Magyar divattervezőre bukik három amerikai színésznő
Szegény Charlize Theron nemrég kicsit összekeverte Budapestet Ankarával, pedig igazán tudhatná, melyik országban található csodaszép Budapestünk. Bejárta ugyan Európát, és legalább azért ránézhetett volna egy földgömbre, mert pont nemrég, a Sundance fesztiválon egy magyar divattervezőnő kabátjában jelent meg.
A stylist találta, de a színésznő választotta ki
A tervezőtől, Nanushkától, azaz Sándor Szandrától megtudtuk, teljesen véletlen, hogy a színésznő az ő kabátjában jelent meg a Sundance fesztiválon, és hála a divattervező amerikai PR-ügynökségének, arra is fény derült, hogyan került a dél-afrikai származású színésznőre magyar kabát.
"Úgy volt, hogy Charlize az esemény előtt kabátokat kért a stylistjától, aki vitt neki kb. húszat, amiből végül az enyémet választotta" - mondta lapunknak. Nanushka úgy tippeli, a fotókon - melyek természetesen bejárták a világsajtót - látható kabát a színésznőnél is marad "és ha nem esnek le róla a gombok", akár az idők végeztéig hordani fogja.
Lucy Liu és Selma Blair is
Egyébként nem ez az első Nanushka-kabát, ami hollywoodi színésznőt óvott a hidegtől. Lucy Liu 2005-ben tett szert egyre, amikor Sándor Szandra első kollekciója Amerikában debütált. A show-n megjelent Liu is, és mivel tetszett neki, amit látott, rendelt tőle egyet.
És Selma Blairhez is került egy ugyanolyan kabát, mint amiben a Sundance-enTheron pompázott: amikor Budapesten forgatták a Pokolfajzat című filmet, Nanushka gondolt egy merészet és küldött neki 4-5 ruhát. "Másnap felhívott, hogy bekarikázta a katalógusban, hogy melyik tetszik neki, és feljönne vásárolni. Aztán megérkezett a sminkesével és a fél showroomot [bemutatótermet] fölvásárolta."
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár

