A 20 éves Mayo Chix celebekkel és zenés-táncos divatbemutatóval egybekötött partin ünnepelte meg a kerek évfordulót. A Velvet természetesen nem szórakozni ment az eseményre, hanem elsősorban annak próbáltunk utánajárni, hogy manapság a divatszakmában hogyan boldogulnak a magyar cégek, és mennyire kelendőek a kreációik. A cég vezetője Szentpétery István fél órás monológ formájában fogalmazta meg a választ, amelynek igyekeztünk összefoglalni a lényegét.
A törökök és kínaiak lemészárolták a textilipart
Szentpétery István fő problémaként a közel tíz évvel ezelőtti piacnyitást jelölte meg. „Magyarországon ez azt jelentette, hogy a kínai és török kereskedők bármit behozhattak vám-és adómentesen, ezzel lemészárolták a magyar textilipart. Régen a magyar gyártó azt csinálta, hogy csak cicanadrágot, vagy csak férfiinget gyártott mondjuk négy évig. Voltak ugyan nagy divatcégek, de őket is elsodorta az ár, hiszen ezért a pénzért nem lehet jó minőségű ruhákat készíteni. Akik fenn akartak maradni, azok vagy az áraikkal próbáltak versenyben maradni, vagy megpróbáltak divatcéggé válni, és kollekciókban gondolkodni. Ma körülbelül tíz hazai cég van, és ha sikerült túlélni ezt az évet, akkor az elkövetkezendő öt évben internacionális céggé kell válniuk.”
A nemzetközi piacra történő betöréshez természetesen nem elég a kellő szakmai háttér - ami a Mayo Chix esetében azt jelenti, hogy három iparművész divattervezővel, két iparművész grafikussal és nyolc modellezővel dolgoznak. „A mi generációnk számára ismeretlen fogalom az üzleti gondolkodás, ezt meg kell tanulni, ha Nyugat-Európában is érvényesülni akarunk” – mondta Szentpétery István.
A csillogó márkajelzés mutatja, ez nem kínai
Eleinte megpróbáltak ragaszkodni a hazai gyártáshoz, de rá kellett jönniük, hogy bizonyos termékcsoportokat a háttéripar hiányában muszáj Kínában legyártatni. „A farmereket, pufi dzsekiket és kapucnis melegítőket Távol- Keletről hozzuk be, és így sikerült nyitnunk a fiatalabb generáció felé.” Ami a hamisítást illett, a cég számára ez főként két-három évvel ezelőtt volt probléma. Szentpétery István ezzel kapcsolatban kifejtette, sokan kérdezték tőlük, hogy miért kell telepakolni a ruháikat csillogó díszekkel és márkajelzéssel, amire ő úgy válaszolt, a vásárlóik igénylik, hogy a külvilág számára jelezhessék, nem a kínai piacon vették a ruháikat.
Mivel mostanában azt szorgalmazzák, hogy az élelmiszerüzletek 80%-ban magyar árut kínáljanak, és hazai rádiókban is legyen több magyar zene, kíváncsiak voltunk, hogy a divatszakmában szükség van-e az eféle kezdeményezésre. „Nem kérdés, hogy a magyar árukat el tudjuk-e helyezni magyar boltokban. Egy évvel ezelőtt a vidéki városok legjobb butikjaiban csak magyar árukat lehetett kapni. Azok a relatíve tőkeerős cégek, akik élve maradtak, nyilván lobbiznak majd azért, hogy egyre több márkabolt nyiljon. A hazai gyártás előnye egyébként, hogy szinte hetente meg tudunk újulni, nem úgy, mint a multinacionális cégeknél." Szentpétery egyúttal nehezményezte , hogy a magazinok többségében ugyan vannak fizetett hirdetéseik, de amikor egy divatösszeállítás készül, a magyar cégeket rendre kihagyják a számításból.
