Kísérleti nyulak soha olyan jó helyzetben nem voltak, mint azok a férfiak és nők, akiken a Flodiai Egyetem végzett néhány tesztet nemrégiben. Az alanyoknak a vizsgálat keretében ugyanis jó nők és jó pasik képeit mutogatták. A magatartás-tudományi kutatás során azt az esetet próbálták modellezni a tudósok, amikor jártunkban-keltünkben megpillantunk valakit, aztán tekintetünk hosszabb időre felejtődik rajta az illetőn, mint amennyire azt az illemtan megengedné; azaz amikor jó alaposan megbámuljuk az utcán a szembejövőt, akár meg is fordulunk utána.
Megbabonázva
Az ilyen önkéntelen megbámulásnak már eddig is nagy tudományos irodalma volt, de a floridaiakat most az érdekelte, mitől is függ, hogy kit bámulunk meg úgy igazán. Meglepő eredményeik szerint vannak nők, nem is kevesen, akik a nőket is jól végigmérik, és bizony a heteroszexuális férfiak között is akadnak jócskán olyanok, akiknek megakad a szeme egy-egy jó pasin. Mindennek a magyarázata a párválasztási szokások beidegződéseiben keresendő. De ne szaladjunk ennyire előre.
Elemi bámulóösztön
A kísérlet első részében az alanyoknak egy képernyőt mutattak, amin egyszer csak felvillant egy személy képe. Az alanyoknak az volt a feladatuk, hogy a monitor azon részére nézzenek, amelyet a fotó nem takar el, azaz nem volt szabad a képet bámulniuk. Természetesen ez könnyebben ment mindenkinek, ha egy átlagos kinézetű egyénről kellett elfordítaniuk a pillantásukat, azonban amikor egy-egy feltűnően jó nő vagy pasi képe jelent meg a monitoron, máris nehezebb volt azonnal elkapni a tekintetet. Mindez nem véletlen, hiszen az aktív, szexuális partnert kereső személyeknek azt diktálja belülről a biológia, hogy próbálják meg génállományukat az arra leginkább érdemesnek tűnő egyeddel összekombinálni. Így aztán agyunk és tekintetünk automatikusan a legelőnyösebb külsejű lehetséges szexpartnerre fókuszál.
Nők a nőket, férfiak a férfiakat
A kutatók azonban ravasz módon szilárd kapcsolatban élőket és házasokat is teszteltek, nyilván arra számítva, hogy a férjek attól még ugyanúgy meg fognak bámulni egy-egy attraktív nőt, hogy valakinek már örök hűséget fogadtak. Itt jött azonban a meglepetés: azt találták, hogy a kapcsolatban élőknél szemlátomást már a biológiának egy másik törvénye érvényesül, mert itt már nem a pár megtalálása, hanem megtartása az egyed feladata. A már megállapodottak ezért nem a lehetséges szexuális partnereket mérik fél, hanem a potenciális ellenfeleket, a riválisokat, azaz nem az ellenkező nemet kísérik már kitüntetett figyelemmel, hanem a nők a nőket, és a férfiak a férfiakat vizslatják, azt mérlegelve, vajon jelenthetnek-e veszélyt a megtartani kívánt partnerre nézve.
Azért lenne még kérdésünk
A tudósok tehát, úgy tűnik, nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a nők pusztán az esztétikai élvezet kedvéért legeltetnék a szemüket egy másik nőn, féltékenykedés nélkül. A Velvet szerkesztőségében végzett röpke közvéleménykutatás szerint azonban erre igen gyakran sor kerül. Akármennyire is metroszexuálissá vált a férfitársadalom, mégis nehezen hihető továbbá, hogy a házas férfiak ilyen műgonddal mustrálgatnák a szembejövő alfa-hímeket. A férfirivalizálás persze nem ritka, de - Magyarországon legalábbis - ez jellemzően nem a test szépségének összehasonlításában szokott megnyilvánulni. A pasik talán inkább erejüket, hatalmukat, gazdagságukat, autójukat mérik össze, végső esetben talán péniszük hosszát a nyilvános vécék piszoárjainak használatakor. De lehet, hogy már ez utóbbi is csak legenda.
Ön is szívesen kutakodna tovább a témában? Kattintson ide a tanulmány teljes szövegéért! Vagy írjon nekünk és kritzáljon vagy állapítson meg bátran, a leveleket garantáltan nem továbbítjuk a professzoroknak!