Hogy kicsit megvariáljuk a szokásos menetet, melynek során olvasóink dönthetik el, melyik celeb a legjobban öltözött, ezúttal két-két képet közlünk. Lesz közöttük topis Kylie Minogue, érett Paris Hilton (tudjuk, lehetetlenül hangzik) és Beckhamné szado-mazo kesztyűben. Olvas, nézeget, mérlegel, szavaz.

Ezen a héten ismét azzal kísérletezünk, hogy egy-egy híresség két fotóját közölve döntés elé állítjuk a kedves olvasót. Mérlegeljen hát, hogy Paris Hilton reménytelen-e stílus és öltözködés terén, vagy csak túl sokszor kerül be a médiába, ezért arányában többször láthatunk róla képeket rettenetes, csicsicsáré öltözékben?

Ritka alkalom, amikor Paris Hilton nem egy lenge, lábszárközépig érő, derékban húzott, a vállakat szabadon hagyó, nyakban megkötött nyári ruhában mutatkozik. Olyan nyári ruhában, amelynek színe és mintázata vetekszik az összes kontinens virágzó növényeinek és az egzotikus trópusi virágok színezetével. Azaz, Hilton kisasszony összeállításai - többször, mint nem - olyan harsányak, hogy fájnak a szemnek, mint ez a bal oldali is, amelyet egyébként a törökországi modellverseny zsűrizéséhez vett fel. A jobb oldali választása már sokkal szimpatikusabb, mivel a színei lágyabbak és visszafogottabb, ezáltal ő maga is kicsikét érettebbnek mutatkozik benne.

Thandie Newton, a zambiai származású brit színésznő hatalmas sikert aratott a divattal foglalkozó szerkesztők körében világszerte, amikor új filmje, a Run Fatboy Run Los Angeles-i premierjére felvette ezt a Matthew Williamson-ruhát. Az élénk pink színű, csupa fodor és rétegelt ruha kiemeli a színésznő különleges vonásait. A New York-i bemutatóra fekete csipkét választott, ami trendérzékenységéről vall: a keleti part metroliszában ugyanis a divat örök színe a fekete.

Victoria Beckham kínosan ügyel arra, hogy kizárólag szigorú öltözékben jelenjen meg az utcán. Ha esetleg feltűnő színű ruhát kap magára, mint a bal oldali képen (az Eva Longoriával történő vásárláshoz), akkor is van lelkiereje az egész arcberendezését olyan feszült mozdulatlanságba rendezni, amitől egy átlagos megfigyelőnek azonnal elzsibbad az egész feje. A Beverly Hills-i vásárlás után néhány nappal már egy másik helyszínen, Londonban kapták lencsevégre Posh Spice-t, teljes feketében. Nem vagyunk biztosak benne, hogy a szado-mazo kesztyű szükséges egy koraesti vacsorához, de ő annak tartotta.

Kylie Minogue viszonylag gyakran szerepel a heti összeállításunkban, mert az énekesnő remekül kombinálja a szürke, fekete, néha színes ruhákat, amelyek a fellépőruháival ellentétben elegánsak, mégis nagyrészt lezserek, és teljesen megfelelnek az életkorának. A bal oldali öltözék például tipikusan ilyen: szexi csizma-szűk nadrág páros, háromnegyedes homokszín kabát, szürke sál. Ellenben a jobb oldali összeállítás korántsem ilyen előnyös: a türkizkék ruha a bokacipővel sokkal testesebbé, kicsit topissá teszi az énekesnőt.

Enyhe megrökönyödéssel vettük tudomásul, hogy a Velvet olvasói sokkal elnézőbbek a hanyagul összeválogatott, nőies vonásokat csekély mértékben erősítő tehenészruha irányában, mint egy harsány pink összeállítás esetén. Úgy is mondhatnánk, sokkal többen szavazták meg Kim Basinger szedett-vedett öltözetét az elmúlt hét nyertesének, mint Juliette Lewis vidám összeállítását. A nyertes azonban Phoebe Price lett, nem is csoda, hisz' a mélyzöld-vörös párosítás nem ereszti az ember szemét. Szavazzon most is.