Alább hét eklatáns példát talál arra, hivatalos szövegekben hogyan szokták csűrni-csavarni a magyar nyelvet teljesen feleslegesen. Érdemes ezt a listát elolvasni, mert egy jó jogász modoroskodás helyett általában az egyszerű, normális nyelvezetre törekszik, azaz arra, hogy aki olvassa az általa megalkotott szöveget, minél könnyebben felfogja, hogy mi van odaírva. Minél több van az alábbiakból egy szerződésben, amit önnek alá kell írnia, annál valószínűbb, hogy a szerződést készítő ügyvéd nem azért dolgozik, hogy ön értse, hogy mi történik, hanem mondjuk azért, hogy ő maga minél fontosabb személynek tűnjön. Furcsának tűnhet, hogy a jogászokat a fogalmazásmódjuk alapján próbáljuk megítélni, de ez egy ilyen szakma: persze, hogy elsősorban a jogrendszert kell ismerni és érteni hozzá, de a gyakorlati munka nagy része ettől még nyelvi – fogalmazni kell. És nem, nem az a cél, hogy a laikus ember ne értse.
A cikk szerzője jogi szakvizsgával rendelkezik, emellett jogi szakfordítói vizsgát is tett.
1. Szakmai – Ha egy ügyvéd úgy érzi, hivatalosnak tűnő fordulatokkal kell demonstrálnia, hogy mennyire ért a munkájához, az elég gyanús. Ugyanilyen gyanús, ha valamiről külön hangsúlyozni kell, hogy az mennyire „szakmai”. Érdekes módon a „szakmai” szó a legtöbb jogi szövegben az égvilágon semmi jelentést nem hordoz, ezért a parasztvakításon kívül más célja nem lehet a használatának.
Íme néhány példa, nem fejből, hanem valódi, aláírt megállapodásokból, illetve hatósági határozatokból, az első egy megbízási szerződésből: „Megbízott köteles Megbízónak a szolgáltatásokról a szükséges szakmai felvilágosítást megadni”. Vajon miért volt szükség itt a szakmai szóra? A megbízónak milyen egyéb felvilágosításra lehetne szüksége szakmain kívül, szexuálisra? Mást jelentene ez a mondat a „szakmai” szó nélkül? Nyilván nem.
Még egy példa: „Vállalkozó kijelenti, hogy rendelkezik a vállalt tevékenység ellátásához szükséges szakmai képesítéssel.” Még egy: „A tevékenység végzésének részleteit – a szerződés aláírását megelőző szakmai egyeztetés alapján – felek írásban rögzítik.” És még egy: „ha Megrendelő szakmai kérdésekben célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre Vállalkozó köteles őt figyelmeztetni.” Mindhárom mondat ugyanazt jelentené, ha a „szakmai” szó nem lenne bennük. Paradox módon minél többször írja le valaki a „szakmai” szót, annál valószínűbb, hogy az illető egy kókler.
2. Névelőhiány – Egy rejtélyes eredetű, és még rejtélyesebb értelmű divat következtében sok magyar jogász akkor érzi magát szabatosnak, ha bizonyos szavak elől elhagyja a névelőt, olyan helyekről, ahova egy normális ember kitenné őket. Egy szerződésben a feleket általában olyan szópárokkal szokás emlegetni, mint megbízó-megbízott, eladó-vevő, kölcsönadó-kölcsönvevő, stb. Ezen szavaknak a pontos definíciójával szokott kezdődni minden szerződés, és ezért, mint az előző pont példáiban is, általában nagy kezdőbetűkkel szerepelnek a szövegben.
Ez azt szolgálja, hogy lehessen tudni, hogy most nem csak úgy általában egy hitelfelvevőről van szó, hanem önről, mint Hitelfelvevőről, akinek adatait a szerződés első pontja tartalmazza. Az előző pont példáin ez is jól látszik: egy normális ember a Megrendelő szó elé névelőt tesz: nem „ha Megrendelő utasítást ad”, hanem „ha a Megrendelő utasítást ad”. Ha ön aláír egy olyan szerződést, amiben minden mondat azzal kezdődik, hogy „Felek megállapodnak, hogy...” (ahelyett, hogy „A Felek megállapodnak, hogy...”), tudnia kell, hogy a bizarr névelőkihagyásnak jogi szempontból semmi értelme vagy jelentősége nincs. Ehelyett egyszerűen csak az van, hogy elég elterjedt a jogi szakzsargonban, és aki a szöveget írta, így szeretné szakmaibbnak beállítani magát. De vajon miért? És miért így?
