Egy tepsivel élek két napja
„Vettél egy barátot, és szerelmet találtál?” – ezt a kérdést kaptam a liftben a kollégától, akinek azt magyaráztam, hogy tegnap este életemben először beszélgettem az oprendszeremmel. Az új, andoridos telefonom operációs rendszere sok mindent csinálna parancsszóra, most megtörténik, hogy néha valamit félrenyomok rajta, és hangosan pofázik bele a levegőbe. Ezeket a bénázásokat egyelőre a kínai varrodás, egylégterű irodában hangos röhögés kíséri. Ha tudnám használni, híreket is olvasna az internetről, az e-maileket is felolvasná, még úgy is használhatnám, hogy nem érek hozzá, szemmozgással lapozni is lehet például. Leakadtam ott, hogy van hozzá tollacska (<3 <3<3), és rajzolhatok bármit, bárhova, bármilyen képből (Instagram, Google, akármi) kivághatok akármilyen formát. Egyelőre ezt csinálom két napja.
Pár napja tértem át az Androidra, holott 2009 óta iPhone-t használok: a 3-as és a 4-es iPhone is az életem szerves részévé vált. Ezeket használtam a munkámhoz is, ha például a bíróságon dolgoztam, és azonnal el kellett küldenem az információt egy cikkhez. Összességében elégedett voltam, de jó okom volt arra, hogy váltsak: egyre több könyvet olvastam telefonról, ami az iPhone-on kínszenvedés. Egyre többször használtam például főzéshez a recepteket, amihez az iPhone kicsinek tűnt, és egyre többet fotóztam. iPadet nem akartam venni, nem akartam két eszközt, és mivel a gyerekkori barátnőm, Petra hetekig tesztelte a Samsung Galaxy Note 3-at, jó választásnak tűnt mindarra, amire használnám. Pedig akkora mint egy kisebb tepsi (de felismeri a kézírást).
Az is a váltás mellett szólt, hogy az iPhone 4 három évig volt velem, és szép lassan elöregedett, leépült ezalatt az idő alatt. Azon nem lepődöm meg, hogy nagyjából három évnyi élettartam van a laptopokban és a telefonokban, sőt, ha addig kihúzza egy iPhone különösebb parák nélkül, az egészen szerencsés. Az enyém pedig hű volt, akkor is egyben maradt, amikor az egyik biciklitúrán, a szakadó esőben a bringán ülve használtam, és kicsúszott a kezemből a betonra. Semmi baja nem lett.
Az andorid névjegyzék azmimár?
A legszembetűnőbb változás az iPhone és a Samsung Galaxy Note között az, hogy utóbbi Google accounttal működik, és nagyjából minden aköré csoportosul. Ez eléggé meglepett, mert ugyan többen szóltak, hogy így lesz, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a 2004-es blogomra kirakott fotókat viszontláthatom a telefonomon. A másik meglepetés, és ami egyébként halálosan idegesít, az a névjegyzék: elképzelhető, hogy egyedül vagyok ezzel, de alig akad ember a gmailemben, aki rendesen kitöltött minden mezőt, és megadta a mobilszámát. Hála a rendszernek, most jelenleg több mint 8000 név van a telefonomban, telefonszám alig, és a nagymamám telefonszámát is csak az előző telefonból tudtam meg. Meglehet, hogy a két rendszert csak én találom bénának ilyen szempontból, de szerintem sokkal egyszerűbb lenne az életem, ha a telefonszámokat és minden más jegyzetet, applikációt is, az iPhone 4-ből kivarázsolhattam volna egy gombnyomással. Most még a menstruációs applikációt is buktam, amit három éve vezetek.
Állítólag az Androidon minden ingyen van, felhőtlen szabadságot kapok, amit már kétórányi használat után is megtapasztaltam, de például pont az a két alkalmazás kerül pénzbe, amit a legtöbbet használtam az iPhone-on: a már említett menstruációs naptár, az iPeriod, és a Virtuoso nevű zongora program.
Andoridos telefon > iPhone
A másik feltűnő változás, hogy az Android telefonom kétszer akkora, mint az iPhone. Eleinte izgultam, hogy kézbe véve milyen lesz, de meglepően könnyű, és belesimul a kézbe. A rendszerét pedig úgy találták ki, hogy például ha akarom, akkor egy oldalra rendez mindent egy gombnyomással, és egykézzel is használhatom. Ha akarom. És azt hiszem, ez jellemzi legjobban az andoridos telefont, és emiatt lehet iszonyatosan imádni, hogy azt teszek, amit csak akarok. Ha akarom, e-mail írás közben küldök egy sms-t, amihez használhatom a tollacskát, ha akarom, rajzolok pulikutyát Zsófinak a Gtalkon, ha akarom, megosztom a telefon képernyőjét, és miközben cikket olvasok a neten, e-mailt írok.
Az iPhone-ban az a jó, hogy egy majom is tudja használni, annyira egyszerű, könnyű azzal fényképet készíteni, gyors, és minden kéznél van. Azonban zárt a rendszer, és nagyjából minden jó dologért (applikációk) fizetni kell. Az Androiddal egy új világgal ismerkedem, és a Google Account központú rendszer ugyan ijesztő – meg kell tanulni rendesen a Google szolgáltatásait –, de a határtalan szabadságra elég nehéz nemet mondani. Az persze kérdés, hogy vajon egy év múlva is imádni fogom-e a tollacskát, hogy mennyire van szükség a sok csicsára, amit a telefon ad. De tartok attól, hogy épp az ellenkezőjét fogom tapasztalni, és annyira hozzászokok majd ahhoz, hogy például kesztyűben is használhatom a telefont (van erre külön funkció), hogy nem fogok tudni anélkül élni.