Jessica Alba és Jessica Biel ugyan nem elégedett testével, milliók azonban igen. Alicia Silverstone 15 évesen próbálta elcsábítani szomszédját egy kék kétrészesben, de nem volt happy end, a bőrbikinis Raquel Welch pedig számos történésznek okozott álmatlan éjszakát. Nyolc filmes bikinis jelenetet gyűjtöttünk össze olvasóink számára, annak örömére, hogy még egy hónapig tart a nyár. Szavazzon, hogy ki a legszexisebb ebben a népszerű ruhadarabban!
A szavazásnak vége

A bikinit Louis Réard francia ruhatervező találta ki az 1940-es évek közepén. A katolikus országok még az elterjedése előtt be akarták tiltani az illetlen ruhadarabot, és eleinte Hollywood is meglehetősen tartózkodó volt a kétrészes fürdőruhával szemben, amelynek a segítségével szinte mindent ki lehet deríteni viselőjéről édesanyja leánykori nevén kívül. Majd jött az És Isten megteremté a nőt... című film Bridget Bardot főszereplésével, ami az amerikaiak véleményét is megváltoztatta, és a bikini lassan hódítani kezdett. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk kilenc darab legendás és kevésbé ikonikus bikinis jelenetet, amik felett olvasóink is ítélkezhetnek. Szándékosan döntöttünk úgy, hogy Ursula Andress a Dr. No Vénusz születésétől ihletett jelenete nem szerepel az összeállításban, sem a Bond-lányutód, Halle Berry, törekedtünk ugyanis az ordító közhelyek kerülésére. Ön szerint melyik színésznő a legszexisebb?

1. Jessica Alba – A tenger vadjai

Sokan nem bánják, hogy Jessica Alba elvállalta ezt a szerepet, épp csak maga a színésznő bánja „Nem ez volt a világ legcsodálatosabb élménye” – olvasható a színésznő nyilatkozata a Starpulse oldalán. Alba állítólag nem elégedett a külsejével, így amint a kamerák leálltak, rögtön törölközőbe csavarta magát. A filmet nem mentette meg a csodás táj, sem a bikinis jelenet. Hogy utólag mégis kedvet csináljunk az alkotáshoz: a színésznő egyik dublőrének kivillan a mellbimbója az egyik víz alatti jelenetben – írja az Egostatic. Olvasottsági adatainkból úgy sejtjük, az ilyen eseményeket önök szeretik.

Még nem érkezett szavazat

2. Jessica Biel - Lopakodó

Biel kolléganőjéhez, Jessica Albához hasonlóan szintén stresszesnek találta a fürdőruhás jelenet forgatását, mivel ő sem tartja magát tökéletesnek, leginkább a fenekével elégedetlen. Félelmei alighanem megalapozatlanok, egy felmérés szerint a plasztikai sebészek pácienseinek többsége nagyon irigy Jessica Biel szálkás testére. Így teljesen egyértelmű volt, hogy Justin Timberlake barátnőjének itt a helye. A GQ magazin egy teljes fotósorozatot szentelt a bikinis hírességnek, aki állítólag először nagyon zavarónak találta, hogy az Esquire 2005-ben a legszexisebb nőnek választotta.

Még nem érkezett szavazat

3. Cameron Diaz és Rodrigo Santoro – Charlie angyalai 2.

Felsorolásunkból nem hiányzik a legendás hetvenes évekbeli sorozat filmes remakeje, de nem azt a jelenetet választottuk ki a filmből, amelyikben Cameron Diaz Demi Moore-ral társalog a tengerparton, hanem azt, amin egy kidolgozott testű férfi, Rodrigo Santoro is feltűnik a színen. Sőt, miközben Electric Six szól a háttérben, Santoro a jó öreg törölközős módszer segítségével meg is szabadul fürdőnadrágjától. Döbbenet! Az már csak egy mellékes információ, hogy Cameron Diaz a való életben is szívesen szörfözik, a Való Villában ezt úgy mondják: mindig magát adja.

