Katus Attila szerint a női láb magassarkúban a legszebb, de nem fontos azt viselni mindenáron. Az MBT először tartott divatbemutatót, amelyben igyekeztek bebizonyítani, hogy a mozgásszervi problémákra tervezett lábbelik szépek. Nekünk nem voltak ilyen elvárásaink, sokkal inkább azt kérdeztük a megjelent celebektől, mennyire szeretnek mezítláb mászkálni.

„Nekem tetszik, ha egy nő a szép lábát magassarkúban mutatja meg, de nem fontos az mindig és mindenáron. Ha a nő leveszi a körömcipőt és látható, hogy katasztrófa a lába, bütykös az állandó terheléstől, akkor inkább ne hordjon kényelmetlen cipőt a látvány kedvéért, hanem válassza a kényelmet. Úgy a lelki egyensúlya is sokkal inkább biztosított”- mondta Katus Attila fitneszedző, miután arról kérdeztük, szerinte milyen cipőben a legszebb egy női láb.

Legyen szép és kecses

Kattintson ruganyosan!

Az MBT anti-shoe első, hazai termékbemutatóját a Millenáris fogadóban tartották, ahova többek közt olyan celebeket hívtak meg a közönségbe, mint a Szinetár-Bereczki házaspárt, Gubás Gabi és Ónodi Eszter színésznőket. A fellépők között pedig Palcsó Brigitta televíziós és Geszler Dorottya volt szépségkirálynő szerepelt, őket mostanában ritkán látjuk. A márka képviselői leginkább azt a tervet dédelgették, hogy bemutassák, az íves talpú, gyógyászati, illetve egészségmegőrző célt szolgáló cipők lehetnek szépek is. Nem lenne baj, hogy erről a viseletről nem az esztétikum jut először az emberek eszébe, csakhogy a gyártók a forgalmazók vágynak az olyan jelzőkre terméküket illetőleg, mint szép, kecses, titkon talán a szexi jelzőt is feljegyezték az ötéves tervük dossziéjába. Így aztán, mint az látható volt a divatbemutatón is, bevetették minden kreativitásukat.

A másik dédelgetett tervük pedig az volt, hogy tudatosítsák a vendégekben, hogy vannak a világon a közönséges cipők, és van a Lábbeli. A divatbemutató műsorvezetője Kovács Koko István exboxoló arra kérte az újságírókat, hogy beszámolóikban az MBT-t ne cipőként, hanem lábbeliként tituláljuk. Világos és egyszerű ez, mint a South Parkban, amikor a kormányzó kihirdeti törvényjavaslatát, miszerint ezentúl a melegek köthetnek házasságot azzal a feltétellel, hogy a tiltakozók megbékítésére a törvényesen összeadott melegeket nem házastársaknak, hanem fenekeseknek hívják.

A maszáj járástechnika

Karl Müller svájci mérnök éveket szánt arra, hogy keresse a megoldásokat arra, hogyan lehet a mozgásszervi panaszokat természetes módon enyhíteni. Tapasztalta többek közt, hogy amikor koreai feleségével együtt mezítláb sétált a rizsföldön, akkor az azt követő napokban enyhültek a mozgásszervi panaszai, amikor pedig ismét cipőben járt a kemény talajon, a fájdalmai felerősödtek. A róla írt történetek szerint egy alkalommal Afrika keleti partjain, a Kenyában élő maszáj törzsekhez is ellátogatott (Koko a bemutatón úgy fogalmazott, hogy Karl Müller elutazott az emberiség bölcsőjébe, Afrikába). Úgy látta, hogy a mezítláb közlekedő masai-ok természetes járása az oka annak, hogy a tartásuk remek, hátuk nem fáj, így ezen élményei alapján fejlesztette ki az MBT anti-shoe-t, amelyik járás közben kíméli az ízületeket.

a csizma mindent eltakar

A bemutató után tehát számunkra adott volt a felvetés, hogy az eseményen megjelent celebeket arról kérdezzük, milyen lábviseltben tartják a legszebbnek a női lábat, illetve hogy mikor mászkáltak utoljára mezítláb. Rippel Ferenc és Viktor akrobaták arról számoltak be, hogy éppen két hete futottak a homokban a brazíliai Copacabana beachen, amikor is a Rio de Janeiro-i karneválra voltak hivatalosak, mint fellépő művészek. „A homokban mezítláb futni nagy élmény, még akkor is, ha az ember talpába néha kis kagylók ragadnak”- számolt be élményéről Rippel Ferenc. A női cipőkről kialakított véleményéről pedig Rippel Viktor beszélt, „Természetes, hogy ami a vádli alakját és a láb szépségét kiemeli, az a magassarkú, ez tetszik a legjobban a férfinak. A csizmákat nem szeretem, mert az mindent eltakar a női lábból, de a szandálokra ki vagyok hegyezve.”

