Évtizedeken keresztül büntették a balkezeseket az átneveléssel, mintha a társadalom megrontói lennének. Ma már viszont kimondottan balkezes tárgyak is kaphatók, bár a balkezes ismerőseink szerint ezek többnyire fölöslegesek. Kénytelenek voltak ők is megtanulni a jobbkezes uralom tárgyait használni, de azért egy olló jól jöhet.

Az interneten, különösen amerikai oldalakon tömérdek információt találunk arról, hogy mire van szüksége egy balkezesnek a méltó élethez. Míg Magyarországon nincs egyetlen működő balkezes bolt sem (mert mind megszűntek), addig nyugatabbra harcos jelszavakkal egyenlőséget követelnek a balkezes kisebbségnek.

A világ a jobbkezesekre rendezkedett be, ez tény. Számtalan hétköznapi használati tárgyat, mint például az ajtónyitó gomb vagy a számlatömb, a balkezesek nehézkesen használnak: gondoljon bele, hogy ha bal kézzel próbálna kitölteni egy számlatömböt, pont rányomná a visszahajtott lapokat az "eladó" rubrikára. A hangszerek terén (pl. gitár) is sokáig elnyomottságban éltek a balosok, és a bowling golyó is bal kézre van kitalálva. Az egyéb különböző sporteszközökből, mint például a golfütő, lehet ugyan már balkezest kapni, de kicsi a választék, viszont drága. És az étteremben is át kell rendezniük maguknak a terítéket, hiszen az alapfelvetés az, hogy mindenki jobbkezes.

Átnevelik és megkukul

A "bal" szó számos nyelvben a negatívumok és gonosz árnyak jelzője az irányjelzésen kívül. A bal az olyan sötét, gyanús (ld. az angol sinister szót, ami baljóslatút jelent és a latin sinister, azaz bal, baloldali szóból került az angolba az ófrancián át). A magyarban is egy csomó példát találunk erre, mint mondjuk a baleset, balszerencse, bal lábbal kelt fel kifejezések. A baljóslatútól, az átlagostól eltérőtől való félelem pedig abban tornyosodott ki, hogy a szülők és a tanárok átszoktatták a gyerekeket: volt, hogy a "rossz" kezük hátrakötésével készítették a balkezeseket a "szép" kezük használatára.

Bár Magyarországon hivatalosan húsz éve nem zajlik már átszoktatás az iskolákban, Kiss Erzsébet, a Magyar Balkezesek Egyesületének elnöke szerint még mindig van ilyen. "Annyiféle gyereket láttam és azt tapasztalom, hogy a dominanciateszt alapján biztos, hogy sokkal több balkezes volna, de jobbkezesnek mondja magát." Kiss Erzsébet találkozott olyan anyukával is, aki nem bánja, ha a gyereke bal kézzel ír, de "jobb lenne, ha jobb kézzel enne". Az átnevelés viszont olyan stressznek teheti ki a gyereket, ami egészségügyi problémákat okozhat. A legenyhébb ezek közül, hogy dadogni kezd az óvodás, a legsúlyosabb pedig, hogy akár epilepszia is kialakulhat a viselkedészavarok mellé.

Nő a számuk

A héten jelent meg egy tanulmány arról, hogy száz év alatt megháromszorozódott a balkezesek száma. Ezt így kijelenteni azért félrevezető, mert pontosan az átnevelések miatt nem tudhatjuk, hogy mennyi lett volna vagy lenne a balkezes emberek száma. Az egyesület elnöke szerint Magyarországon körülbelül 10 százalék ez az arány , ami a nemzetközi statisztikai átlag is. Az, hogy a világot a jobbkezesek számára rendezték be, súlyos hámsérülésekhez vezethet: például, ha egy balkezes gomb alakú kilincset akar nyitni (mivel balra tekeri, rögtön horzsolja az ajtófélfa az ujjperceit), és a lengőajtó balról való nyitása is kellemetlen lehet, főként másokra nézve.

Tárgyakat a kisebbségnek

A balkezes mozgalomban a southpaw névre is hallgatóknak külföldön különleges tervezésű tollakat, noteszt és persze órát és késeket kínálnak. Magyarországon is kaphatók ez utóbbiak az egyetlen online boltban, bár az általunk megkérdezett balkezesek nem nagyon tartanak igényt rájuk, mert megtanultak jobbkezes tárgyakkal is bánni. Persze lehet, hogy csak nem eléggé balkezesek ahhoz, hogy szükségük legyen rá.