Még nem érkezett szavazat

4. Jessica Simspon - Hazárd megye lordjai

Az énekesnőből lett színésznő számára saját bevallása szerint óriási kihívást jelentett, hogy egy szál bikiniben kellett feszítenie a stáb férfi tagjai előtt. Jessica Simpson komoly edzésprogrammal készült Daisy Duke szerepére, hogy minden testrésze kellően feszes legyen. "Arra gondoltam, hogy ha lesznek olyan jelenetek, ahol egy bikiniben kell sétálgatnom, és még be is lassítják a képet - mint ahogy ez meg is történt -, akkor lehetőleg semmi más ne rezegjen rajtam a cicimet kivéve. Azok egyébként valódiak" – nyilatkozta a híresség, aki még soha nem volt ennyire elégedett testével.

Még nem érkezett szavazat

5. Alicia Silverstone - Szerencsétlen baleset

A híresség alig 15 éves volt, amikor el kellett játszani a pszichotikus tinilány szerepét. A filmben Silverstone többször is a medence mellett heverészve próbálja elcsábítani a nála jóval idősebb szomszédja fejét, aminek természetes következménye, hogy többször tűnik fel fürdőruhában a vásznon. Mivel telefonálás közben szinte semmilyen vizuális inger nem éri a másikat, ezért a jelmeztervező nem túl előnyös pink egyrészest választott ehhez a jelenthez, amikor azonban a karakternek mindent be kellett vetni a cél érdekében, inkább egy kék bikinibe ölöztette Silverstone-t. A színésznő bájait pár hónappal ezelőtt zavaró ruhadarabok nélkül is megtekinthették az érdeklődők, amikor elkötelezett vegetáriánusként levetkőzött a PETA állatvédőszervezet egyik televíziós reklámja kedvéért.

Még nem érkezett szavazat

6. Kareena Kapoor - Tashan

Az amúgy is meglehetősen sovány bollywoodi színésznő 2008 elején bejelentette, hogy még több kilótól szeretne megszabadulni. Sokak szerint Kapoor azért döntött így, hogy még jobban mutasson a Tashan című film egyik jelentében, amiben egy szál bikiniben kell kiemelkedni a habokból – írja a Bollywood Buzz. Bennfentesek azt is tudni vélték, hogy a kérdéses részt Görögország partjainál veszik fel februárban. Pár hónappal később a színésznő és a Yashraj Films is tagadta jelent létezését, hozzátették, a híresség rövidnadrágban tűnik majd fel a vásznon. A világhálóra mindenesetre felkerült egy rövidke részlet az állítólag nem létező jelenetből.

Még nem érkezett szavazat

7. Bikini Bandits

A négy bikinis gonosztevő először az Atomfilms oldalán tűnt fel egy Steve Grasse által rendezett kisfilmben, ami az Episode 7 címet viselte – írja a girlswithguns.org. A fegyveres, az erkölcsöt hallomásból sem ismerő csajokról készült szösszenet sikeresnek bizonyult, és a lányok igazi popkultúrális tényezővé váltak. Többek közt szerepeltek Eagles of Death Metal és a Perfect Circle egyik klipjében is, és hivatalos honlapjuk szerint továbbra is várják a vállalkozó szellemű hollywoodi nagykutyák és zenészek jelentkezését. Ha már az ikonikus rosszlányoknál tartunk, akkor feltétlenül meg kell említenünk a Faster Pussycat! Kill! Kill! című filmet, amiben szintén van egy bikinis jelenet. A fürdőruhát viselő hölgy sorsa szomorú fordulatot vesz az előbb említett rész végén.

Még nem érkezett szavazat

8. Raquel Welch - One Million Years B.C.

Bár egyetlen bikinis felsorolásból sem hiányozhat Ursula Andress, és utódja, Halle Berry, mi most egy másik klasszikus mellett döntöttünk. Raquel Welch egy 1966-os kalandfilmben mutatta be, hogy mit viselhettek az őskorban a nők, ha teendőik mellett érdekelte volna őket a modern divat. Persze nemcsak ezen akadhatnak ki a történészek. A dinoszauruszok és emberek nem éltek egy időben, és a dátum sem igazán stimmel, hiszen az ősi állatok egy millió évvel Krisztus születése előtt már rég kipusztultak, a Homo sapiensnek pedig ekkor még nyoma sem volt bolygónkon. Ez persze semmit sem von le Raquel Welch szexi öltözékének értékéből.

Még nem érkezett szavazat