Osztrák szomszédjainknál már közepes intenzitású az influenzajárvány, és hamarosan hozzánk is elér. Idén új vírusvariánsok megjelenésére figyelmeztettek az orvosok, de ez nem jelenti azt, hogy nagyobb veszély fenyegetne minket, mint korábban. Aki az oltásban nem hisz, az megfelelő táplálkozással, réteges öltözködéssel, a fertőző gócpontok elkerülésével csökkentheti az esélyét annak, hogy kidőljön. Diétázni ne most kezdjünk.

Lassan Magyarországot is eléri az influenzajárvány. Dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese szerint három fő víruscsoportot különböztetünk meg (H1N1 A-típusú, H3N2 A-típusú és B-típusú vírusok), és most először fordult elő, hogy az influenza ellenes oltóanyag mindhárom komponensén változtatni kellett.

Ezek a vírusok eltérnek a korábbiaktól

Erre azért volt szükség, mert a vizsgálatok során kiderült, hogy mindhárom típusnál jelentkezett olyan variáns, ami olyan mértékben eltér a korábbiaktól, hogy a korábban szerzett immunitás nem elegendő, másrészt elég életképesnek bizonyultak ahhoz, hogy nagy tömegeket fertőzhessenek meg hosszabb időszakon keresztül. Dr. Szolnoki István elmondta, bár ilyen korábban még nem fordult elő, nem kell attól tartani, hogy idén a fertőzés lefolyása súlyosabb lesz, mint a korábbi járványokban volt. Ezt onnan tudjuk, hogy ugyanezek a vírustörzsek tavaly már okoztak megbetegedéseket, sőt, járványt a déli féltekén.

A sentinelek

Minden évben a WHO, az Egészségügyi Világszervezet szakemberei mondják meg, hogy az adott szezonban milyen komponenseket kell tartalmaznia a védőoltásnak, vagyis milyen vírusok antigénjei kerüljenek bele. A gyártók ez alapján állítják elő az oltóanyagokat. A szakértők az előző évek és a másik félteke járványai során szerzett tapasztalatok alapján választják ki, hogy mely régebbi vagy új törzsek lehetnek a dominánsak az új influenzaszezonban, ami a Föld északi féltekén októbertől májusig tart, a déli féltekén pedig júniustól szeptemberig. Az influenzafigyelő szolgálat a mi féltekénken a negyvenedik héttől a huszadik hétig működik. Magyarországon a háziorvosok 20%-a ún. sentinel orvos, és minden héten köteles jelenteni, hogy hányan jelentkeztek náluk influenzaszerű tünetekkel. Azoktól a betegektől, akik a jellegzetes tüneteket mutatnak mintát is vesznek.

Január végén várható a járvány

Európában már októberben és novemberben is számos influenzavírust izoláltak. A vírusok részletes vizsgálata során kiderült, hogy a legtöbb az új, várt víruscsoportokba tartozik (ez képletekkel leírva: a 362 vírus közül, aminek antigén szerkezetét is megvizsgálták 313 az A/H3N2/Brisbane/10/2007 típusba tartozik, 27 az A/H1N1/Brisbane/59/2007-be, 12 a B/Florida/4/2006-ba, 10 a B/Malaysia/2506/2004-be). Ez utóbbin kívül mindhárom ellen véd az aktuális védőoltás. Ami az elterjedést illeti, európai léptékben már túl vagyunk a járvány kezdetén, és valószínű, hogy a H3N2 lesz a domináns vírus a kontinensen. Portugáliában, Nagy-Britanniában és Írországban már decemberben volt jelentős járvány, és ez továbbterjedt Francia- és Spanyolország felé. Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Svájcban és Ausztriában most közepes intenzitású a járvány, vagyis alig két-három hét alatt eljutott a határainkhoz - tudtuk meg. Magyarországon egyelőre nagyon kevés esetet jelentettek, egyrészt az ünnepek miatt, de az év első hetében sem volt változás. Dr. Szolnoki István szerint pár napon belül azonban fordulhat a helyzet, és a nagy intenzitású járvány nálunk január végén, február elején várható.