A témát tovább boncolgatva a véletlen az alábbi párbeszédet alakította ki a számunkra Geszler Dorottyával, aki a divatbemutató egyik celebmodellje volt.


- Mikor volt lehetőséged utoljára mezítláb mászkálni valahol?

- Lakáson kívül? Ritkán.

- A divatbemutatón úgy tűnt, a cég azt szeretné elérni a termékeivel, hogy az emberek úgy közlekedjenek, mintha mezítláb mennének. De vajon fontos ez? Szeretsz mezítláb mászkálni?

- Egyértelmű. Mondjuk a tengerparton is, ha van füves rész, vagy olyan partszakasz, akkor igen.

- Szabadságérzetet ad neked?

- Igen.

A trükköket nem lepleztük le

Kattintson ruganyosan!

A divatbemutató az egykori A Hip Hop Boyzból simert Real Action Attr.action táncszínházának a bemutatójával kezdődött, a társulatot a Csillag Születik című tehetségkutatóból ismerhet az arra fogékony közönség. A táncosok trükkjeit még úgy se tudtuk leleplezni, hogy az első sorban ültünk. A szórakozásnak ára van, a csapat után a színpadon elkezdődött a termékbemutató, Kovács Koko István ismertette a cég történetét, majd Koltai Róbert színművész is elmesélte MTB-s élményeit, amelynek lényegét és hangulatát úgy tudjuk a legjobban visszaadni, ha keretesben idézzük.

Koltai Róbert MBT sztorija

A divatbemutatón a színpadra lépett Koltai Róbert színművész egy élménybeszámolóval. „Nekem a forgatás, színház, ahol egyhelyben kell állni, kibírhatatlan volt. De most, hogy ebben a lábbeliben vagyok, nem hogy állni tudok, de meg is tudom mutatni (Koltai Róbert lendületesen végigsétált a kifutón) csak úgy repülök. A színművészetin tanítottak miket járni. Mindig röhögtünk, mert tíz hónapos korom óta mentem, de ott megtanítottak járni, az pont megegyezik azzal a járással, amit a lábbeli is eredményez: végig kell gördülni a saroktól egészen az ujjhegyig. Kidobtam a lúdtalpbetétjeimet. Három volt. Nem tudom, a másik kettő hol veszett el. Négyéves korom óta hordom - közben nőtt a lábam, de hordtam a betétet. Megváltozott az életem. Vannak olyan szerepek, amelyekben még véletlenül sem szabad instabil lábbal megjelenni, de én mégis a lábbeliben mentem. Nem ötleteket akarok adni a reklámosoknak, de ki lehetne olyat írni, hogy szoborverseny (Koltai Róbert szoborpózba merevedett néhány másodpercre). Az nyer, aki semmilyen irányban nem rezeg. És hogy egy kis viccel fejezzem be: felvettem a cipőt egy olyan szerepre, ahol nem kellett volna, nagyon stabilan kellett állni Barátom, Harvey című darabban. Azt nézték a partnereim, miért fogóckodom oly könnyedén hol a zakójukba, hol a vállukba. De nem ez volt a csúcs. Hanem elszemtelenedtem, mert jól éreztem magam a lábbeliben, és jót a meghajlás. Effektív majdnem leestem a színpadról. További jó szórakozást kívánok!

A bemutatón az egymást követő tourokban azt láthattuk, hogyan passzolnak a lábbelik a szabadidőruhákhoz, sportos viseletekhez, utcai viseletekhez és elegánsabb bussinness look-hoz. Ez utóbbi két területen nem gördülékeny az összhang a ruhák és a lábbelik közt, de már jeleztük, nem is vártuk, hogy az legyen. Inkább Katus Attilát, a bemutató egyik modelljét kérdeztük meg arról, hogy mi történik a lábunkkal, ha évekig magassarkúban járunk. Az MBT előtti világképben ugyanis azt hangoztatták, a láb és a test anatómiája szempontjából az az ideális, ha a cipőnk nem teljesen lapos, hanem a sarka enyhén magas. A magassarkú viselésének következményeiről itt láthatnak egy remek, értekező videót.

A cipőnk a vérellátásunkat is meghatározza

„Lúdtalppal születünk. Ha egészséges körülmények közt nőnénk fel, akkor az idővel megszűnne, és egészséges testtartásunk alakulna ki. Mivel azonban kemény felületen járunk, és olyan cipőkben, amelyek olyanok, mint a gipsz, ezért bizonyos izmok nem kezdenek el dolgozni. Ha egy lábboltozat nem tud kerek lenni, akkor a csípő dőlésszöge sem ugyanaz, és akkor az ízületek is kopnak. Arról nem is beszélve, ha másképp áll a csípő, akkor a belső szervek is másképp állnak, és másképp alakul a vérellátás. A szervezetben minden mindennel összefügg”- mondta Katus Attila, de ez a vita ezzel nem zárult le végleg.