Tudósítónk annak eredt nyomába, miért van az, hogy a francia főváros divatos öltözékei mindig totálisan ellentétesek az adott időjárási viszonyokkal. Most éppen a lábbeliket teszteltük: azokat, amelyek lábon vannak, és azokat, amelyek még csak a kirakatban, sok esetben reménytelennek tűnő sorsukat várván. Bár ez a feltételezés azután hamar megdőlni látszik.
Hogy mit és hogyan vesznek fel a franciák - főként a párizsiak -, minden ruhadarabnál kardinális kérdés. Megszokott, már-már közhelyszámba megy, hogy egy nagy sál - alternatívabb személyiségek esetében palesztin kendő - minden évszakban kelendő, akár süt a nap, vagy zuhog az eső. Ám be kell látnunk, hogy ez a lábbelik terén sincs másként. Vannak bevett darabok, amiket hordani kell, akármit is mondanak az égiek. Idén ősszel az tűnt fel leginkább, hogy az amúgy is igen kedvező időjáráshoz képest is előrehozott hosszú csizmák küzdenek a jól ismert, standardizált kínai tornacipőkkel.
Tornaóradivat
Úgy tűnik, pár éve a tornacipők ismét nagyon visszatértek a divatba. Amikor a rendszerváltáskor Magyarországon még javában menőnek számítottak a mindenféle sport- és edzőcipők, mint némiképpen elítélhető utcai viseletek, a kifinomultnak látszó Párizsban ez nagyon kínosnak hatott, messziről fel lehetett ismerni a kelet-európai jövevényt. Akkortájt e vidéken inkább a könnyű, színes vászoncipők kerültek a lábakra. Most fordult a kocka, nem mintha hazánk azóta nem termelt volna le valamicskét öltözködési lemaradásából. Párizsban előkerültek azok a gumitornacipők, amik nálunk jó másfél évtizeddel ezelőtt váltották a korábbi csehszlovák egyen-tornacipőket, amik olyan jól csikorogtak a kosárpályán. Gondos trend-tervezők ismét megalkották ugyanazt, feltételezhető, hogy a terveket felnyalábolták és kivitték Kínába, ahol a derék szakmunkások - markukba röhögve - elővették a jól bevált sablonokat és elkezdték legyártani az aktuális nyugat-európai trendet (hacsak nem a raktárból vettek elő tíz éve ott porosodó párszázezer párat). Az itteni kereskedő pedig, jól megérezve az ifjúság "legyünk lazák bármi áron" szellemét, 60-80-100 eurókért méri trendi portékáit.
Kínai tornacipő látszólag mindenhez viselhető - akár farmer, akár szoknya, akár könnyűzakó az, amit fölötte hordunk. Nem túl komoly igényű darab, de amennyiben elfogadjuk univerzális létét, beláthatjuk, hogy egyszerűen és jól variálható, voltaképpen mindenkin hasonlóan áll, és azt sem állíthatjuk, hogy valakin kifejezetten jól vagy rosszul állna.
A modellnek mindenféle formája és színválasztéka fellelhető. Nem valószínű, hogy a télre gondolva, de megjelent a hosszúszárú verzió (részben rímelve az amúgy is divatos, utcán hordott kosárlabdás cipőkre), illetve mindenféle színben és mintában fellelhető. Leginkább persze a fekete és a piros fut, de visszaköszönnek a hippis "peace and love" jellegű modellek is a nagy, rajzolt virágokkal: voltaképpen mindaz, amit mi még középiskolában ráfestettünk a cipőkre, most gyárilag készen hazavihető.
|
Csizmát mindenáron
A másik legfeltűnőbb darab a minden szituációban hordható csizma. Tele van a város hosszabbnál-hosszabb, vékonyabbnál-vékonyabb fekete és maximum barna csizmákkal, csak az a kérdés, hogy miként lehet hozzá találni ennyi hosszú és jóformán vádli nélküli, formátlanul vékony lábat. A jelek szerint valamelyest lehet, hiszen nem csak a kirakatokban, hanem a lábakon is virítanak a hosszú, vékony, tervezés szempontjából igen nyerő darabok. Amíg a kirakatokban még idealizmusnak, esetleg abszurditásnak tűnhet az ennyi formás darab, mondván, hogy azért mutassanak olyan nőt, aki ebbe belefér, meglepő módon az utcán is visszaigazolja magát. Kétségtelen, hogy ezeket a darabokat vádli nélküli, igen magas - de legalábbis hosszúlábú - hölgyekre tervezték, mégis sokat értenek viselésükhöz is. Divat ide, divat oda, úgy tűnik, a kínálat valamelyest mégiscsak összetalálkozott a kereslettel, még ha nem is a legszolidabb áron (egy valamire való csizma valahol 100 eurónál kezdődik, az átlagár pedig 300 körül mozog). Csizmát hordani tudni kell, de Párizsban az ember csak kapkodja a fejét, hogy mennyien küzdik le dicséretes teljesítménnyel ezt a feladatot. Kétségtelen, hogy pár darab viselőjét nem ártana megkérdezni, miként értékelik mindezt ők belülről.
Magyarországon csak reklám-spotokban látni azt az idealizált ábrázolást, hogy nők térdig érő szoknyában, hosszúszárú csizmában bicikliznek, Párizsban azonban mindez valóságos és nem ritka jelenség. Az is hamar kiderül ugyan, hogy nincs az a lábbeli, amiben ne pattanjanak nyeregbe a francia nők, legyen az tűsarkú vagy mokaszin, hiszen a divat nagyon sokszor jár a praktikum előtt, de ez nem egy új keletű megállapítás.í/p>
Futnak még
Láthatóan még mindig terítéken van a nemrég ismét előkerült mokaszin, a századelőn népszerűvé vált, majd időnként fel-felbukkanó, vékony kis lábbeli: mint igen könnyű, egyszerű, de talán annál érzékenyebb viselet, talán két-három éve hódít Párizsban, főként nyáron, bár a késni látszó őszben is sűrűn látott viselet volt. Ugyanúgy, az évszakokat - és Európa országait - gond nélkül átíveli az utcára tervezett edzőcipő, amelyek leginkább a klasszikus Adidas modellre utalnak, bár magából az eredetiből is szépszámmal látni. Hiába, az uniformizálódás, a nemzetközi divathullámok még a divat fővárosát sem tudják kihagyni.