3. Tevékenység végzésének folytatása – A „szakmai”-hoz hasonlóan kedvenc szavai a magyar jogászoknak a „tevékenység” és a „végzés”. A szöveg értelméhez általában nem adnak hozzá semmit, de hosszabbak tőlük a mondatok és hivatalosabban hangzanak, hadd higgye azt a kedves ügyfél, hogy most valami tényleg nagyon komplikáltat ír alá, és hogy abban a szöveg megalkotójának rengeteg megfeszített munkája volt. Ha például egy nyelviskola kibérel egy termet, akkor a szerződésében valószínűleg nem az lesz, hogy a helyiséget nyelvoktatás céljára bérli ki, hanem az, hogy a termet „nyelvoktatási tevékenység” céljára bérli ki.
Rosszabb esetben a szerződés szerkesztője úgy fogalmaz, hogy az iskola a teremben „nyelvoktatási tevékenységet végez” (ahelyett, hogy egyszerűen nyelvet oktatna). Ennél is rosszabb esetben a bérbeadó megtilthatja a bérbevevő nyelviskolának, na nem a nyelvoktatást, hanem a „nyelvoktatási tevékenység végzésének folytatását”. Egy másik tipikus fordulat, megintcsak egy igazi, aláírt szerződésből: „a Megrendelő köteles a teljesítés ellenőrzését 3 napon belül elvégezni”. Nem ugyanez lett volna egyszerűbben az, hogy „a Megrendelő köteles a teljesítést 3 napon belül ellenőrizni”? Dehogynem. Jogi szempontból semmi nem indokolja ezt a szóhasználatot sem, mégis sokan gyötrik ilyesmivel a mit sem sejtő ügyfelet.
4. Jogosult és köteles – Bizonyos jogászok szeretik egyszerre használni ezt a két egymással ellentétesnek tűnő szót, például így: „a fenntartó jogosult és köteles ellenőrizni a tankönyvrendelést”. Bizonyára azok szeretik így használni, akik az egyetemen hiányoztak arról az óráról, ahol egyszer és mindenkorra tisztázta az oktató ezt a két fogalmat, amiknek értelmezéséhez egyébként nem kell semmilyen diploma, hanem elég kéne, hogy legyen a józan paraszti ész is: ha valamire köteles vagyok, akkor arra nyilván jogosult is. Olyasmire nem lehet engem kötelezni, amire nem vagyok jogosult, illetve ha valaki kötelez engem valamire, abban benne van, hogy arra fel is jogosít. Ezt a két szót csak az használja egymás mellett, aki feleslegesen fontoskodni akar, hiszen ahelyett, hogy „jogosult és köteles”, bőven elég annyit mondani, hogy „köteles”. Persze ettől még van egy ilyen mondat a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában is, hogy: „a területi kamara jogosult és köteles ezen feltételek fennállásának ellenőrzésére”.
5. Számok nagybetűvel – Régen a számokat viszonylag észrevétlenül át lehetett javítani a kézzel írt szerződésekben, vagy esetleg utánuk lehetett kanyarítani egy nullát, stb. Ennek megakadályozására terjedt el a gyakorlat, hogy a számokat betűvel is kiírják, általában a szám után zárójelben, így: „15 (azaz tizenöt)”. Ugyan ma már maga a betűvel kiírás is valószínűleg teljesen felesleges, hiszen ki ne szúrná ki azonnal, ha egy kinyomtatott szerződésbe kézzel bele van javítva, de tegyük fel, hogy a szerződéshamisítási biznisz újra lábra kapna, ha a jogászok nem írnának ki minden számot betűvel is. Akkor is rejtély, hogy miért szokták sokan nagybetűvel kezdeni a leírt számot, például így: „15 Ft (azaz Tizenöt forint)”. Ha önnek még nem tűnt fel ez a gyakorlat, klikkeljen ide, itt van egy (illetve sok) éles példa.
