1. A magyar konyha – Ahogy a magyarok is általában első helyen említették a külföldi étkezést, úgy a kajakérdés nagyon sok külföldi válaszadónál is felmerült, pozitív és negatív előjellel egyaránt. Volt, akit az zavar, hogy túl nagyok az adagok, és két amerikai is azt mondta, hogy nagyon fűszeresnek találja az ételt, bár ezt csak egyikük említette egyértelmű pozitívumként. Carrie Kanadából azonban azt mondta, hogy neki fura, hogy „egy ételt egyszerűen a „hús” szóval írnak le. De most disznó, marha vagy bárány?” Ő azt is megjegyezte, hogy gyakran nem túl készségesek a pincérek a magyar éttermekben, és ez rajta kívül másnak is feltűnt. „Ha nem a rendelt ételt hozzák ki, akkor is elvárják, hogy edd meg, és az a hozzáállás, hogy dehát ennek semmi baja” – mondja Carrie.
Ehhez még hozzájön, hogy nehéz diétákat betartani, mert még mindig viszonylag kevés az olyan hely, ahol gyorsan jót lehet enni, nem túl drága és nem tocsog a majonézben, vagy nincs telenyomva liszttel. És persze van egy csomó olyan, tipikusan magyar étel, amitől a külföldieket kiveri a víz, de ezeket most nem soroljuk, mert a napokban külön cikkben foglaltuk össze a témát.
2. Forgalom – A külföldön élő magyaroknál a kaja után általában a második leggyakrabban emlegetett dolog az autóforgalom volt. A tapasztalataink szerint nálunk a külföldiek (pár kivétellel) azon lepődnek meg, milyen normálisak az autóvezetők. Pavel Csehországból így látja a magyar forgalmat: „az emberek 99%-a betartja a szabályokat, a sebességhatárokat, stb. Nagyon nyugisak, nem agresszívak”. Azért nem mindenki ért vele teljesen egyet, van, akit például a biciklisták zavarnak Budapesten: „azt hiszik, hogy az úttest és a járda is az övék. Döntsék már el! Legyen vagy az egyik, vagy a másik!”
3. Kiszolgálás – Teak Kanadából általában a szolgáltatásokkal kapcsolatban jegyezte meg azt, amit fent a pincérekkel kapcsolatban már érintettünk: „ügyfelek kiszolgálásában még van hova fejlődni. Még mindig él az a régi mentalitás, hogy a vásárlónak kell a boltos kedvére tenni.” Ugyanezt figyelte meg Paolo is Olaszországból: „nagyon sokszor van, hogy a bolti eladók nem kedvesek, nem mosolyognak, ha bemegyek egy üzletbe”. Más azon akad ki (tegyük hozzá: jogosan), hogy az eladók gyakran nem hajlandók abbahagyni privát beszélgetésüket, amikor ott egy vevő, akivel foglalkozni kéne. Egyvalaki azt is megjegyezte, hogy az eladókon kívül az utcán az emberek is durvák: „csak mennek az utcán, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy nekemjönnek-e vagy sem”.
4. Nehéz barátkozni – Többen is említették, hogy nem könnyű velünk megismerkedni. Marko Horvátországból például úgy érzi, hogy „ha megszerzel egy magyar barátot, az örökre megmarad, de nincs túl sok magyar barátom. 3 van, de ők jó barátok”. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy elsőre mosolygósak vagyunk-e, van, aki szerint nem nagyon, de az biztosnak tűnik, hogy hosszú távra nehéz igaz magyar barátot szerezni. Laura Skóciából arra is rájött, hogy miért: „az emberek barátságosak, de nem könnyű igazi barátokat szerezni. A magyarok szeretnek külön baráti köröket kialakítani (kollégák, volt kollégák, iskolatársak) és ezeket soha, de soha nem keverik. Emiatt nagyon nehéz bejutni ezekbe a körökbe egy külföldinek.” Mindenesetre Ioana Romániából úgy érzi, hogy a magyarok segítőkészek.
5. Orrfújás – Az általunk megkérdezettek közül ketten is említették az orrfújást. Egyrészt volt, aki azt nem érti, miért néz rögtön mindenki csúnyán, ha az ember egy kicsit szipog. Csakis az azonnali orrfújás az elfogadható Magyarországon nátha esetén, de az viszont minden formájában. Mást is kifejezetten zavar az itthoni orrfújás-mánia: „túl hangosan fújja mindenki az orrát, mintha büszkék lennének arra, amit kitermelnek magukból”.
6. Politika – Jerker Svédországból érkezett Magyarországra néhány évre tanulni, és azt mondja, fura neki, mekkora demonstrációk szoktak lenni bizonyos nemzeti ünnepeken. Más is megjegyezte, milyen fura a hozzáállásunk a politikához, hiszen mindenki imád panaszkodni róla, de nagyon ritka, hogy bárki bármi pozitívat tenne, hogy a dolgok jobban menjenek. Volt, aki azon ütközött meg, hogy ellendemonstrációt szerveznek a melegfelvonulással párhuzamosan. És még valami, ami talán ide kapcsolható, és amit Taizong jegyzett meg nekünk, aki emailben küldte el benyomásait Magyarországról: „a „hibáztam”, mint lehetőség nincs meg a magyarban, ha mégis hibázik a magyar, az mindig valami 3. személyben keresendő. Mindig szidni kell valamit, pl. népcsoportot. Ha reggel cukor helyett sót rakott a kávéjába, az is a .... hibája.”
