Feltérképeztük a karácsonyfadíszítési iskolákat, organikustól az egyszínű dizájnoson át a pszichedelikusan eklektikusig, és megállapítottuk, hogy a legnagyobb boldogságot a teljes eklektika okozza.

Tulajdonképpen a Velvet történetének legszórakoztatóbb cikkét kellene most összehoznunk, mert aki karácsonykor is minket olvas, az megérdemli, hogy valami jót kapjon. Ez minden bizonnyal most nem így lesz, hiszen nem tudunk kellőképpen koncentrálni a karácsonyi láztól, csak csomagolópapírokat festünk és bejglirecepteket cserélgetünk, azon gondolkozunk, hogy mit nem szereztünk még be. Például a karácsonyfát, amelynek kiválasztása nem kis gondot okoz. Mióta ilyen nagy lett a választék, az embernek elképesztő kérdésekben kell döntenie, például hogy hosszúszőrű vagy rövidszőrű fenyőt vásárol, beruház valami tartósabb fajtára, vagy éppen marad a hagyományosnál.

Válasszunk stratégiát!

A legnagyobb kihívás azonban mégsem megvenni, hanem feldíszíteni a fát. Számos fenyődíszítési iskola létezik, melyek képviselői szerkesztőségünkben is megtalálhatók. Az irányzatok sokszor elég közel kerülnek egymáshoz, néha érintkeznek is, vannak ortodox iskolák vagy éppen polgárpukkasztók, a karácsonyfadíszítésről mindenkinek megvan az elmélete.Első és legfontosabb feladat a karácsonyfadíszítés fő csapásirányának a kijelőlése: el kell dönteni, milyen karácsonyfát akarunk, eklektikusat, giccseset, organikusat vagy harmonikusat.

Először is ezen utóbbiról emlékeznénk meg, régóta divat ugyanis, hogy valaki a színek harmóniájával próbál még több meghittséget csempészni az ünnepbe. Erre az irányzatra jellemző a színben tartott, díszítéseiben egyetlen színt alkalmazó karácsonyfa. Az egyszínű karácsonyfa-rajongók nem kerülhetik el a gömböket, hiszen ezek segítenek nekik a harmónia megteremtésében. A platóni ideák és az egyszínűség alkalmazásával, megteremthető a harmonikus karácsonyfa, mely az esetek többségében piros, giccsesebb társa pedig az arany.

Az egyszínű unalmas

Emellett családi gondokkal küszködők és egyedülállók az ezüstszínt is szokták alkalmazni, sőt némely elvetemült esetben a kék is szóba jöhet, kezdőknél pedig a kétszínű változat hódít. Az egyszínű karácsonyfa szép és harmonikus, azonban mint minden ilyen dolog, unalmas is, az ember pár nap múlva meg is bánja, hogy nem aggatott még valami más színt is a fára. Ennek az iskolának a követői újra és újra próbálkoznak vele, abban a reményben, hogyha a fa ezúttal más színű, minden rendben lesz. Hát nem.

A háncsból mindig új kell

Vannak, akik nem szeretik a fémszínű, üveg vagy műanyag díszeket, ők az organikus iskola követői. Jellemző rájuk a gömbtelenség, valamint hogy biológiailag lebomló tárgyakat helyeznek a fára. Ezek a hintalovon ücsörgő zöld hóemberek, fuvolás faangyalkák, háncsok és termések nemrégiben kezdték kiszorítani a kispolgárinak tartott gömböket, és a felvilágosultság jegyében kizárólag természetes alapú díszeket termettek. Valójában azonban a természetes alapú karácsonyfadísz jó biznisznek számít, hiszen a gömbök fajtája meglehetősen korlátozott, amióta műanyagból vannak még csak el sem törnek, a fadíszekből azonban minden évben lehet találni olyat, amin az angyalka egy kicsit édesebben mosolyog, vagy a hintalónak látszik az orra, vagy olyan háncsmasnit, ami nagyobb, és szebb a színe. Míg egy gömbkészlettel sokszor generációk kihúzzák, a természetes díszek évente rotálódnak, igaz ezzel biztosítanak egyféle változatosságot.