FRISSÍTÉS! Egy olvasónk tudja a helyes megfejtést, ez a gyakorlat szintén az utólagos belejavítások megnehezítése érdekében terjedt el. Íme a magyarázat, ezúton is köszönjük a beküldőnek: „a betűvel írt számok nagy betűvel kezdődő írását régen az utólagos belejavítások megelőzésére használták. „15 (azaz tizenöt)” széles szóközös kézírás (pl. kézzel kitöltött táblázatok) esetén átírható lett volna pl. „115 (azaz száztizenöt)”-re, de a „115 (azaz százTizenöt)” forma a szó közepén álló nagybetűvel már feltűnőbbé tette a hamisítást. Ugyanezért voltak használatban betűvel írt százas, ezres és milliós kezdetű tételeknél az „Egyszáz...”, „Egyezer...” (és a kakukktojás „Egymillió...”) alakok hogy ne lehessen pl. a „100 (azaz száz)” formát az egyesre utólag ráhúzott vonallal egyszerűen „400 (azaz négyszáz)”-ra javítani: a „400 (azaz négyEgyszáz)”-ról ordít, hogy hamis. Nekünk legalábbis így magyarázták gyerekkoromban.”
6. Kerül és történik – A magyar nyelvben alapvetően nincs szenvedő szerkezet. De néha tényleg lehetetlen máshogy normálisan megfogalmazni egy szerződési rendelkezést vagy hatósági határozatot, ilyenkor kerül bele a szövegbe a „kerül”. Azaz: „a projekt megvalósításra kerül”. Vagy: „ahol a projekt megvalósítása történik”. Egy-két ilyen fordulat egy hivatalos szövegben simán elfér, de azért az már gyanús, ha valaki ilyen szerkezetek nélkül egy mondatot sem tud megfogalmazni. Különösen fájdalmasan dolog beleírni a Gugliba a „történő” kulcsszót, mert olyan csodákat kapunk eredményként, mint például „választópolgárként történő nyilvántartásba-vétel”, vagy „érettségi vizsgára történő jelentkezés”, és ebből az utóbbiba tényleg teljesen felesleges volt beletenni a „történő”-t. Dehát Magyarországon egy jogász, úgy látszik, attól jogász, hogy minél többször használja ezt a szót.
7. Angolszász típusú szinonimahalmozás – És a végére egy rossz szokás, amit a britektől-amerikaiaktól vettünk át, pedig a magyar jogrendszerben semmi értelme. Az úgynevezett angolszász jogrendszerben alakult az ki, hogy a biztonság kedvéért mindent kínos részletességgel írnak le a szerződésekben, hátha per lesz a dologból. És ha nagyjából ugyanarra több szó is van, akkor valamennyi szinonimát felsorolja a szerződés, nehogy egy perben belekössön valamibe a másik fél. Ez angolul normális, Magyarországon viszont olyan abszurd fordulatokat szül, mint például ez a részlet az iTunes általános szerződési feltételeiből (amit mellesleg jó eséllyel ön is elfogadott, ha használja az Apple cég valamelyik termékét): „önnek semmilyen joga vagy jogosultsága nem keletkezik a Megállapodás alapján a fent megjelölt védjegyek, valamint azok bármely felhasználása tekintetében.”
Itt egyrészt fölösleges az utolsó tagmondat, hiszen ha a védjegyek tekintetében nem keletkezik jogom, akkor nyilván a felhasználásuk tekintetében sem, nagyobb baj viszont, hogy a jog meg a jogosultság szinonimák, tehát semmi értelme kétszer egymás után leírni ugyanazt. Dehát nyilván az angol eredetiben is két szó volt itt, kénytelenek voltak a magyar szövegben is kétszer leírni ugyanazt. Ha viszont ön egy olyan szerződésben lát ilyet, ami nem kétnyelvű, illetve nem angolból fordították, kezdjen el gyanakodni.