horoszkóp

A melegek és csövesek öltözködéséből is merítek

io
2006.08.17. 11:41
Ganczer Réka divattervezővel a divat leszivárgási mechanizmusáról, a magyarok hiányos toleranciájáról és a csövesektől szerzett inspirációról beszélgettünk.
A szolidan szólva sem mindennapi Ganczer Rékával és ruháival először a Divat a Zöldben rendezvényen találkoztunk, amit a BpFashion kollektíva a Zöld Pardonban rendezett másfél éve. Később véletlenszerűen kezdtünk ugyanazokon a budapesti szórakozóhelyeken összefutni, így elérkezett az idő, hogy feltűnő, általa előszeretettel viselt ruháiról faggassuk.

Az első kérdés ilyenkor mindig az, hogy honnan jött az ihlet, hogy divattervező légy?


Állítólag születésemtől kezdve "manuálisan fixált" voltam, gyerekkoromban állandóan volt a kezemben valami alkotásra való, filctoll, olló, stb. Négy éves koromban egy bögre köré tekertem cérnát, és könyvjelzőt csináltam a mamámnak, és akkor mondta, hogy ez a szövés. Felnőttként, mivel a szüleim elváltak, mi pedig nem voltunk milliomosok, tanácsosnak láttam a hasznosat és a számomra kellemeset összekötni, és ruhaipari technikumot választottam, ami korán megalapozta a szakmai tudásomat. Negyedikben hallottuk a suliban, hogy egy Semsey Gabriella nevű ruhatervező - akinek már ismertem és szerettem a ruháit, - varrónőt keres. Azonnal fel is kerestem és aztán négy évet dolgoztam is nála.

A varrónői munkáról az embernek századforduló korabeli elképzelése van általában: rossz fényviszonyok, egésznapos görnyedés és egy az alkalmazottait kiszipolyózó főnök...

Dehogy! Az ő műhelye volt számomra maga a kánaán, szakmai és emberi szempontból is! Szerencsére hasonló az ízlésünk, és a maximalizmusa állati jó hatással volt az én szeleburdiságomra. Néha még arra is képesek voltunk, hogy szétszedjünk egy-egy megamárkás tervezői darabot, hogy technológiai szempontból tanuljunk belőle. Ezzel egy időben feléledt bennem a családban öt generációra visszamenő "fényképész-gén", és a fotográfia iránti szerelmem gyümölcse, hogy a diplomámat fotó szakon szereztem a Magyar Iparművészeti Egyetemen. A divatfotóimat is én magam csinálom.

Milyennek látod a divattervezést ma Magyarországon? A legtöbb pályatársad általában arról beszél, hogy a magyarok nem túl bevállalósak, és néhány év lemaradással a nyugati trendeket koppintják.

Szerintem a divat is szociológiai folyamat, melyet jellemez a Simmel-féle ún. "leszivárgási mechanizmus", magyarul úgy újítja meg magát folyamatosan, hogy a szubkulturális rétegek különbözni, önkifejezni szeretnének, és ennek a különbözésnek a divatjegyei később bekerülnek, le- ill. beszivárognak a mindennapi divatba, főleg azért mivel legtöbbször mindig valami újszerűt szeretnénk felvenni, sőt, újat. Külföldön ez a fiatalok, és főként a melegek öltözködéséből indul ki, ők azok, akik tudatosan igyekeznek különbözni a számukra átlagostól, mások számára a normálistól.

Ez így van. De te most egy ideáltipikus esetet írsz le, ahogyan ez a folyamat kinéz a nyugati világban. Ez itthon is így van?

Szerintem nagy szerepe van a toleranciának is. Én például nem garantálnám, hogy ha valaki - a nagy budapesti átlagtól igencsak eltérően - felismerhető, vagy akár kódolt "dress code"-okat ölt magára, akkor ne szólnának be neki úton-útfélen, vagy a közértben ugyanúgy szolgálnák ki, mint egyéb embertársait. Mindenféle toleranciához kell a megértés szándéka, és ez az öltözködésre is jellemző, nemcsak a tehénszobrokra. Épp ezért nagyon jót tett a városképnek és a fiatalok öltözködésének is az a pár hiánypótló üzlet, melyek közül néhányba (Retrock, Látomás) én is tervezek. Ezek a boltok nem klisé-szerű öltözködési mintát nyújtanak, hanem egyedi darabjaikkal azt inspirálják, hogy használd a fantáziádat és fejezd ki önmagad, mint ahogy azt Párizsban, Londonban, Tokióban teszik.

Akkor ez azt jelenti, hogy van piaca a ruháidnak?


Igen, de azt hozzá kell tennem, hogy külföldön hamarabb elkelnek a ruháim, és itthon is sok kerül turistakézbe. Vannak emellett olyan hazai törzsvásárlóim, akik gyűjtik a GR címkéket (bár a márkajelzésen hamarosan változtatni fogok egyébként). Szeretem, ha az utcán szembejön valami, amit én terveztem, és azt is, amikor megfordulnak valami saját tervezésű ruhám után, amit épp viselek. Többször előfordult Nyugat-Európában, hogy le akarták szedni rólam, ami rajtam volt. A legjobb érzés pedig kifejezetten az volt, amikor Rómában egy Dior kirakattól öt méterre állva mégis mindenki azt a ruhát nézte, ami rajtam volt.

Divattervezőként honnan szerzed az inspirációt?

Imádok térben gondolkodni. Érdekes módon rajzban nem is nagyon tudok. Inspirációra szinte bármi alkalmas. Lehet az egy hangulat, egy épület, egy film, mese, régi ruhák, szép ruhák, béna ruhák. Akár egy furán felöltözött hajléktalan meghökkentő ruha összeállítása. De maga a divatvilág is, a csúcstervezők új fantáziavilága, haute couture kollekciói is. De ihletet adhat az is, amit épp nagyon unok? Most például a nagyon mintás anyagok, egyszerű fazonok éppen. Leghamarabb valószínűleg épp ennek ellentétjéhez fogok nyúlni. A divat már csak így működik.