Legjobb a saját készítésű

Szintén ebbe az iskolába tartoznak, de egészen más ideológiát képviselnek a házi készítésű díszek. A Velvet szeretettel fordul ezek felé, hiszen többségük mindig hordoz valamilyen kedves emléket, és még aki nem vallja be, annak is van otthon még az óvodából származó, házi készítésű karácsonyfadísz, például saját készítésű rajzok, vagy béna angyalok. Még az egyszínű faiskola képviselői is elrejtenek egy-két emlékekkel teletűzdelt, elfuserált házidíszt a fal felőli ágakon, ahol senki sem látja, csak ők. Egy darabig például én is így voltam, de most már a legláthatóbb helyre szoktam helyezni azokat a manócskákat, amiket még a nagymamám készített kábé húsz évvel ezelőtt. A manók törzse toboz, feje dió, amire egy piros sapka van ragasztva. A toboz és a dió együtt már kiteszi azt a méretet, ami biztosítja számukra a feltűnést. Tény, hogy a régi házi díszekhez fel kell nőni, és kell hozzájuk egyféle melankolikus hajlam, ha mindez együtt van, akkor azonban nagyobb harmóniát biztosítanak, mint az egyszínű gömbök.

Felmérésünk szerint azonban az egyszínűhöz hasonlóan az organikus karácsonyfa sem biztosítja a kellő boldogságérzetet, és nem tölti be azt a szerepet, ami kellene. A legeufórikusabb karácsonyi beszámolók ugyanis rendre olyanoktól származnak, akik egyértelműen az eklektikus karácsonyfa képviselői, és még csak nem is aggódnak azon, ha az eklektika giccsbe fordul. Egyik munkatársunk boldogságát például a helikopterdíszekkel kevert angyalok biztosítják, másikuk pedig a pszichidelikus eklektikára esküszik. A recept: aggasson a fára válogatás nélkül mindent, amit szépnek talál, esetleg olyat is, amit nem, de érzelmi értéke van.

Dobja ki az ízléses díszeket!

Az oviban készült, sólisztgyurma csillag után például jöhetnek a gömbök, az üveghóemberek, a szaloncukrok, a habkarikák, meg a csúcsdísz. És hogy mitől lesz az eklektikából giccs? Hát a boáktól és az ezüsztszalagoktól. Ami sokak szerint ciki, felémérésünk szerint azonban maximálisan biztosítja a pszichedelikus eufóriát, de meghitt fényekkel alkalmazva nem zárja ki a befelé forduló családi merengést sem. Szóval még nem késő, hogy kidobja a háncsokat és hintalovakat!

Karácsonyfa
Az örökzöld fenyöfa az élet megújulásának a szimbóluma, az elsö karácsonyfákat német területen állították a a 16. században. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban, és a kísértetektöl az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak A karácsonyfát sokáig protestáns szokásként tartották számon, - többek szerint Luther Márton állította az elsö fenyöt-, és széleskörü elterjedése a polgári otthonokban csak a 19 századra tehetö. Hazánkban Bécsböl a magyar arisztokrácia példája nyomán terjedt el, az elsö karácsonyfát valószínüleg Brunszvick Teréz grófnö állította Aszódon. A karácsonyfát 24-éb este díszítették fel, és január 6-án szedték le, az ettöl eltérö idöpontok a közhiedelem szerint balszerencsét hoztak. A karácsonyfát eleinte dióval, almával, pereccel és papírvirágokkal díszítették. Az elsö szájjal fújt, festett üveggömbök a cseh üveggyárakból kerültek ki a 19. század végén, azóta ezek a legelterjedtebb karácsonyfadekorációk. Miután a karácsonyfákat eleinte a szalonokban állították föl, a rájuk aggatott cukrokat elnevezték szaloncukornak. A szaloncukor egyedül magyar területen maradt meg ünnepi dísznek.