Az Új Lanzhou nevű kínai étterem megnyitóján jártunk, ahol a tulajdonos felesége még karaokézott is nekünk, miközben mi végigettük a szokatlan étlapot. Az eseményen csak ketten lettek rosszul, de ők is nagyon jól érezték magukat. Ha nagyon éhes, ne olvassa el ezt a cikket!

A Fő utcai étterembe tömörült díszvendégeknek és gasztroújságíróknak többnyire fogalmuk sem volt, milyen ételt esznek. Ennek ellenére szemmel láthatóan jól érezték magukat, csakúgy mint mi, pedig nem volt nyílegyenes az ételhez vezető út. Az "új kulináris élvezeteket nyújtó szentély" megnyitásával járó protokollbeszédek és pirosszalag-vagdosások után Wang Qiang felesége, Erika Wang köszöntött minket egy kínai dallal, melyet a kifejezetten erre az alkalomra odahordott nagyképernyős karaokegépen adott elő. A hölgynek rendkívül kellemes hangja volt, és a dalt mind ő, mind a kínai diszkótól először megdöbbent közönség rendkívül élvezte, legjobban talán a kis csokornyakkendős technikusfiú szórakozott a háttérben, aki igyekezett minél professzionálisabban tekergetni a hangerő szabályozó gombot. Aztán Erika mellé betársult az est díszvendége, a pusztán baráti és ételkedvelő minőségében jelen lévő Somló Tamás, aki duettet énekelt a kínai hölggyel, sőt néha még egy-egy kínai mondat is elhagyta a száját.

Rejtett irányzat

Tekintse meg képeinket!
Aki vett már részt tesztevésen, a cikk olvasásakor nyilván átérzi a kellemes érzést, mikor az előtte álló asztalon elkezdenek tornyosulni az ételek, mindenből szolidan csak egy kevés, de nem is kell több, hiszen mire újból venne belőle, már újabb két étel érkezett. Az ember először úgy érzi, menthetetlenül jól lakott a nyolcféle előétellel, de aztán a főételeken felbátorodva egyre nagyobb izgalommal várja a következő fogás kihívásit, miközben mindenbe belekap, amit a forgótálcán elő pörgetnek.

Az ÚjLanzhou étterem által kínált ételeknek egyébként köze nincsen az igen elterjedt kínai büfékhez, de tulajdonképpen máshoz se nagyon. Az itt kínált ételek Kínában sem számítanak a legelterjedtebbek közé, bár rendkívül népszerűek, állítólag a császároknak is mindig ezek közül kerültek ki a kedvenc ételei. Az úgynevezett Huai Yang ételek hazája a keleti Jiangsu megye, a menüre pedig jellemzőek az európaiak által kevésbé kedvelt alapanyagok, mint például a halszáj, a kacsanyelv, meg a teknős. Az ételkészítést vörös főzési technikának nevezik, aminek lényege, hogy az alapanyagokat hosszan pácolják húslével és szójaszósszal.

Turóczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság ínyencklub tagja szerint a Huai Yang tulajdonképpen egy "kicsit csípős, kicsit sós" rejtett irányzat. Turóczi Gábor, aki már hét órás tesztvacsorákat is végigevett, és éppen most tért vissza a Feröer szigeteki étkezést tanulmányozó útjáról, azt is elmondta, ha bemegy egy egzotikus étterembe, először azt nézi meg, vannak-e ott helyiek. Az a kínai étterem, ahol kínaiak esznek, minden bizonnyal autentikus, márpedig a régi Lanzhou ilyen hely. Az étteremtulajdonos Wang pár - akik a régi Lanzhout is jegyzik - szerint fontos, hogy a kínai éttermekben valódi kínai mesterszakácsok készítsék az ételeket, ezért indítják útjára Magyarországon az első kínai étekmesterképző műhelyet. Biztosítottak minket továbbá arról, minden alapanyag friss és egyenesen Kínából jött. Aki egyébként azt hiszi, a kínai brokkoli ugyanolyan ízű, mint a magyar, az téved, tegnap legalábbis az derült ki számomra: hiába néz ki valami ugyanúgy, mint egy másik valami, tulajdonképpen az mégis valami más. És ez leginkább a répára igaz.

