Egy New York-i csokoládéshow-n kiderült, hogy a közkedvelt édességből bizony trendi ruhákat is lehet készíteni. Bár a csokoládéköltemények nagyon ínycsiklandóan néztek ki, a többi bemutatott termékkel ellentétben sajnos nem lehetett őket elfogyasztani. A háromnapos rendezvény bevételét a szervezők egy alapítványnak ajánlották fel.

November kilencedike és tizenegyedike között megrendezték a 10th Annual Chocolate Show-t vagyis a 10. Nemzetközi Csokoládé Show-t New Yorkban. A rendezvényt szokás szerint egy különleges divatbemutatóval vezették fel. A nyitónapon ugyanis húsz, divattervezőkből és kifejezetten a csokoládéra szakosodott szakácsokból álló csapat mutatta be valamilyen édességből készült öltözékét.

Ét-, tej- és fehércsoki a húszas évekből

Csokidivat

Bethany Thouin, a franklini Cocoa Tree tulajdonosa és divattervezői álmokat dédelgető lánya, Jessie Lyric Harrell az 1920-as éveket szerette volna megidézni. Miután a ruhát alkotó ét-, tej- és fehércsokiból készült lapocskák elkészültek, egy anyagra rögzítették őket, mely később megvédi a modellt attól, hogy maszatos legyen a bemutató alatt. Thouin és tizenegy éves lánya az utazás előtt a biztonság kedvéért darabjaira szedték a műalkotást és csak a helyszínen rakták össze újra.

Zebra csokiból

A Butter étterem egyik séfje, Zac Young és Nicole Romano divattervező egy hatszáz süteményből álló ruhát álmodott meg. A páros közel tizenhat receptet és számtalan ragasztóanyagot próbált ki, végül több mint két kiló csokoládét és három kiló vajat használtak fel – olvasható a New York Magazine honlapján. A zebracsíkokra hatást ét- és fehércsokoládé segítségével érték el. A modell, Ashley Moss így nyilatkozott a Reuters Televisonnak az ízletes ruháról. „Csodálatos. Az ember nem mindennap ölthet magára egy ilyen öltözéket. Annyira izgalmas!”

Csak nap ne érje

Akárcsak a boltban kapható édességek többsége, sajnos ezek a költemények nem csak a szájban olvadnak, hanem a melegben is. Ortrud Münch Carstens ruhakölteménye is majdnem tönkrement egy óvatlan pillanatban. „Alacsony hőmérsékleten, körülbelül 18 és 20 Celsius fok között szabad tárolni. Az egyik nap, munka közben kinyitottam az ablakot. Mivel a nap besütött, a ruha kicsit megolvadt. Ha elég közelről nézzük, akkor látható is.”

Borsos-chilis csokoládét a szájba

A rendezvényen nem csak a csodálatos, ám fogyasztásra alkalmatlan csokoládéruhákat lehetett megcsodálni. Ugyanis számos cég illetve séf bemutatatta legújabb receptjeit és kreációit, melyeket természetesen megkóstolhattak az ínyenc és édesszájó látogatók. A Berkshire Bark például egy makadámia dióval, mangóval, papayával, ananásszal, chili paprikával és cayenne borssal megbolondított étcsokoládéval rukkolt elő, ami a Tropical Heat fantázia nevet viseli – olvasható a CBS oldalán. A Lillie Belle Farms Smokey Blue Truffle-je pedig a következő összetevőkből készült: csak és kizárólag a Rogue tejüzemben készített kéksajt, tejszín, bio tejcsokoládé és pirított mandula található benne. A rendezvényből befolyó összeget a City Harvest-nek ajánlották fel, melyet 1982-hoztak létre hátrányos helyzetű emberek élelmezésére.