Valaki úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz bőrjakót és -csizmát, valamint kurvás harisnyát adni a fésülni és öltöztetni szerető leánygyermekek példaképére, Barbie-ra. Bár a szülőket (és gyermekeiket) nemrég még egy nevelő célzatú Down-kóros baba sokkolta, most újult erővel kezdődik a tiltakozáshullám a Barbie ellen is. A Mattel közben azt mondja, az ihletet nem az utcasarokról, hanem a képregényekből merítette.

Szado-mazo Barbie?

Ez a website 2008. szeptemberére ígéri a legújabb Barbie baba megjelenését, és a figurából máris fogadnak el előrendeléseket. A legfrissebb változat deréktól lefelé gyakorlatilag csak egy ribis bőr-forrónacit, felsőtestén pedig fényesen csillogó, fekete bőrszerkót visel, a dekoltázsnál sokat sejtetően félig nyitott cipzárral. A legendásan hosszú, műanyag combokon neccharisnya feszül, hozzá a lábbeli egy tekintélyes dominacsizma. Hogy Barbie ezúttal minden bizonnyal piszkos munkához öltözött, afelől nincs kétség: kesztyűt is visel ugyanis, szintén fekete színben.

A szexuálisan kihívó Barbie felelőtlenség?

A szeptemberben forgalomba kerülő új baba láttán a Christian Voice keresztény szervezet ekként hördül fel a The Sun tudósítása szerint: "Barbie mindig is elég ledér szokott lenni, de ezzel most már túl messzire mentek! Felelőtlenség szexuális töltetet adni egy gyerekeknek készült babának - ez egyszerűen szenny". Ezúttal kivételesen egybeesik az ő véleményük a muszlimokéval, hiszen például Szaúd-Arábiában a Barbie baba már régóta mindenestül be van tiltva, pontosan túlzott ledérsége miatt. Más iszlám országokban is az illedelmesebb Fulla vagy a Sara and Dara babák helyettesíthetik a nyugat romlottságát megtestesítő játékszert.

Szelíd motorosnak már láttuk

Kurva vagy hős? Megoszlanak a vélemények

A Mattel ezzel szemben azt állítja, szuperhősnek szánta az új Barbie-t, aki nemcsak az öltözékét, nevét is Black Canary-tól, azaz a DC képregények egyik szereplőjétől kölcsönzi ezúttal. Az üvegrepesztő sikollyal harcoló hősnő dresszét még 1947-ben tervezték meg ilyenre, azt a babagyártó gyakorlatilag változtatás nélkül vette át: ennek értelmében a vagány szerkó szerintük motoroscucc, bár ebből legfeljebb a motoroscsizmát és -kesztyűt tudjuk felismerni. Ráadásul nem is ez az első képregény-ihlette Barbie: Batgirlnek és Wonder Womannek is megvan már a Mattel által készített babaváltozata, Black Canary csak a következő a sorban. Tegyük hozzá: a játékgyártó cég ezeket a babákat nem is a fésülgetős kislányoknak szánja, hanem a gyűjtőknek: számukra komoly kollekciót dobtak már piacra az elmúlt évtizedek során, és ezeket sokszor eleve arra szánják, hogy akár ki se kerüljenek a dobozból.

Létező tömegigény

Kultikus szerepének köszönhetően Barbie igenis sokaknak a vágy titokzatos tárgya. A dán Aqua együttes már 1997-ben megálmodta, amikor Barbie Girl című - a jelenséget ironikusan kifigurázó - számuk szövegébe (magyar fordítás itt) olyan sorokat írtak, mint "adj ide egy puszit, tedd oda a kezed, fenekelj el", vagy "ha akarod, megcsinálom, amit mondasz, térden állva könyörgök" vagy "mindenemet levetkőztetheted". Innen már csak egy lépés az alábbi szexvideó, ami azt mutatja be, hogyan került kerekes székbe Barbie barátnője, Becky, egy Kennel közös görbe este után.

További vadhajtások a babaiparban

Az állítólag anorexiásnak kinéző Barbie-t sok kritika érte túlzott vékonysága miatt, ezért jópár gyártó kifejezetten az anatómiailag élethű babák gyártására specializálódott. Közülük a kedvencünk ez a miniújszülötteket ontó művész.

A cikkben említett kerekes székes Becky a Barbie-univerzumon belül oktat politikai korrektségre. Ezen a babán is túltett azonban nemrégiben egy gyártó, aki Down kórban szenvedő játékfigurákat kezdett árusítani nevelő célzattal. Érkezőben a chemoterápián átesett babák is.