A Skócia-fanatikus lények örömére beköszöntött szürke ősz és a latyakos város a héten ismét a belvárosi szórakozóhelyek füstös világába zavarta vissza kocsmakommandónkat. Mivel az időjárás a maradék csepp fantáziát is kiölte lagymatag agyunkból, ideje volt a jól bevált klisékre hagyatkoznunk: Szimpla kert, Szóda, Sark. Nem is volt rossz.
Világfájdalom a romok között
A lepukkant pesti bérházból kiszűrődő füst tömény szaga úgy vonzza a depresszióra hajlamos, szebb világ ígéretével önmagukat ámító bölcsészeket a Kazinczy utcai Szimpla kertbe, mint majmokat a só. A romos kapun át a nagyi kedvenc, kutya rágta foteljét, a biciklitárolót és a szűk folyosót magunk mögött hagyva érkezünk meg a kocsma első és - jelenleg az időjárás szeszélye végett - leglátogatottabb termébe, a valamikori lakásokat és folyósokat összemosó kétszintes rom gyomrába. Jobbra a bárpult, fejünk felett egy arborétum, a falakon nyomokban festék, ülni pedig bármelyik összeguberált bútordarabon lehet.
A 2001 óta kult-rom-kocsmává cseperedő Szimpla kert szebb napokon az óriás kéményre néző udvarán és kertmozijában is várja a vendégeket. Most meg kellett elégednünk a fedett térrel, ahol a sarokban vadul netező fiatalok mellett boldog mosollyal néz Szűz Mária a lépcsőfordulóban, ahol eldugott, kisszobának berendezett termecskékre és fa játékautókra bukkanhatunk, és ahol életemben először hívták fel arra a figyelmem arra, hogy ne dobjam a napszemüvegemet a wc-be.
A Szimplában az alkohol mellett ételt is fogyaszthat a szédelgő kocsmatöltelék. Igaz, az óriás melegszendvics után inkább egy kanapéra vágyik az ember, ahol hangosan pihegve küzdhet a túlélésért, mint egy újabb kör szeszre.
Csabi barátunk, aki már a Moszkva téri túránkon szórakoztatott minket részegen megélt kamaszkori élményeivel, most megjegyezte: "a Szimpla azért jó hely, mert akkor is adnak sört, ha rossz vagyok." Márpedig ő gyakran rossz.
Péternek és Gáspárnak azért tetszik a hely, mert jó a hangulat. "Hetente járunk ide, ez a stabil helyünk. Ha szar idő van, a benti részen vagyunk, ha jó, akkor kint. Amióta a West Balkán megszűnt a Kopaszi gáton, ez az egyetlen hely, ami tényleg hangulatos. Bár ismerjük az újabbakat is - mert mostanában mindent végigjárunk - de ezt szeretjük a legjobban. Ez nyújtja a legmegbízhatóbb minőséget. Az egyetlen hibája, hogy nagyon sok külföldi jár ide, és ezáltal megváltozott a hely jellege, turisztikai látványosság lett belőle. Ezzel egyidőben meg is drágult egy kicsit." Persze nem nagyon. Egy korsó sör például 460 forint. Kritikai észrevétel? "Nem hiszem, hogy túl nagy igényeik vannak, és ennek a Szimpla teljesen megfelel."
Regényes szülőcsatorna
A Szimpla kertet elhagyva befordultunk a Wesselényi utcába, ahol szúrós szemű kidobóember eresztett be minket a Szódába. Korábbi tapasztalataink alapján azt vártuk, hogy a népsűrűségtől függetlenül órákat vesz majd igénybe, amíg valamilyen italhoz jutunk, de tévedtünk. Ahogy a Rióval kapcsolatban is. Kedélyrombolóak ezek a megtévesztő előítéletek.
A képregénykockákkal díszített plafon alatt vígan iszogattak a telt házas kocsma vendégei, bár ha csak a zenén múlt volna a hangulat, valószínűleg tömeges öngyilkosságba fordul az este. Szerencsére nem így lett.
Ötszáz forintos sörünket kortyolgatva elnézegettük a narancsszínű fal polcain sorakozó régi szódásszifonokat, és a plafonból mélyen lenyúló lámpák fényénél kerestünk magunknak szimpatikus interjúalanyt.
Vladót és Pétert találtuk meg, akik ritkán tűnnek fel errefelé. Hogy bejön-e nekik a kocsma? "Nekem attól függ, hogyan tetszik, hogy milyen a hangulatom. Most épp pozitív vagyok, úgyhogy bejön a hely. A sör pedig jó, persze nem azt mondom, hogy a világ legjobb sörét ihatom itt. Tetszik, hogy baromira egyszerű emberek járnak ide, és nincs balhé, verekedés, kések, meg ilyenek. Ételek sincsenek, úgyhogy nem érzem a kajaszagot, maximum a dohányfüstöt" - értékelték a srácok körültekintően a Szódát. " Csak azt hiányolom, hogy nincs DJ." A pincehelyiségben viszont volt.
A tánctérre vezető lépcsősor fordulójában hatalmas hévvel ölelkezett egy tinipár. Csendben slisszoltunk el mellettük, erotikából elég volt már a hétre. A vörösre festett szülőcsatornába érve hangosan dübörgött a gépesített slágerzene, de ennek ellenére csak néhány elszánt fiatal lány ropta a tánctéren. A muzsikaszótól mindig lelkes Csabi barátunk rögtön bevetette magát a táncoló fiatalok közé, és meglepetésünkre ahelyett, hogy a nagydarab és ittas férfi látványától fejvesztve menekültek volna az egyetemista külsejű mulatozók, a tánctér pillanatok alatt megtelt élettel. A hangulat mosolygós, a levegő viszont rémesen fullasztó lett, ami valószínüleg a tömény cigarettafüst és az alacsony belmagasság számlájára írható. Barátaink például kinyújtott kézzel elérhették a plafont. Pedig egyik sem egy Michael Jordan. Fulladozva szédültünk tovább.
A spangli aktivista és a miniszter
A Klauzál térre érve benéztünk volna az Ellátó nevű kellemes kocsmába, de akkora volt a tömeg, hogy inkább beültünk a Sarkba. Valahogy így tűnt kereknek az este. A Szódához hasonlóan a kocsma falát itt is képek borították, de most nem tupírozott hajú képregényhőssel, hanem egy morcos öregasszonnyal és egy csodálkozó csecsemővel nézhettünk farkasszemet.
A Sark pincében elterülő tánctere most zárva volt, így a nagyrészt külföldiekből álló közönség a körülbelül ötven négyzetméteres, apró galériás helyiségben zsúfolódott össze. Azért annyira nem voltak kevesen, hogy ne lehessen táncolni a halk hegedűszóra.
Az 520 forintos sört meglátva Csabi a "sört a testbe" kezdőmondattal udvarolt a mosolygós pultuslánynak, mi pedig a galérián beszélgettünk egy itt élő német apával.
"Először vagyok itt, és nagyon tetszik a hely. Az ilyen helyeken érzem úgy, hogy Magyarországon is legalizálni kellene a marihuánát." A szőke férfit leginkább a kocsma neve vonzotta (angolul hálóinget jelent), de az sem volt ellenére, hogy "úgy néz ki, mintha nagyon öreg lenne."
Még csevegtünk kicsit a lámpaburákká avanzsált gyümölcskosarakról, és két baszk fiúval a nemzetközi focihelyzetről, majd az átlagos csütörtök este után hazatértünk.
|