A szerelmes nők a valóságban is átérzik a szeretett személy fizikai fájdalmát - derült ki egy brit kutatásból.
A londoni University College kutatói 16 önként jelentkező pár részvételével megállapították, hogy a férjük vagy partnerük által elszenvedett fájdalmas elektrosokkra a nők ugyanúgy reagálnak, mintha saját bőrükön éreznék az elektromos hullámokat, írta a Science című tudományos folyóirat.

Elektrosokkal vizsgálták

A fájdalom látványára adott választ - derült ki a londoni kutatók vizsgálata nyomán - az agy érzékelő központjainak egy részében is észlelték, nem csupán azon az agyi területen, amely a fájdalom kiváltotta érzelmi reakciókért felelős.

A vizsgálat során először a párok nő tagjainak jobb kezén okoztak elektrosokkal - egyébként méhcsípésnél nem erősebb - fájdalmat, majd a párok férfi tagjainak kellett ugyanazt elviselniük. A kutatók eközben vizsgálták és rögzítették a nők agyi reakcióit. Meglepetésükre mindkét esetben a nők agyának ugyanazon a területein érzékeltek fokozott aktivitást, kivéve a testi ingereket érzékelő, úgynevezett szomatikus szenzoros központot, amely csak a saját testen érzett fájdalom megtapasztalásakor lépett működésbe.

A nő érezte a férfi fájdalmát

"A reakció pontosan olyan volt, mint amikor az agy előre érzékeli a pillanatokon belül, elkerülhetetlenül bekövetkező fájdalmat, és már előre felfokozott izgalom állapotba kerül: felgyorsul a szívverés, izzad a kéz, a fizikai érzékelés azonban még nem következett be" - jelentette ki Tania Singer a University College pszichológusa. "A kutatók eddig nem tudták, hogy az empátia egyfajta tudati felismerési (kognitív) reakció-e - azaz az agy tudatosítja magában, de nem "érzi" - avagy inkább hasonlít a fizikai észleléshez. A mostani vizsgálat arra mutat, hogy az empatikus érzékelés részben fizikai észlelés, még akkor is, ha az agy úgynevezett fájdalom központja nem lép működésbe" - mondta Singer.

Tania Singer közölte, hogy az elkövetkezőkben csoportja az empatikus képességekben mutatkozó nemek közötti különbségeket vizsgálja, illetve azt, hogy miként reagál az agy idegenek fájdalmára.