horoszkóp

Az európai csajok fogyóznak a legügyesebben

2006.01.17. 17:05
Amerikában többen kezdenek fogyókúrába mint Európában, de arányaiban kevesebben járnak sikerrel. A férfi-nő felosztásban pedig egész meglepő módon az utóbbiak nyernek.

Minden ötödik európai és amerikai próbálkozott már az elmúlt két évben legalább egyszer fogyókúrázással szabadulni felesleges kilóitól - de csak minden harmadiknak sikerült. A Wall Street Journal Europe megbízásából készített "Fogyókúra, konyha és főzés" című tanulmány szerint a fogyókúrába kezdők túlnyomó többsége nem érte el célját.

A The Wall Street Journal Europe megbízásából és a GfK Custom Research Worldwide segítségével készült felmérés keretében húsz ország mintegy húszezer tizenöt évnél idősebb polgárának tettek fel 2005. szeptemberében és októberében fogyókúrázással, a helyi konyhával és főzési szokásokkal kapcsolatos kérdéseket.

Eszerint az elmúlt két évben az amerikai állampolgárok 25 százaléka, a nyugat-európaiak 20 százaléka, míg a kelet-közép-európaiak 10 százaléka kezdett fogyókúrázásba. Közülük minden második sikertelennek ítélte a próbálkozást, vagy már pár nap múlva feladta. Az európaiaknak csak körülbelül harmada, míg az amerikaiak alig negyede számolt be sikeres fogyókúráról.

A diétázáshoz való hozzáállásban jelentős különbségek figyelhetők meg egyes országok között. Átlag feletti a fogyásban érdekelt finnek és hollandok aránya: közülük 36, illetve 32 százaléka jelezte, hogy az elmúlt két évben fogyni próbált. Bár a szándék Hollandiában átlag feletti, a kudarcot vallók aránya is igen magas: a holland fogyókúrák mintegy 60 százaléka sikertelen. Ugyanez igaz a németekre (66 százalék), a csehekre (65 százalék) és a franciákra (63 százalék) is.

Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban 27 százalékkal szintén átlag feletti azok aránya, akik hajlandók erőfeszítést tenni azért, hogy formába jöjjenek. Ugyanez nem mondható el a közép-kelet-európaiakról: csak 10 százalékuk állította, hogy az elmúlt két évben fogyókúrázni kezdett. A németek (13 százalék), az osztrákok (15 százalék) és a spanyolok (15 százalék) ugyancsak kevés lelkesedést mutattak a fogyókúrázás iránt.

A nőket jobban érdekli súlyuk, mint a férfiakat

A nők általában jobban odafigyelnek testsúlyukra, mint a férfiak. Nyugat-Európában az elmúlt két évben kétszer annyi nő kezdett fogyókúraprogramba, mint férfi. Az USA-ban minden harmadik nő, de csak minden ötödik férfi diétázott ugyanebben az időszakban. Szintén átlagon felüli a finn és holland nők hajlandósága a fogyásra: közel 50 százalékuk akart lefogyni az elmúlt két évben. Ez igaz a svéd, a brit és az amerikai hölgyek mintegy harmadára is. A sikertelen diétáról beszámoló nők aránya más országokhoz képest magasabb volt Hollandiában (61 százalék) és az Egyesült Államokban (63 százalék). A közép-kelet-európaiak körében a cseh nők "lógnak ki a sorból", mivel negyedük nyilatkozott úgy, hogy testsúlyának csökkentése érdekében már tett lépéseket. Csehországban (73 százalék) és Magyarországon (62 százalék) volt a legmagasabb azoknak a hölgyeknek az aránya, akik testsúlycsökkentő diétája nem járt sikerrel, vagy idejekorán feladták azt.

A férfiak közül a finneket foglalkoztatja leginkább testsúlyuk: 27 százalékuk jelezte, hogy az ideális érték elérése érdekében hajlandó fogyókúrázni. Őket az amerikaiak követik, ahol a férfiak 21 százalékára igaz ez. A bolgár és orosz férfiak egyöntetűen fogyókúra-ellenesek: ezekben az országokban a férfiak csupán 3 százaléka próbált súlyt leadni az elmúlt 24 hónapban. Nyugat-Európában a németek és az osztrákok hajlandók a legkevésbé sanyargatni önmagukat, a két országban a megkérdezetteknek csupán 6, illetve 8 százalék számolt be a kérdéses időszakban folytatott fogyókúráról.

Különösen magas az amerikai ételek kalóriatartalma

A tanulmány azt is megállapította, hogy bár sok amerikai hajlandó fogyókúrázni, sokan gondolják azt is, hogy az Egyesült Államokban különösen magas az ételek kalóriatartalma. Ezt a vélekedést az amerikaiak és az európaiak mintegy 40 százaléka - a legtöbb svéd (76 százalék), francia (62 százalék) és finn (61 százalék) - osztja. A közép-kelet-európaiak egyharmada vallja azt, hogy saját ételeik kalóriadúsak, míg csak egyötödük hiszi ezt az amerikai ételekre is igaznak. Összességében az ázsiai konyhát tartják a legtöbben a leginkább ideális testsúly-barátnak.

Az olaszok szeretik a friss ételeket

Nagyban különböznek az amerikai és az európai főzési szokások. Az otthonok átlagosan 60 százalékában fogyasztanak naponta házi készítésű ételt. Ez a megállapítás különösen igaz a dél-európai országokra. Olaszországban például a háztartások 90 százalékában főznek minden nap. A kép nagyon különböző Hollandiában, Magyarországon és az Egyesült Államokban, ahol a naponta frissen készített ételeket fogyasztó háztartások aránya csupán 33 százalék körül alakul. Kelet- és Közép-Európában átlagosan hetente hatszor, míg az USA-ban heti öt napon kerül az asztalra házi készítésű étel. Nyugat-Európában az ötven év feletti korosztály naponta főz. Ebben a korcsoportban a válaszadók háromnegyede heti hét alkalommal készít saját maga ételt. A fiatalabb korcsoportokban mindössze 64 százalékra igaz ez. Az egyetlen kivétel Olaszország, ahol nincs különbség az egyes vizsgált korcsoportok között. Mindegy, hogy idős vagy fiatal - az olaszok 90 százaléka minden nap hazai "kosztot" fogyaszt.