"Egyszer voltam egy balkezes boltban, a legtöbb dolog erőltetett, és hülyeség (például a visszafele számozott óra), de az olló, konzervnyitó, pucoló az jó" - mondta Sz., hozzátéve, hogy ő olyan balkezes, "akinek elég jó a jobb keze (talán a zongorázás miatt?), de V. barátnőmnek nagyon suta, és többet szenved emiatt." Kiss Erzsébet szerint a bal- és jobbkezesség skálaként képzelendő el: van, aki teljes testén baloldalas (bal lába és keze az ügyesebb) vagy teljesen jobboldalas, és vannak a kétkezesek. Talán nekik a legjobb.

Krumplipucolás és konzervnyitás

Z. elmondta, hogy ő tizennyolc éves koráig nem tudott kinyitni egy konzervet sem. Majd ekkor akadt a kezébe az első balkezes tárgy, egy olyan konzervnyitó, amit úgy terveztek, hogy bal kézbe fogva is lehessen vele nyitni, azaz jobb felén van az éle. Sz. a krumplipucolással küzdött amazonként, mert pucoló "régen csak olyan volt, amelyiknek egyik oldalán van az éle, azt lehetetlen egy balkezesnek használni (szerencsére már van kétélű)".

Az olló, ami a többségnek annyira mindennapos eszköz, hogy kevésbé felszerelt irodákban például azzal szelik az ebédre érkezett pizzát, szintén kritikus eszköz egy balkezes számára. M. szerint "az ollóból meg a konzervnyitóból tényleg praktikus a balkezes, de mivel ezek ritkák, valami suta mozdulattal tudok jobb kézzel konzervet nyitni, de vágni nagyon bénán vágok". Mivel tényleg nagyon új dolgok a balkezes tárgyak itthon, a legtöbb balkezes megtanulta a jobb kezét használni, olyannyira, hogy ballal már nem is tud vágni: "az ollót már annyira megszoktam, hogy csak jobb kézzel működik, hogy azzal használom. Egyik lakótársamnak volt balkezes ollója, de nekem már jobbal jobban megy, mivel 27 évig úgy vágtam" - mondja Sz.

Töltőtoll: valakinek csak ez jön be

Mivel a balkezesek tolják maguk előtt a tollat, tehát inkább vésnek, mint nem, ezért sokuknak gondot jelent a töltőtollal való próbálkozás. Sz. töltőtollal egyáltalán nem tud írni, "azt ugyanis húzni kell, egy balkezes pedig tolja az írószert, kivéve aki horogban ír, vagyis behajlítva tartja a kezét, és húzza a tollat, de az a ritkább, ha jól tudom. Ugyanígy a zselés tollat sem tudom használni."

M. viszont csak azzal hajlandó írni: "csak és kizárólag töltőtollat használok, a golyóstolltól megfájdul a kezem, de szerintem nem azért mert balkezes vagyok. Az a lényeg, hogy minőségi töltőtollat és tintát vegyen hozzá az ember", de szerinte a tollnak nem kell feltétlenül balkezes fejlesztésűnek lennie.

Élvezhető fagyizás

A sok kellemetlenség mellett persze előny is származhat abból, ha valaki a bal kezével ügyesebb. M. szerint például "ha úriember módjára sétálsz egy jobbkezes lánnyal (ő megy a jobb oldaladon és fogod a kezét) akkor nem okoznak gondot az egyszerre végzett, ügyesebb kézt igénybe vevő dolgok. Mint például a közös fagyizás". Ami, mint tudjuk, az élet egyik legnagyobb öröme.

Összezavarodik az agy
A jobb agyfélteke az átfogó gondolkodásért, az intuícióért és a térbeli tudatért felelős, míg a bal az elemző-logikus gondolkodásért és a nyelvi képességekért. A balkezesek esetében a jobb agyfélteke a domináns. Ha egy kifejezetten balkezest próbálnak átszoktatni a jobb kéz használatára, folyamatos stresszhelyzetnek teszik ki, és ez számos kellemetlen tünethez vezethet, pl. koncentrációs és emlékezetzavarok, diszlexiás tünetek, a jobb és a bal gyakori összetévesztése, a finom mozgások zavara, gyakoribb balesetek, beszédzavarok, gyakori fáradtság, lehangoltság, ágybavizelés, körömrágás stb. Forrás: Csaladikor.co.yu