Mivel a szerkesztőségi munka nagy része írásban zajlik – mint valószínűleg minden irodai munka esetén – a kommunikációnk fontos része a szmájlizás. Puszta kíváncsiságból kipróbáltam, milyen lenne, ha egyáltalán nem írnék le egy nyomorult :)-t sem, körülbelül egy hétig. Senkinek.
Nehéz.
Azért, mert alapesetben az ember érzelmi reakciót közvetít az ilyesmivel, úgyhogy marha nehéz megszokni az előzetes kontrollt. Hogy jobban bevésődjön a dolog, szorgalmasan jegyzeteltem, mik csúsztak ki mégis. Íme, a lista (egy hét termése):
:OOOO :D :D :* :*:D :* :) :D ♥ ♥
Egyébként ez is csak szoktatás kérdése volt, néhány nap után már simán nem nevettem, ha elém került Vilmos herceg vadonatúj portréja, de a szemeim sem kerekedtek el, amikor bilincsben vitték el az apát, akinek gyereke meglógott hittanról. Ismerőseim egy jó részének fel sem tűnt a dolog, és utólag is alig vallotta be valaki, hogy észrevette, de azt gondolta, biztos nincs időm ilyesmire. Most azok jönnek, akik észrevették.
Mit eredményez a megvonás másoknál?
- Paranoia: Nőismerőseim annyira megszokták a sok :D-t, hogy folyamatosan azt érezték, cseszegetem őket, nem nevetek a vicceiken, és elégedetlen vagyok a munkájukkal. Innen is üzenem, hogy tényleg marha vicces volt az a cikkezdő mondat, és sose láttam még olyan cuki cicát!
- Mentegetőzés: Ebből fakadóan tényleg többen azt hitték, meg kell védeniük, amit küldtek, legyen az egy szöveg, vagy egy vicces fotó, vagy bármi.
- Állandóan azt hitték, ironizálok: Ez volt a legzavaróbb, mivel nem írogattam mindenhova hülye karaktereket, folyamatosan bizonygatnom kellett, hogy azt gondolom, amit leírtam. Még akkor is, amikor azt írtam: atyaég, ez a videó nagyon vicces.
- Aggodalom: Ez volt a legkedvesebb mellékhatás, többen azt hitték, végtelenül szomorú vagyok, érdeklődtek, hogy mi a baj. Nyugi, semmi. Tényleg. TÉNYLEG.
- Semmi: És persze volt, akinek fel sem tűnt az egész.
Mit eredményez nálam?
- Sokkal több írott szöveget: Ha már nem írhattam oda, hogy :O, muszáj volt azzal helyettesíteni, hogy igen, szerintem is meglepő ez a fotó, akár írhatnánk is róla egy posztot.
- Érdemi válaszokat: Pont ezért nem lógott a levegőben semmi, nem kellett (volna) rákérdezni semmire, világosan közöltem, mit gondolok, kérek, vagy javaslok. De ha nem volt érdemi válaszom, akkor hiányzott a :)
- Választékos fogalmazást: A :D :D :D ritkán számít szóismétlésnek, de nem olyan feltűnő, mintha egymás után három linkre reagál az ember azzal, hogy vicces, vicces, vicces, vagy mondjuk a nagyon nevetek most kifejezéssel. Aki ezek után sem nézett hülyének, az vagy tojt az egészre, vagy rettentően toleráns, vagy egy hete röhög rajtam a hátam mögött.
- Sokkal kevesebb ráérő időt: Értékes másodperceket csesztem el azzal, hogy normálisan próbáltam meg válaszolni akár semmiségekre is. Tök felesleges.
Az ikszdé halála
Hiányzott? Csak akkor, ha nem voltak megfogalmazható gondolataim, hanem gyorsan akartam volna reagálni egy durva hírre, cuki macskás gifre, vagy bármi másra. De néhány nap után még elvétve sem éreztem azt, hogy a fenébe, de betolnék ide egy ikszdét. Sőt, igazából el is ment a kedvem tőlük, mindegyik teljesen feleslegesnek tűnik. Szóval most már írogathatnám nagyon lelkesen egymás után a :OOO-kat meg a :D-ket, de valahogy nem ugyanolyan. Valami örökre elveszett.