Az édes sütemények rendszeres fogyasztása növeli a mellrák kialakulásának kockázatát a klimaxon túljutott nőknél.

A magas glikémiás indexű, azaz a vércukor szintet hirtelen megemelő ételek - így többek között a finomított cukorfélék, a fehérkenyér, és az édes sütemények - rendszeres fogyasztása növeli a mellrák kialakulásának kockázatát a klimaxon túljutott nők esetében, különösen azoknál, akik hormonpótló kezelésben is részesülnek - állapította meg egy amerikai vizsgálat. A veszélyeztetettség még nagyobb azoknál, akik emellett kevés fizikai mozgás végeznek - jelentette ki Stephanie A. Navarro Silvera, a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem kutatója, a Cancer (Rák) című folyóirat egyik cikkét idézve.

Mókuskerék

A magas glikémiás indexű élelmiszerek igen gyorsan megemelik a vércukorszintet, ami magas inzulinszintet is eredményez. Az effajta ételek fogyasztása után gyorsan emelkedő vércukorszint ugyanolyan gyorsan vissza is esik, és ez újabb és újabb szénhidrát fogyasztásra késztet, a folyamatos nassolás mókuskerekét indítva be.

A kutató elmondta: arról már más, korábbi vizsgálatok nyomán is megbizonyosodtak, hogy a magas inzulinszint fokozza a rák kifejlődésének kockázatát, kézenfekvő volt tehát a feltételezés, hogy összefüggés van a magas inzulinszintet előidéző, magas glikémiás indexű ételek fogyasztása és az emlőrák kialakulása között.

A hormonkészítmények növelik a kockázatot

A csaknem 50 000 nőt érintő felmérés során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az egész népességet figyelembe véve a magas glikémiás indexű élelmiszerek fogyasztása nincs összefüggésben a mellrák kockázatának növekedésével, a már a menopauzában lévő nőknél azonban a veszélyeztetettség nagyon is egyértelműen - 87 százalékkal - emelkedik. A rák kialakulásátnak veszélyét önmagukban is növelő hormonpótló készítményeket fogyasztók esetében a kockázat növekedése még ennél is jelentősebb.

A leggyakoribb halálozási ok

A mellrák a leggyakoribb halálozási ok a 35 és 55 év közötti európai nők körében - számolt be korábban a Die Presse című osztrák napilap. Az újság szerint évente 220 ezer nő betegszik meg mellrákban a kontinensen, és közülük 75 ezren halnak meg, pedig az időben felismert betegség gyógyításának 90 százalékos az esélye.