Ki kell feküdni

A fertőzés elleni egyik leghatásosabb fegyver az orvos szerint a védőoltás. A védettség általában 7-10, idősebb emberek esetében 14 nap alatt alakul ki. Az orvosok azt tervezik, hogy a járvány csúcsa alatt is lesz néhány oltóhely, ahol térítés ellenében oltanak, így aki az utolsó utáni pillanatban határozza el magát, annak nem kell a betegekkel telezsúfolt rendelőben várakoznia. Dr. Szolnoki István fontosnak tartotta kiemelni, hogy idén december közepéig elfogyott az állam által megrendelt oltóanyag 90%-a, míg a korábbi években több százezer adag megmaradt. Néhány háziorvosnál még van ebből a térítésmentes oltóanyagból, amelyet a hatvan éven felüliek, illetve a krónikus beteg számára vásároltak.

Idén Európában az objektívebb meghatározás érdekében vizsgálják majd a beoltott és oltatlan személyek körében előforduló megbetegedéseket, és a szezon után értékelik majd az oltóanyagok hatékonyságát. Mivel az influenza újbóli fertőzőképességének az az alapja, hogy a vírusok képesek változtatni antigén-szerkezetüket, ezért érdemes minden évben beoltatni magunkat. Bár rokon vírusok között előfordulhat keresztimmunitás, ez általában nem elegendő ahhoz, hogy az újabb variáns támadását kivédje.

Ne most kezdjünk fogyókúrázni

A láz megviseli a szervezetet

Védekezhetünk más módon is az influenza ellen: fontos a teljes értékű táplálkozás, hiszen az oltással megszerzett immunitás önmagában nem elég. Vagyis fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt: citrusfélét és kiwit, hiszen ezekben sok a C-vitamin, valamint elegendő fehérjére is szükség van. Szakértőnk szerint nem érdemes pont most fogyókúrába kezdeni, bármennyi plusz kilót is szedtünk fel az ünnepek során. Elsősorban cseppfertőzésről van szó, ezért a járvány idején kerüljük a nagyobb rendezvényeket bevásárlóközpontokat. Mivel az influenza, és a kellemesnek szintén nem mondható Calici-vírusok a téli időszakban kitűnően terjednek, mindenki esetében de különösen a gyerekeknél fontos, a közösségből hazaérve, vagy étkezés előtt a kézmosás. Dr. Szolnoki István javasolja, hogy rétegesen öltözködjünk, és azt tanácsolja a mai fiataloknak, hogy a sportcipők és a divatos, ám vékonytalpú csizmákat cseréljék az évszaknak sokkal inkább megfelelő lábbelikre. Természetesen nem szabad megfeledkezni a sapka és a sál áldásos hatásáról sem, hiszen egy banális megfázás jó terepet biztosít a többi vírusos és bakteriális betegségnek.

Hogy pontosan hogyan jelentkezik a betegség, az embere válogatja, de egy egészséges, középkorú felnőttnél a betegség általában hirtelen alakul ki, és az első tünetek közt szerepel a magas láz, fejfájás, izomfájdalmak, ezután jön a száraz köhögés, majd a hurutos tünetek. Dr. Szolnoki István szerint a fiatal felnőtteknek nem kell feltétlenül orvoshoz menniük, nekik elég a pár nap ágynyugalom, valamint lázcsillapítók szedése, ugyanis a tartós láz az erős szervezetnek sem tesz jót. Amennyiben nincsen jól bevált lázcsillapító szerünk, kérjünk tanácsot a háziorvostól, de folyamodhatunk régi módszerekhez is.

A jó öreg és az új variánsok

Bár egyes nyugat-európai országokban és Japánban sokan szedtek az influenza gyógyítására drága antivirális készítményeket, ezeknek az a hátránya, hogy használatuk miatt elszaporodhatnak a rezisztens törzsek. Ezért jelenleg sem nálunk, sem Európa többi országában nem ajánlják már a szezonális influenza esetén antivirális készítmények használatát. A gyermekeket, és az idős illetve beteg embereket mindenképpen el kell vinni szakemberhez, ugyanis ők ki tudják zárni, hogy nem egy másik fertőzésről van-e szó, illetve figyelemmel kísérhetik a gyógyulást. Dr. Szolnoki István elmondta, több olyan betegség is van, amit nehéz elkülöníteni az influenzától, ilyenek például a parainfluenza, az adenovírus, rhinovírus fertőzések, és néhány bakteriális fertőzés melynek a kezdeti szakasza nagyon hasonlít az influenzáéra (például a Mycoplasma pneumoniae és a Chlamydia pneumoniae fertőzés).