ételkészítést, hiszen csak egyfajta alapanyagot kell beszerezni, kevesebb időt kell étkezésre fordítani. Nagyjából ennyi.

És akkor nézzük, hogy miért hülyeség a monomeal!

A gyümölcsökben sok a cukor

Persze, a gyümölcsök alapvetően egészségesek, meg a bennük lévő cukor nagyon nem ugyanaz, mint mondjuk, ami a kólában van, de nem véletlen, hogy elég nehéz mondjuk csak gyümölcsökkel fogyni. Egy banánban például 12 gramm cukor van, ez relative sok, még akkor is, ha a természetes úton bevitt cukor (tehát nem feldolgozott cukor formájában, hanem természetesen cukros ételek, például gyümölcscukrot tartalmazó gyümölcsök) átlagos, napi még simán egészséges mennyisége bő 400 gramm körül van, vagyis olyan 35 banán. Ebbe a napi párszáz grammba persze nem tartozik bele a finomított cukrok fogyasztása, mint ami a csokiban, kólában, kekszben, satöbbiben van, amelyekből néhánytíz grammnál nem javasolt naponta többet fogyasztani. Annak ellenére, hogy a gyümölcsökben található cukor a "jó" cukrök közé sorolandó, attól még cukor, és vezethet például elhízáshoz úgy, hogy a túl sok gyümölccsel bevitt cukorból kinyert energiát a test zsír formájában elraktározza.

Nem jut elég tápanyag a szervezetbe

Nem véletlenül mondják, hogy az igazán egészséges étkezés a változatos étkezés. Fogyaszthatjuk a világ legegészségesebbnek tartott élelmiszerét, ha csak és kizárólag azt esszük, tuti nem teszünk túl jót a szervezetünkkel. Az egyelőre erősen tesztfázisban lévő ételhelyettesítő trutyin (és az anyatejen) kívül nincs olyan táplálék, ami egymagában tartalmazna minden, a szervezetünk számára fontos tápanyagot. A változatos étkezésre azért van szükség többek között, hogy minden szükséges tápanyagból jusson a szervezetünkbe.

Vegyes étrend = jobb tápanyagfeldolgozás

Jó, ez egy másik étkezési iskola, szóval simán lehet, hogy ez is akkora kamu, mint a monomeal, de a szuperétkezés hívői azt mondják, hogy vannak bizonyos tápanyagok, amik nagyobb hatékonysággal szívódnak fel bizonyos tápanyagokkal együtt fogyasztva. Például, ha vörös húshoz répát eszünk, akkor a répában lévő béta-karotin segíti a húsban található vas felszívódását, így több vashoz jut a szervezet egy szelet húsból, mint ha répa nélkül ennénk. Vagy a brokkoliban található sok A- és K-vitaminból úgy lehet a legtöbbet kinyerni, ha valami zsírosat, mondjuk joghurtot fogyasztunk vele együtt. Lehet, hogy ez is hülyeség, de sokkal tudományosabban hangzik, mint az, hogy együnk sokat ugyanabból, hogy ne terheljük le a szervezetet.

Hol a fehérje?

Az étkezés három alappilére közül (zsír, fehérje, szénhidrát) szénhidrátból sok van a gyümölcsökben, zsírból szinte semmi, kivéve mondjuk, ha valaki olajbogyó vagy valami hasonló étrendet szeretne folytatni, fehérjéből is alig. A zsírok ellen hosszú évek óta küzd a globális wellnessipar, elég ingoványos talaj, mert vannak jó és rossz zsírok. Az biztos, hogy ha növényekből viszünk zsírt a szervezetünkbe az jobb, mintha hamburgerből érkezne, de ennél jobban ne menjünk bele a témába.

Monomeal – egy étkezéshez csak egyféle alapanyag. Ön kipróbálná?

Pláne, hogy a fehérjékről van szó, amik a zsírral szemben nem a napi energiaellátásban és hasonlókban játszanak komoly szerepet, hanem mondjuk az izomfejlődésben és a csontok erősségében. Növényi fehérjéket bevinni viszont elég körülményes, leginkább magvakból, hüvelyesekből lehet, de el lehet képzelni, hogy mi lesz azzal, aki mindig csak babot eszik.

A végére tehát az marad, hogy a monomeal legnagyobb előnye, hogy elég jól néznek ki az ilyen étrend szerint felszolgált fogások, mert szép színes képeket lehet csinálni a színes gyümölcsökről.