Tízezer dolláros mellény, háromezres parfüm. A New York-i házikedvenc-divatbemutatón elszabadult a pokol. Bár eddig főként a praktikus és giccses darabok uralták a piacot, most megjelentek a haute couture cuccok is. De azok a gazdák is megnyugodhatnak, akik az utolsó divat szerint szeretnék öltöztetni négylábú kedvencüket, Steiner Kristóf szerint ugyanis bizsuból is lehet csecse nyakörv.

Másodszor rendezték meg a Kedvencek Divat Hetét (Pet Fashion Week) New Yorkban. A látogatók mindent megtalálhattak a kétnapos rendezvényen, amire egy igazi, szerető gazda és kedvence vágyik, a kiállítók és a tervezők ugyanis nem csak ruhákat, hanem kiegészítőket, ékszereket és használati tárgyakat is bemutattak. Persze a legnagyobb sikert a trendi kutyaruhákat felvonultató show aratta. A kiállítással egybekötött divatbemutatón összesen harminc eb vonult fel. A szervezők a négylábú modelleket állítólag személyiségük alapján választották ki.

Luxus a köbön

Az egyik legdrágább darab kétségkívül egy tízezer dollárt érő alligátorbőr mellényke volt. Aki úgy gondolta, hogy kutyusa ennél többet érdemel, azt biztos örült a tizennyolcezer dolláros hordtáskának és a kutyaparfümnek, mely üvegeként háromezer dollárt kóstál.

Királyi bánásmód

Miután pár hónappal ezelőtt az egyik lakberendezési áruházban felfedeztem egy kutyák számára készített trónt, nem lepett meg, hogy a külföldi divattervezők kicsit továbbfejlesztették ezt a vonalat. A divatbemutatón az egyik óriás uszkárra ugyanis egy méretes, bordószínű, fekete tüllel díszített palástot aggattak. Természetesen a kisebb kutyusok sem maradhattak ki a királyi bánásmódból. Az egyik apróbb termetű eb ugyanis egy olyan pink ruha költeményt viselt, melyet Marie Antoinette is megirigyelt volna. A négylábú hercegnő fejét természetesen egy gyönyörű tiara díszítette.

A világ leggiccsesebb kutyái képekben!

Transzvesztita show

Az antropomorf szemlélet egyik legbizarrabb megnyilvánulása talán az volt, hogy néhány modell fejére feltűnő színű parókát rögzítettek. Bár a műhaj még az emberek számára is kényelmetlen, a törpeuszkárok sokkal rosszabbul jártak, mint parókás fajtársaik. Nekik kellett ugyanis felvonultatni a legextrémebb kreációkat. Egyiküket például balinéz táncosnak öltözették. A másik uszkár szőrét pedig lilára festették, és egy óriási szőrmegallérral, valamint egy űrhercegnőhöz méltó, kicsit radarra emlékeztető koronával látták el.

Fajok közötti kapcsolat, avagy a bűnbeesés

A maszkabállá fajult divatbemutató nem lett volna teljes a más állítok bőrébe bújtatott kutyusok nélkül. Az egyik modellnek például egy pávatollakból készített, óriási fejdíszt kell viselnie. A másik, ökopunkosra dizájnolt eb köré pedig egy plüss kígyót tekertek.

A hétköznapokra

Azoknak sem kell aggódnia, akik nem kedvelik a csicsás, túlzottan feltűnő darabokat. A praktikus kötött pulcsik, a vízhatlan mellénykék soha nem mennek ki a divatból, legfeljebb a színek és a minták változnak. És igen, kedvencünk ruhatárában a vicces feliratokkal dísztett pólóknak is van helyük.

Hazai divatkörkép

A magyarországi helyzetről Steiner Kristófot kérdeztük, aki nem mellékesen Özge, egy kínai meztelen kutya büszke tulajdonosa. A Viva Tv műsorvezetője szerint az utóbbi pár év alatt nagyon sokat fejlődött a haza piac, ugyanis egyre több tervező van, aki saját kollekciót tervez, illetve akik nemzetköz márkákat hoznak be. „Három évvel ezelőtt még ciki volt, megbámulták, ha ruhát adott a kutyájára. Ez a szemléletmód szerencsére megváltozott, ami főként annak köszönhető, hogy egyre népszerűbbek lettek a kínai meztelenkutyák, illetve a csivavák, akik bizony igénylik az öltöztetést. Özge testét nem fedi szőr, a kistermetű kutyáknak pedig magas a testhőmérsékletük, ezért fáznak jobban.”

Négylábú divatdiktátorok

Steiner Kristófnak szerencséje van, hiszen ő gyakran jár külföldön és a tervezők is folyamatosan küldik neki a katalógusokat. Mi tegyen viszont egy kevésbé híres gazdi, aki szintén követni akarj a legutolsó divatot? „Meg kell nézni, hogy Paris Hilton kutyusa éppen miben feszít a legfrissebb paparazzó képeken. Paris az Egy örökösnő vallomásai című könyvében, melyet én fordítottam, külön fejezett szentel a kutyadivatnak. Itthon pedig Özgére érdemes figyelni, ő is egy igazi divatdiktátor.”

Az alapok

Steiner Kristóf szerint nem kell milliókat költeni kedvencünk ruhatárára, ha beszerezzük a legfontosabb darabokat, amiket bármikor feldobhatunk egy-két kiegészítővel. Úgy véli, egy pár kiscipő, néhány ujjatlan pamutpóló és egy vízhatlan kabátka egyetlen eb ruhatárából sem hiányozhat. „Soha nem adok a kutyámra olyan dolgot, aminek nincsen funkciója. Ha mégis egy kevésbé praktikus darabot rakok rá, akkor ügyelek arra, hogy ez ne zavarja, vagy irritálja.”

Egy kis plusz

Megtudtuk, hogy kiegészítőket nem kell feltétlenül szakboltban megvenni, hiszen egy egyszerű karkötőt bármikor nyakörvvé tudunk alakítani. Ha pedig zavar kedvencük szaga, akkor vehetünk számára hipoallergén parfümöt is „A lakossági kategória hat-hét ezer forint körül van, de akár hatvan és hetven ezer forintért is vehetünk parfümöt. Ezeket az illatokat direkt úgy kísérletezik ki, hogy nem csak az embernek, hanem a kutyának is jó legyen. Arra is ügyelnek, hogy a fiú és a lány kutyák számára készített termék más összetevőket tartalmazzanak. Özgének például egy babás illatú parfümje van.”

Őszi-téli trend

„Az őszi divatirányzatra a földszínek és a természetesen anyagok a jellemzőek, télen pedig újra hódítanak majd a rózsaszín, csajos cuccok” – adta tudtunkra a műsorvezető.

A köztudottan vásárlásmániás sztárt arról is megkérdeztük, hogy hetente mennyit költ négylábú kedvencére. „Ha valakinek van egy kutyája, akkor természetesen annyit költ rá, amennyit csak tud. Vannak olyan időszakok, amikor, ha megtehetem, nem magamnak, hanem a kutyának vásárolok. Eleinte tényleg nagyon sok pénzt szórtam el Özgére. Furcsa, ha a gyerekemre költöttem volna ennyit, valószínűleg nem szóltak volna meg. Persze ha Özge érzékeny bőre miatt nem igényelne az öltöztetés, akkor valószínűleg nem vennék neki ennyi ruhát, de a legdivatosabb kiegészítőket valószínűleg akkor is beszerezném.”