"Join (Red)", azaz csatlakozzunk a vörös mozgalomhoz, hirdeti számos népszerű márka. A cégeknek nem elég, ha sok cipőt, telefont, iPodot vagy labdát adnak el, de társadalmi felelősségvállalásukat is bizonyítaniuk kell. Így többek között a Gap, az Emporio Armani, a Converse, de az Adidas és a Nike is arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy még többet vásároljanak - a megkérdőjelezhető módon előállított termékeikből.

Azok a cégek, amelyek a Join (RED) jelszóval együttesen kampányolnak Afrika sorsának jobbra fordításáért, piacra dobtak mindenféle piros terméket: a Converse RED cipője, a rikítóvörös iPod, a piros Motorola telefon, az American Express bankkártyája, az Emporio Armani, sőt, a sokszor meghurcolt Gap márka is meglovagolják a jótékonykodási lehetőséget. A mozgalom honlapján feltüntetett manifesztóból kiderül, hogy a Join (RED) nem jótékonysági szervezet, hanem egy üzleti modell: ön vásárol, mi megkapjuk a pénzt, gyógyszert veszünk a beteg afrikaiaknak, akik ezáltal életben maradnak. "Nem akarjuk, hogy meghaljanak. Oda akarjuk nekik adni a gyógyszereket. És képesek vagyunk rá. Ön is képes rá" - áll a honlapon. Mindehhez csak az kell, hogy a (RED) márkával fémjelzett termékek mellett döntsünk, és a bevétel egy része a Global Fund nevű szervezeté lesz. Ez a nonprofit a malária, a tuberkulózis és az AIDS és ellen küzd a nagy, lelkiismeret-furdalásos márkák támogatásával.

Olcsón megússzák

A Converse egyébként már tavaly májusban piacra dobta az afrikai mintákra hajazó RED kollekcióját, majd azt a nemzetközi piacon is elérhetővé tette. Idén augusztusban pedig Magyarországon is új kollekcióval jelentkezik majd a Converse RED, fekete, fehér és piros alapszínekben, de mindenféle minta nélkül. A bőr változat viszont csak feketében vagy fehérben lesz kapható. Hogy a bevételnek mekkora része megy a Global Fund AIDS megfékezésére tett erőfeszítéseire? A cég marketingosztályán megtudtuk, hogy a nettó nagykereskedelmi ár 5-10 százalékát juttatják a szervezetnek, azaz minden RED bőrcipő esetében durván 500 Ft, vászoncipő esetén pedig 300 forint lesz a Global Fund-é.

Minilabdákkal segítenek

Az Adidas sem marad le felelősségvállalás terén. Már Magyarországon is lehet kapni 1590 forintért azt a mini vörös labdát, aminek bevételével a Right to Play alapítványt segítik. Azért küzdenek, hogy segítsenek az AIDS és a HIV terjedésének megállításában, az oktatás problémájának és a menekültek életkörülményeinek javításában, emellett pedig "örömöt, kacagást és reményt viszünk a szükséget szenvedő gyermekek életébe" - áll a cég sajtó-
közleményében.

Kérdésünkre az Adidas sajtóosztályán elmondták, hogy nem közvetlenül a termék bevételéből részesedik a Right To Play program, hanem a cég százezer labdát ajánlott fel a szegény gyerekeknek abban a húsz országban, ahol a program zajlik. Az igen hasznosnak tűnő mozgalom egyik népszerűsítője egyébként a labdarúgó Zinedine Zidane, aki az év során el is utazik majd a szegénység sújtotta országok egyikébe, hogy a sport szerepét népszerűsítse.

Gördeszkázz, ne háborúzz

Szombattól lehet az interneten venni olyan gördeszkás cipőket is, amelyek megvásárlásával mi is hozzájárulunk az afrikai kontinensen élő, menekülni kényszerülő gyermekek megsegítéséhez. Az akciót Drop Sneakers Not Bombs névre keresztelték, azaz inkább surranókat gyártsunk, ne bombát. A többek közt a Nike, a Vans és a DC márkák részvételével zajló kampány azt hirdeti, hogy a bevétel egy része az Invisible Children nevű szervezet számlájára folyik majd be. Miután rákérdeztünk az online rendelést bonyolító Activemailorder.com-nál, hogy vajon mekkora ez a hányad, megtudtuk, hogy minden cipő árából kábé három dollár. Azaz, mondjuk egy 70 dolláros (kábé 14.000 forintos) cipő esetén 4.3 százalékot juttatnak a non-profit szervezetnek, de ugyanennyit - nem százalékban, hanem összegben - adnak tovább a drágább, 100 dolláros cipő árából is. A cipők árusítását Kaliforniában kezdik meg, nemzetközi rendelés egyelőre nem lehetséges.

A jófejség ára

Nem valószínű, hogy a nagy márkák attól, hogy a társadalmi felelősségüket fennen hirdetik, azonnal etikussá válnak. A Nike például sorozatosan az emberjogi szervezetek kereszttüzébe kerül erősen kifogásolható munkakörülményei miatt: a fejlődő országokban lévő gyáraiban a cipőket varró emberek gyakran rettentő körülmények között kénytelenek dolgozni, éhbérért (angolul sweathsopnak hívják ezeket a gyárakat, a verejtékes rabszolgamunkára utalva). Ennek ellenére a Nike is jótékonykodik, tavaly például egymillió dollárt adott a ninemillion.org szervezetnek. Remek, ha a bevételeik egy részét jótékony célra ajánlják fel a cégek, de gyanítható, hogy ettől a világ nem lesz annyival szebb, mint amennyire a profitjuk megnő a jótékonysági marketingnek köszönhetően.