„Ez az az éjszaka, amikor a legtöbb nő teherbe esik” – foglalta össze a finnek Harsányi Leventéje azt, amit a Szent Iván éj lényegének tart. Társaságunk férfitagjai azonban cáfolták az esti programot levezénylő, megjegyezhetetlen nevű helyi komikus elgondolását, mondván, a családalapítás intimitásával ellentétes, hogy egész éjszaka nem megy le a nap.
Háromszáz liter
Ezt a jelenséget a Finlandia tervezte bemutatni a világ 24 országából meghívott vendégeinek, akiket Prágából induló különgépével a Lappföldön található Kittilába utaztatott, hogy a 68. északi szélességi kör vidékén a tajgán idén is ipari mennyiségű vodkakoktél elfogyasztásával ünnepeljék a fehér éjszakákat.
„Körülbelül háromszáz liter vodka fogyott a partin” – becsülte meg a cég magyarországi képviselője a több mint száz vendég együttes fogyasztását másnap a reggelizőasztalnál, majd arról kezdett beszélni, a világtrendekből már látható, a rövidital alapú longdrinkek lassan a sörök vetélytársai lesznek, bár ekkor még többen nem készültünk fel arra, hogy az alkoholról beszéljünk, tekintve az előző éjszakát.
Télen Mikulás, nyáron sámán
A gépünk tehát egy gyéren lakott településen landolt a nyírfák és fenyők közt, ahol a fogadószemélyzet egy combcsonttal doboló sámán volt. A környező falvakban látható lehetőségekből ítélve idénymunkás lehetett, aki télen Mikulás, nyáron a felhőket űzi el a fehér éjszakákra érkező turisták kedvéért. Bár az a kifejezés, hogy nyár, túlzásnak tűnt: tíz-tizenkét Celsius foknák nemigen szökött magasabbra a hőmérséklet.
Ennek ellenére a vodkagyár hoszteszei ujjatlan fehér ruhában fogadták a kánikulából a hidegbe érkezett vendégeket, és miközben lelkendeztek, hogy végre náluk is nyár van, kiosztották az ajándék termokabátokat, hátizsákokat, és szúnyogriasztó permetet. A reptérből a szállodáig vezető buszúton néhány alacsony hegyre épült sípályát, és egymástól távol fekvő faházakat láttunk, némelyek kertjében rénszarvast tartottak. Errefelé télen nem ritka a mínusz negyven fok, és az ingerszegénység, ezért is minden tiszteletünk az itt élőknek.
Spa és mangós vodka
|
A nációk közt valószínűleg sorsolással döntötték el, ki melyik szállodába kerüljön, a magyar delegáció a románokkal és bolgárokkal együtt egy Spa hotelbe költözött, amelynek szolgáltatásait másnap igyekeztünk kihasználni. Csapatunkban egyébként nem volt sok újságíró, de a sajtóanyagban „kólás fiúk” néven emlegetett, a Coca Cola úgynevezett kiváló dolgozói a prágai átszállás előtt csatlakoztak hozzánk, és a találkozás örömére máris megkóstoltuk a mangós Finnlandiát, amelyet sajnos még Magyarországon nem vezettek be.
Miután felkészültünk az esti partira, a buszon Kalas Györgyi kolléganőm beszámolójából tájékozódtam a tavalyi Midnight Sun eseményről. Ebből kiderült, nemsokára nagykutya méretű rénszarvast simogatunk, rénszarvashúst eszünk, és éjfélkor, a szikrázó napsütésben meggyújtják a folyón úszó máglyát. Így is lett.
Szőke, kék szem, fehér mini, jeticsizma
Egy erdőn land art installációk, és a még mindig doboló sámán kíséretében sétáltunk a helyszínre, amelynek bejáratához havat hordtak a tízezer évvel ezelőtti jégkorszak felelevenítése céljából. A hótorlaszokon jeticsizmás, miniszoknyás hoszteszek fogadtak, műszőrme bundájukat egy ködgépből gomolygó fehér füst lebegtette. Mindegyik szőke volt, és türkízkék szemű, ezért a kólás fiúk egyike hidegnek tartotta a megjelenésüket. Én a hőmérséklettel voltam hasonlóan, ezért duplán kértem a jégpohárba töltött welcome drinket.