A tinik nem vesznek háromszázezerért farmert
A díszes társaságot is megkérdeztük erről a témáról. Erdőhegyi Brigitta énekesnő a következő gondolatokat osztotta meg velünk: „Van egy bizonyos réteg, ami célközönségnek számít. A fiatalok, tinik, diákok nem engedhetik meg maguknak, hogy háromszázezer forintért vásároljanak maguknak egy farmert. Így jó lenne megcsinálni egy külföldi márka magyar változatát, ami árban elérhetőbb számukra. Én nem vásárolok magyar üzletekből, mert sajnos nem olyan a színvonal, és számomra mérvadó a minőség.” Az énekesnő hozzátette, örülne, ha lenne egy magyar világmárka.
Erdőhegyi Brigitta fellépőruháit egyébként öt éve a Márton Rózsa és Végső Gizella tervezőpáros jegyzi, akik szerinte világszínvonalat képviselnek sok más hazai tervezőhöz hasonlóan. „Ha megtehetem, hogy ajándékba kérjek egy nagyobb összegű ruhát, akkor inkább támogatok olyan magyar tervezőket, akik a minőségi terveik megvalósításán dolgoznak, mint hogy egy olyan luxusüzletet részesítsek előnyben, ahova bárki besétálhat, és ugyanazért az összegért egy olyan ruhát válasszak ki, amit más is megkaphat.”
Diszkrét jelzés
Dundika, mint a Mayo Chix alkalmi modellje, úgy véli, sok hazai cég megpróbál a külföldi piac félé nyitni. Amíg a divatban kevés a magyar termék, az élelmiszerboltok polcain fordított a helyzet. ” Egyre többen vannak Magyarországon, akik a előtérbe helyezik a divatot, ezzel foglalkoznak, így biztos nem fognak eltűnni a magyar termékek” – nyilatkozta a playmate, aki egyúttal azt is megosztotta velünk, hogy nem szereti a túl hivalkodó ruhákat. Úgy vettük észre, ennek ellenére pont azokat viseli.
Hozzátette, a stílusa folyamatosan változik. „25 évesen még mindig keresem, hogy milyen újat tudok mutatni a ruhákban is. Most az a legfontosabb, hogy meg tudjam mutatni az alakom. Ha valakinek olyan alakja van, akkor ezt ki is kell hangsúlyozni. Szerencsére ma már megoldható, hogy akkor is divatosak legyünk, ha olyasmit akarunk felvenni, ami ápol és eltakar” – nyilatkozta a playmate, aki a hivalkodásra visszatérve elmondta, a hétköznapi életben a diszkrét feliratokat kedveli, de természetesen vannak alkalmak, amikor meg kell mutatni, hogy ki szponzorálja őt, így a nagy felirat elengedhetetlen.
Az első tűsarkú
A huszadik évforduló apropóján Erdőhegyi Brigittától megkérdeztük, mi is jellemezte az ő stílusát két évtizeddel ezelőtt. Bár az énekesnő akkor még szinte gyerek volt, már akkor is a nőies darabokat kedvelte. „Már egészen fiatalon, tizenöt évesen kezdtem el magas sarkú cipőket hordani. Egészen hamar kapcsolatba kerültem a színházzal, és ott maximálisan ki tudtam élni az elegáns ruhákhoz való vonzódásomat. Két stílus jellemző rám: a színpadi viseleteim exkluzívak és elegánsak, a hétköznapokon pedig a nőiesen vagány darabokat szeretem hordani. Van, amikor olyan hangulatban vagyok, hogy belefér egy tornacipő, vagy egy pamutnadrág, de nem ez a jellemző.
Mivel Dundika, azaz Szentiványi Hajnalka húsz évvel ezelőtt még csak ötéves volt, ezért nála inkább afelől érdeklődtünk, hogy hogyan ünnepelte ő a huszadik születésnapját. Elmondta, jó buli volt, ám azóta kevesebb alkalma volt szórakozni. „Megváltozott minden. Én a táncolható zenéket kedvelem, viszont sok helyen csak a tucc-tucc megy. Ami a közönséget illeti, vidéken 16-18 évesek vannak. Budapest a másik véglet. Itt ugyan főként az én korosztályom képviselteti magát, de ez meglehetősen mű környezet. A lányok számára az a fontos, hogyan néznek ki, hogyan riszálják magukat. Nehezen viselem, ha folyton bámulnak, méregetnek. ”- mondta egy nem kevésbé mű környezetben a playmate, ahol fel is lépett.