A február 20-án rendőrfelvonulássá alakult Kamionosok és kurvák elnevezésű parti szervezői rendeztek már egy pár nagy bulit, de a több tucat rendőr nekik is új volt. Egyelőre nem akarnak még egy bőrt lehúzni a buliról, de nyáron akár folytatása is lehet a dolognak. A Kamionosok és kurvák partit szervező 4BRO Productions két tagjával beszélgettünk az élményeikről és a további terveikről.

A február 20-án káosszá alakult, majd erős rendőri jelenléttel kiegészített Kamionosok és kurvák elnevezésű parti után várható volt, hogy egy ennyire sikeresen és jópofán induló vállalkozás nem maradhat folytatás nélkül. A Velvet príma fotósával már a helyszínen javasoltuk volna a szervezőknek a Kamionosok és kurvák éjszakája nevezetű programot, amikor minden budapesti szórakozóhelyen ilyen ruhába öltözött embereket várnak.

Hasonlóra lehet számítani

Úgy látszik, egy rugóra járt az agyunk a rendezvényt szervező 4BRO tagjaival, akikkel a hétvégi rendezvény után találkoztunk, hogy arról beszélgessünk, hogy érezték magukat az óriási tömegben, rendőrök között. Csókay Gergőtől és Bencétől megtudtuk, hogy tervezik a népszerű buli folytatását, de egyelőre nem akarnak elszállni, és túl hamar még egy bőrt lehúzni a dologról. A Kamionosok és kurvák éjszakája Budapesten című program az ő fejükben is megfordult. A múlt heti esemény népszerűségét egyébként jól jelzi, hogy a szervezőknél többen jelentkeztek, hogy szeretnének kamionnal érkezni a buliba, csak nem tudták, hol lehetne parkolni a belvárosban.

Csak a külföldieket zavarták a rendőrök

A február 20-i nemcsak az igen ledéren öltözött lányoknak köszönhetően volt emlékezetes, hanem amiatt a körülbelül negyven rendőr miatt is, akik az utcára szorult tömeg miatt az éjszakájukat a Gerlóczy utcában töltötték. Azt, hogy ki hívta ki a rendőröket, és pontosan miért érkeztek, a szervezők sem tudják. Annyi biztos, hogy bent a Merlinben nem történt sem verekedés, sem késelés, mint ahogy azt néhány az utcán terjedő pletyka sejtetni engedte. Valószínűleg a környéken élők sokalltak be a hangzavartól és a tömegtől.

„Az ismerőseim, akik nem jutottak be, őrjöngve hívtak, hogy „Kurvajó! Itt vagyunk az utcán, szuper a buli és jönnek a rendőrök!”. Csomó ember ezt a buli előtti barikádot egy plusz dolognak élte meg. A lányoktól azt hallottam, hogy nagyon sokat készültek rá, és kicsit csalódottan élték ezt meg, hogy felvették, megmutatták, és mégsem sikerült bejutniuk” – mondta Csókay Bence, aki az egész 4BRO nevében elnézést kért az esetleges kellemetlenségekért.

A szervezők hamar megértették a hangot a rendőrökkel, talán ennek is köszönhető, hogy szép lassan a rendőri jelenlét ellenére folytatódott az utcai buli, csak kicsit halkabban, mint előtte. „Valószínűleg ők [a rendőrök – a szerk.] sem tudták, hogy itt most mi van, és volt bennük egy ilyen para az elmúlt idők miatt, és aztán meglátták a sok kurvát meg kamionost. Egy idő után ők is levágták, hogy ez itt egy buli, és mindenki szórakozni akar. Kemények voltak, mert nem engedtek be senkit, de nem volt semmi kellemetlenség. Inkább azt láttam rajtuk, hogy nem örülnek neki, hogy ott kell lenniük hajnalban” – mesélték a szervezők.

Azt mondták volt bent Beastie Boys

A nagy rendőri jelenlét csak a bulira érkező külföldieket zavarta igazán, a magyarokat, úgy látszik, az utóbbi évek tüntetéses, rendőrös kergetőzős időszaka megedzette annyira, hogy képesek rendőrgyűrűben is jól szórakozni.

A pénteki farsangi mulatságot végül a Merlinből gyorsan átirányították a Corvin tetőre. Arra a kérdésre, hogy miért nem tették meg ezt már a buli előtt, a 4BRO azt mondta, hogy látták ugyan a Facebookon, hogy rengetegen jelentkeztek, de az egész rendezvény igazából a buli előtti napon vált felkapottá, akkor meg már késő volt mindent egy másik helyre leszervezni.

Sok utazástól leszel kamionos, a kurvák meg csak jönnek

„Egyszer, jó pár éve voltunk az iparon egy farsangi buliban, azok abban az időben hírhedtek voltak. Nagyon nagy volt, éreztük hogy ez nagyon fekszik nekünk, és sok mindeki másnak is feküdne. Majd ezután pár évvel elkezdtünk rendezvényeket, bulikat szervezni és így már alap volt hogy farsangi bulit is kell csinálni, mert nagyon nagy geg. Ekkor jöttek elő az iparos emlékek a cowboyok és kurvák. Ugyanazt nem akartuk, és a kurvákhoz nagyon jött a kamionos feeling. És nem elcsépelt mint például a stricik és kurvák, hanem vicces, eredeti és a jelek szerint mindenkinek egyértelmű” – mesélték a szervezők arról, hogy miért pont ilyen bulit szerveztek. A 4BRO alapvetően egy snowboard, szörf és egyéb hasonló sportokhoz közeli társaság, akik jellemzően ennek a rétegnek szerveznek bulikat. Rengeteget utaznak, így kicsit ők is kamionosnak érzik magukat.

„Barátokkal a snowboardozás, szörfözés, miatt tudtuk mi is, milyen a volán mögött napokig, órákig, így megvolt a respect is. Akik volán mögött dolgoznak illetve élik le az életüket azokban sok hasonlóság van, és lesz az idők folyamán mind ruházatban, mind viselkedésben. Szóval láttuk a kamionosokat az utakon, ismertük a taxisokat, a tefusokat a városból és mindig ment a poénkodás, a paródia, a hülyülés. És tudtuk, hogy ez nem csak bennünk van, és hogy ki kell engedni” – avattak be a részletekbe. Innentől kezdve a kurvák csatolása a dologhoz adta magát, már csak a hangzás miatt is.

És klasszikus kamionos rock is

A Kamionosok és kurvák buli valamennyire kilóg a társaság eddigi profiljából, de az embereknek nagyon tetszett, és a szervezők szerint ez a lényeg. „A mi snowboardos ismerőseink közül nagyon sokan kint ragadtak, mert az egy idősebb társaság, és csak éjfél körül jöttek volna le. Nagyon sokféle ember volt a mostani buliban. Akik igazán újak voltak az a fiatal korosztály, akik 9-10 körül jöttek le, akik valószínűleg az EXIT magazinból, meg honlapokról, meg szájról-szájra hallottak a buliról” – mesélték, és, hogy a Merlinbe bejutottak nagyon jól szórakoztak, köszönhetően az olyan remek programoknak, mint az egész éjszakán át folyamatosan tartó szkanderbajnokság.

És ha esetleg valaki idáig is eljutott, annak azt az érdekességet is eláruljuk, hogy a botrányos, kurvázós bulival most hirtelen elég népszerűvé vált testvérpár egyik tagja közgazdász, a másik orvos.