7. Éjszakai élet – Armand Deluxe Angliából érkezett Budapestre 11 évvel ezelőtt, de azt mondja, még mindig élvezi a főváros éjszakai életét. Őneki aztán elhihetjük, hogy ebben tényleg jók vagyunk, hiszen zenei producerként dolgozik. „Imádom az éjszakai életet! A hét minden napján történik valami, és nem is túl drága. Az év minden szakában van valami érdekes a városban. Nem lehet unatkozni! Kézműves vásároktól a dizájnpiacig, rockkoncerttől az utcai operaelőadásokig! Azért egy jó popbuli csütörtök estére még elkelne...” Fent már idézünk Paveltől, de neki még egy megfigyelése idekívánkozik: „a cseheknek ide kéne jönniük, hogy megkóstolják a nagyon jó borokat és pálinkákat. Sokkal jobbak, mint Csehországban. Mi csehek azt gondoljuk, hogy milyen a borunk vagy a pálinkák, de én nem értek egyet. Magyarországon jobb.” Ellenvéleménnyel nem találkoztunk, úgy tűnik, Magyarországon tényleg meglepően remekül lehet bulizni.
8. Tömegközlekedés – Ebben a pontban nem az következik, amire ön számít! „A tömegközlekedés sokkal jobb, mint észak-Amerikában!” – ezt ketten is megemlítették az észak-amerikaiak közül, de például Ioana Romániából is azt mondta, hogy szerinte jó Budapesten a tömegközlekedés. Az általános jó benyomásba (megbízható, sűrű járatok, mindenhova elmegy valami) két dolog zavar csak bele, és az egyik nem is a BKV hibája: egyrészt az emberek nem tudnak rendesen sorbanállni a megállóban, és leengedni a leszállókat felszállás előtt, másrészt nagyon nehéz jegyet venni, főleg hétvégén vagy éjszaka. De ellenőr tuti, hogy jön.
9. Önbizalomhiány – Kevin Nagy-Britanniából ment először Csehországba, és onnan jött hozzánk. Ő ezt mondja a magyarokról: „minden külföldire azt hiszik, hogy gazdag”. Más is megfigyelte, hogy ha valami külföldi, akkor a magyarok automatikusan biztosra veszik, hogy akkor jobb is, mint annak magyar megfelelője, mert meg vagyunk róla győződve, hogy „minden szar, ami magyar”. „Egyet értek az önbizalomhiánnyal” – teszi hozzá még valaki – „Nem büszkék az országukra. Ami nagy kár, mert annyira szép itt.” Ráadásul nem elég, hogy mi magyarok tudjuk magunkról, hogy képtelenek vagyunk összefogni, ez a külföldieknek is feltűnik. Volt, aki „crabs in a bucket”-effektusként (rákok a vödörben) írta ezt le: ahelyett, hogy egymás hátára állnánk és kimásznánk a vödörből, még jól le is rángatjuk egymást, nehogy valaki kijusson.
10. Kutyakaka – És most jöjjön valami, amit mi magyarok sem tudunk megszokni, de valamilyen rejtélyes oknál fogva megszüntetni sem. „Kutyaszar az utcán. Nekem is van kutyám, és komolyan kettő másodpercig tart felszedni. Szedjétek már fel ti is!”
11. Nullák – Egy rövid megjegyzés egy brittől: „az a sok nulla a pénzösszegekben – mindig eltévesztem!” Hát ha egyszer lesz euró a forint helyett, legalább ez meg fog oldódni.
12. Közbiztonság – Valószínűleg megint meg fognak lepődni magyar olvasóink, de itt most megint egy pozitívum következik. Rengetegen említették, hogy szinte akárhova mennek, biztonságban érzik magukat. Egy Írországból Magyarországra érkezett diák azt jegyezte meg, milyen fura neki, hogy már jó ideje Budapesten él, és bár eljár hétvégenként szórakozni, még egyszer se látott késelést az utcán, még egy verekedést sem. Azt viszont egy angol jegyezte meg, hogy bár nem veszélyesek, de elkeserítően sok hajléktalan van.
13. WC-papír – Egy kínos témáról röviden, megint egy kanadaitól: „az olyan helyeken, mint mondjuk vasútállomás vagy kórház, sosincs WC-papír a nyilvános WC-ben.”
14. Nők – Át kell adnunk egy szerelmeslevelet a magyar hölgyeknek: „a nők százszor csinosabbak és főként háziasabbak, mint Kanadában. Nem nagy az arcuk, nincs túlzott feminizmus, nincs minden kiélezve a politikailag korrekt bánásmódra.”
15. Nyelv – „A nyelv!” – megint Armand Deluxe-tól idézünk. – „Igen, megpróbáltam megtanulni, és elég sok szót tudok is, de ha csak egy helyen elrontja az ember a kiejtést, rögtön úgy néznek rá, mintha klingonul szólalt volna meg, vagy elfingotta volna magát. Kérem, legyenek megértőbbek azokkal, akik igyekeznek tanulni!” A Skóciából érkezett Laurának is meggyűlt a baja a nyelvvel: „kész katasztrófa, ha valamit le kell papírozni vagy el kell intézni, és az egész bürokrácia csak magyarul van, és a hivatalokban senki nem beszél semmilyen nyelven. Pedig a külföldiek hivatala, ahol az állandó lakcímet be kell jelenteni. Imádkozom, hogy soha többet ne kelljen semmilyen papírt megcsináltatnom.” Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a semmihez sem hasonlítható magyar nyelv mindenkinek csak az agyára menne, volt például, aki azt mondta, kifejezetten szereti a hangzását – annak ellenére, hogy persze nem ért belőle semmit.