Oh my god

Szívesen nyújtanék teljes képet a menüről, de felvilágosítás nélkül kevés dolognak tudtam felfedni kilétét, és bár minden fogásról készségesen elmagyarázták, hogy micsoda, volt, amikor elvesztettük egymást a kommunikáció útvesztőjében. "Ez nehéz mondani. Vízbe van, look like umbrella és így csinál" - mondta a kedves, fiatal kínai pincér egy fehér lében úszó, barna színű, kissé gumiszerű dologról, miközben kézfejét lebegtette a levegőben. Az előételek között volt sült, szárított gomba, szárított, hajszálvékony csíkokra vágott tofu, nagyon finom uborka, édes-savanyú oldalas darabkák - melyek számomra a legnagyobb élvezett nyújtották,- csípős csirke, sonka szójaszószban, valamint Mao Ce-Tung - és fotósunk - kedvence: sült, csípős császárszalonnadarabok bambuszrüggyel. Előételként kínálták az egész este egyik legfurcsább darabját, az úgynevezett száznapos tojást, amit állítólag úgy készítnek, hogy elássák a tojást száz napra a föld alá, és rohasztják. A koromfekete tojás tehát tulajdonképpen a mi büdös sajtunk megfelelője, de mivel én azért sem vagyok oda, minden vállalkozó kedvemet és gasztronómiaia érdeklődésemet latba vetve sem mertem megkóstolni.

Ezután jött a leírhatatlan ízvilágú, csípős-savanyú tintahalleves, amit külseje alapján szintén nem kóstoltam volna meg, de mivel ehhez nem kapcsolódtak városi legendák, szedtem egy kicsit, és kellemesen csalódtam. És aztán jött a vízben hullámzó esernyő, melyről a nagyobb fantáziával megáldott olvasók már nyilván kitalálták, hogy medúza. A medúza nem volt jó, kifejezetten rágós volt, de ennek ellenére a világ minden kincséért sem beszélnék le senkit arról, hogy egyszer megkóstolja. Kínát megjárt tesztvendégeim szerint egyébként az étterem abszolút hiteles ízeket kínált, ők legalábbis találkoztak teljesen hasonlókkal Kínában, még akkor is, ha ez a nyolc különböző kínai konyhavonal közül az egyik legrejtettebb. A párolt erdei gomba például, amiről eddig elítélendő módon szót sem ejtettem - holott a Huai Yang konyha egyik legfontosabb kelléke,- állítólag ugyanilyen a messzi Kínában is.

A hal szája

Klikk a képre!
Ezek után, hogy teljes legyen a kép, valamint hogy kínozzam kicsit az ínyencségek kedvelőit, megemlítenék néhányat a főételek közül is. Volt például apró gombás, chilis, babos csirke, ami az édes-savanyú oldalas után nálam a második helyezést érte el, és rögtön utána jön a dobogón az a csirkehússal töltött lepény, amiből többet is elrágcsáltam. Volt még ezen kívül édes-savanyú hal (jó nagy), nyársra tűzött királyrákocskák, valamint a közönséget leginkább megosztó étek, a közönséges halajak. Ez egyébként nem hasonlít a hal szájára, valószínűnek tartom, hogy csak a puha húsos részt vágják ki a tátogójából, és aztán azt ízesítik különféle módokon. Mire a desszertet kihozták, túl voltunk egy díszvendég-ájuláson és egy másik enyhe újságíró-rosszulléten, de hiba lenne bármelyiket is az ételre fogni, egyszerűen nehéz kezelni az első, igazán fülledt nyári estét.

Miután a vendégek kezdtek szétszéledni, és kellemetlenné vált, hogy én vagyok az egyetlen, aki a több órás vacsora után is hatalmas élvezettel rágcsálja a mézbe áztatott, puha krumpliszerű gombócokat, megkértem Erika Wangot énekeljen még egy számot. Volt egy olyan érzésem, régóta erre a felszólításra várt, így a kérésnek eleget is tett, sőt annyira belejött a karaokéba, hogy csak közelben álló, szelíd mosolyú férje gyengéd biztatására hagyott fel vele. Legnagyobb bánatomra, mert miközben sehogy sem tudtam összeegyeztetni a kékruhás étteremtulajdonos hölgy által énekelt dalokat a képernyőn látható kínai lány mozgó szájával, azért mégis úgy éreztem, akár reggelig is elhallgatnám Erika Wangot.