Emese álmában sem gondolta volna, hogy fia, (Álmos) és unokája (Árpád) öltözködési stílusának egyes elemei a második évezred környékén visszatérnek a divatba. Egy magyar divattervező cég pedig épp a régi, tradicionális magyar ruhák szabását vegyíti a jelen divatjával. Igaz, Árpád öröksége csak nyomokban kelt életre, mivel a tervező inkább a boldog békeidők trendjét hozza vissza.

"Célunk, hogy ruháinkon a hagyományokhoz hűen jelenítsük meg elmúlt korok díszítő elemeit. A polgári és úri viseletek sok kézimunkával és díszítéssel újra élednek a modern kor követelményeinek megfelelő formában. Sujtások, zsinórok, paszományok, szatén, bársony, brokát, gyapjú, selyem és zsorzsett adják meg az üzlet kínálatának nosztalgikus és mégis mai hangulatát" - áll a díszmagyar ruhákat, mentéket és egyéb korhű viseleteket készítő Tangó tájékoztatójában.

Férfiből nőit

Tekintse meg képeinket.
A divatműhely lényegesen több női ruhát készít, mint férfit.

"A nők egyszerűen 'öltözködősebbek'" - magyarázza Hampel Katalin, a cég tulajdonosa. Valami azonban szöget üt a fejünkbe: száz éve üknagymama és leánypajtásai nem is jártak atillában, mivel az a férfiak viselete volt. Hampel Katalin megerősíti feltevésünket, majd hozzáfűzi, hogy már az 1940-es években élt egy Tüdős Klára nevű operaházi jelmeztervező, aki az akkori szokásokra fittyet hányva elkezdte átszabni a férfi mentéket nőivé.

"Mi is több fazont átalakítunk és megpróbáljuk a régi, tradicionális vonalat ötvözni a legújabb európai divattal, természetesen a modern kor igényeinek megfelelően" - vallja a Váci utcai bolt tulajdonosa.

Magyar érzelmű hölgyek divatja

Mi azonban kötjük az ebet a karóhoz, és mindenképpen ki akarjuk deríteni, milyen motivációk szükségesek ahhoz, hogy valaki női díszmagyart, mentét, esetleg atillát öltsön magára reggelente - a méltóságtudatot növelő érzésen kívül persze, hogy egy rettenthetetlen Zrínyi Ilona néz vissza az előszobai tükörből.

"Tapasztalatom szerint inkább a magyar érzelmű hölgyek és urak hordják ruháinkat" - mondja a Velvetnek Hampel Katalin. A korábbi évekkel ellentétben, amikor főleg külföldiek vitték szuvenírnek a kosztümöket, mostanában azonban már a vásárlók kilencven százaléka magyar. "Akadt olyan pedagógus is, aki éveken át gyűjtögette a pénzt, hogy szert tegyen egy atillára" - meséli Hampel Katalin.

Sasvári is ebben lovagol

Klikk a képre!
Az árak magasak, ám a termék állítólag tartós, ami egyébként az üzletpolitika nagyon lényeges része. (Példának okáért: a Rákóczi kabát 98 ezer forint, a mente és a vitézkabát ára darabonként 89 ezer forint, a Katinka-kosztüm ára már átlépi a hatszámjegyes határt, míg a monarchia-ruháért kerek 186 ezer forintot kell lepengetni.) Valaha több emberöltőt megéltek ezek a ruhadarabok, még föl is jegyezték őket a családi leltárban, s viselésük apáról fiúra szállt, mondja a tulajdonos. Egyszer egy külföldön élő magyar arisztokrata család állított be az üzletbe azzal a kéréssel, hogy a fiuk esküvőjére készítsék el az ükpapa díszmagyar kabátjának másolatát, idézi fel emlékeit Hampel Katalin. Természetesen ennek a kérdésnek is eleget tettek.

Noha a tulajdonos nem kívánta felfedni híres vásárlóinak inkognitóját, a bolt weboldaláról annyi kiderül, hogy a visszatérő vevők sorában van Beregszászi Olga színművésznő, és Sasvári Sándor is rendre az itt készült atillában üli meg tüzes paripáját.

Posztatillák a jövőnek

A ruhákat nagyon előrelátóan egyébként már archiválta az Iparművészeti Múzeum. Ki tudja, lehet, hogy néhány száz év múlva jön majd egy újabb retrohullám, és a posztatillákat a jövő textiliparának remekeivel ötvözik majd. És akkor majd lesz hova visszanyúlni.