A magyar ember nem szeret a múltba révedezni, ami elmúlt, elmúlt, ne feszegessük - ezt a hozzáállást tapasztaltuk aktuális utcariportunk felvételekor. Különösen akkor óvatosak, ha azt hiszik, a ravaszdi újságírók valamiféle politikai statementet várnak tőlük. Pedig mi semmi mást nem akartunk, mint retró emlékeket nyúl alakú lufikról, vattacukorról, csókolózó államférfiakról és hurkapálcára ragasztott nemzeti papírlobogókról.

A témáról csak a fiatalok és az idősek voltak hajlandóak beszélni. Eddig ennyit még soha nem küzdöttünk azért, hogy tolmácsoljuk önöknek az utca hangját, még egy bérház ötödik emeletére is felmásztunk a válaszokért.


"Azzal kezdődött, hogy az iskolában kötelező volt a május elsejei felvonulás. Gimnáziumba jártam, az iskola előtt volt a gyülekező, de voltunk olyan szemtelenek, hogy az első sarkon meglógtunk és elmentünk fagylaltozni vagy moziba. Aki nem tudott meglógni, annak végig kellett mennie az Andrássy úton, aztán a tribün előtt. Ők bizony délután három körül értek csak haza."

Sára elmondta, a május elsejékre nagyon készült az ország és "minden nyakig volt piros drapériával". "A drapériák között Marx, Engels, Lenin, Sztálin. Az elején Rákosi elvtárs is, aztán ő lemaradt, aztán lemaradt Sztálin elvtárs, aztán csak Lenin elvtárs maradt. Később, amikor dolgozott, akkor is kötelező volt a részvétel, de sokan felnőttként is folytatták a lógást és inkább kirándulni mentek a családdal. "Akkor már volt virsli, lufi, sör, ez már inkább majális volt és sokkal kellemesebb."
Sára (72)

Fotók: Egyed Péter

"Felvonultam a barátommal és a két pici ikergyerekével, nagyon klasszul éreztük magunkat annak idején. A háború vége után az első három-négy év nem volt az igazi, de aztán az ember belerázódott a május elsejékbe is" - mondta érdeklődésünkre a 77 éves József. "Én az Orionban dolgoztam 17 évig, ragyogó munkatársak voltak. Velük mentünk, de nem végig a Városligetig. Ezután a barátainkhoz mentünk ebédelni a feleségemmel. Ebéd volt, mulatság kevésbé."
József (77)


"Kisdobosnak még felavattak, az tök jó volt. Nálunk az úttörők mehettek felvonulni, a kisdobosok nem, de nem tudom, ennek mi volt az oka." Angelika, mint minden kisdobos, várta, hogy egyszer majd ő is az úttörőkkel vonulhasson: "Nem igazán értettem, de gondoltam, hogy ez egy élmény: sokan mennek, mosolyognak és biztos oka van az egésznek, és lufik vannak, énekelnek és anyu-apu együtt. Annyit tudtam, hogy bizonyos részek kötelezőek, mások szabadon választottak."

Aztán amikor harmadikos lett, megváltoztak a dolgok, amit egy kicsit azért sajnált, de nem túlságosan: "annyira egy új világba csöppentem bele, hogy az teljesen elvonta a kilencéves figyelmemet."
Angelika (27)


"Én egyetlen mondatot szeretnék csak mondani: május elseje a munkahiány napja. Mindig a munkát ünneplik ezen a napon, és most a munka eléggé fogságban van, sokkal több munkanélküli van a kelleténél."
Tibor (86)


"Nagy tér, sok piros zászló és egy pici pont, oda kellett integetni. Még a nagyvezérek jutnak eszembe, ahogy nagyon integetnek és az LGT koncertek a Tabánban. Lufi és piros zászló, és ha kikönyörögtem, kaptam vattacukrot. Most az nagyon jó, hogy nem kell dolgozni, mert szabadnapot adnak." Mivel Zsófi a belföldi turizmus pártolója, manapság azzal ünnepli a május elsejét, hogy kirándulni megy az országon belül.
Zsófi (35)


Végül egy ötödik emeleti erkélyen nézelődő két fiatalembert kérdeztük szokásaikról, akik ugyan szűkszavúan és titokzatoskodva, de elmondták, milyen május elsejei emlékképeik vannak Nyugat-Magyarországról.
"Nekünk is megvolt a lufi-vattacukor-mézeskalács. Nagyon kicsik voltunk még akkor, de az biztos, hogy egybeesett a strand szezonmegnyitójával." Emlékeik szerint abban a kisvárosban (nem árulták el, melyikben), ahol laktak, nem volt politikai felhangja az ünnepnek, az iskolák adták a műsort, és meghívtak valamilyen zenekart is. "Most pihenünk és iszogatunk" - tért rá a jelenre Adrián (21).