A következő állomásunkon ismét kaptunk italt, és füstölt rénszarvashúst, majd egy komplett vacsorát levessel, lazaccal, csirkével együtt. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy kreatív rendezvényszervezés terén van mit tanulnunk a nyelvrokonoktól.
Tarzan és James Bond
„Rajta vagyok a koktélon, mint Tarzan a liánon” – mondta Varga Gergő, a Finnlandia mixerversenyeinek visszatérő győztese, akitől az ételek után az első adag long drinket kértük, de annak összetevőit nem ismertük meg. Miközben a faasztaloknál helyet kerestünk, és a csapatunk egy része csónakázni indult, feltűnt a szomszéd padnál ülő, féloldalasan mosolygó Roger Moore, aki 1973-tól tíz éven át alakította James Bondot. Gyanús volt viszont, hogy nem a karakteréről elhíresült vodka-martini kompozíciót fogyasztja, és amit iszik, azt is inkább keverve, mintsem rázva.
Végül megtudtam, a középkorú férfi Tony, a vodkagyártó írországi képviselője, és épp egy tojáslikőrös-gyömbéres változatot kóstolt. Az orosz vendégeket könnyebb volt felismerni, egyik turistanőjük azonosítóként szolgáló zöld szőrmekabátban és lila szemfestékkel közlekedett a Helsinkiből átszállított, jégből készült koktélospultok közt, és ő az szervezete bírta a leginkább ezt az éjszakát.
Zene padlóig
Egy hatalmas török férfi és családja ekkor már a tánctérnek szánt üvegsátor kanapéján aludt, és legközelebb éjfélkor tűnt fel a tömegben, amikor minden vendég papír nemzeti zászlójával integetett az égő máglyának. „Ria-Ria-Hungária!- kezdték az erre az eseményre alkalmatlan mantrázást a kólás fiúk, ha már Németországban ilyesmire nincs mód. A hangzavarra még a szaunából is kiszaladtak félmeztelenül a pocakos férfiak, és a lounge zenéket játszó Dj Slow komolyzenei kompozíciókba kezdett. „Nyomd a zenét padlóig! – biztatta a Bartók Krisztián karakterére hasonlító finn fiatalembert a kólás fiúk egyike.
Ekkor már túl voltunk a tizedik long drinken, de a hideg miatt a szalonspiccet kerülgettük legfeljebb. Többen utólag próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy az éjszaka egyes momentumai sötétek voltak, mert így szokás, de a Nap csak keringett a helyszín fölött. Az égitestet követve minden kis sátorba benéztünk.
Áldás a dekoltázsra
Az egyikben kávét és forró csokit főztek, és vodkával kínálták vastag faágból kifaragott poharakban, a másikban a sámánunk osztott áldást a tábortűz fölött. A szertartás lényege, hogy érthetetlen szöveg kíséretében kavicsot ejt a nők dekoltázsába, majd összekormozza az arcukat. A jövendőmondást ezután már kihagytuk. Hátunk mögött a török család éppen távozott. „Hogy neked milyen szexi neved van!” – áradozott eközben a Bernadett nevű kolleginának egy izraeli lány, akihez egy brit származású dubai rádiós műsorvezető is csatlakozott, miután négy nőt eljegyzett hat óra leforgása alatt.
„Mert ez egyszer az életben élmény”- összegzett egy kólás fiú, mialatt az üvegsátorban slágerzenéket kezdtek játszani, amelyre jazz zenészek improvizáltak. A mixerek is rögtönöztek, és egyre jobb koktélokat kevertek. A jégből faragott pultjuk már erősen olvadozott, de a tánctér újfent megtelt, és az utolsó hajnali különjárat sofőrje alig győzte kivárni, amíg az orosz fiatalok befejezik a népdalaikat, és a többi vendég is ott tudja hagyni a partit.