A Velvet Kommandó kihasználta a Nagy ízutazás 2006 akciót, és úgy gondolta, itt az ideje kiélni hedonista hajlamainkat: teszteljünk egy olyan helyet, amit eszelős árkategóriája okán amúgy eszünkbe se jutna kipróbálni. A belvárosi Nosztalgia Kávéház és Étterem ennek a szempontnak maximálisan megfelelt: a hely annyira exkluzív, hogy mi például eddig nem is hallottunk róla, a honlapon szereplő árakból pedig tudtuk, hogy a közvetlen tapasztalatszerzésre a félárú nap az egyetlen esélyünk.
Az étterem bevallottan a "boldog békeidők" hangulatát próbálja felidézni, tehát a kristálycsillár, a damasztabrosz, a nehéz ezüst étkészlet, a romantikus gyertyafény és a diszkrét cigányzene teljesen helytálló dekorációs elemek, még ha a mi ízlésünkhöz nem is ezek állnak legközelebb. A honlap fotói alapján a műmárvány és az aranyozott cirádák mennyisége már-már giccsközeli, de a valódi összkép ennél kellemesebb, ha sikerül olyan helyet kifogni, ahonnan az aranyozott oszlopok nem látszanak. A vendégkör ránézésre az idősebb, de tehetős korosztályból kerül ki, akik dress code-ja az alkalmi kosztümök mellett a szmokingot is magában foglalja - mi ebből több szempontból is kilógunk, pedig direkt nem kommandósnak öltöztünk. A konyha ízvilága szerencsére csak részben tükrözi a békebeli ízlést, a tradicionális-magyaros vonal mellett könnyű, mediterrán ételeik is vannak, aminek igazából örülünk: Szindbád kulináris kalandjai számunkra már csak olvasva is felérnek egy gyomorrontással.
Szentimentális hangulat sok könnyel
A csinos, de rajzolt szemöldökű felszolgálóhölgy poroszos szigorral osztja ki az italokat, de a megszeppent társaság azonnal felenged, amikor megérkezik a tejszínes vargányaleves friss füvekkel és gnocchival. Ez ugyanis igen erős kezdés: egyszerűen tökéletes. Az első kanál után az ember legszívesebben megilletődötten belesírna a szalvétába a gyönyörűségtől. Keménynek kell lennünk, ezért nem töröltetjük a további rendeléseket, hogy ezután egész este már csak újabb adag vargányaleveseket kérjünk, sőt ezek után még nagyobb várakozással tekintünk a továbbiak elé.
Ezután picit bicsaklik az ív, mert a pisztáciás vadpástétom narancsos áfonyával és szarvasgombaszósszal kifejezetten csalódás: a pástétom maga kevéssé karakteres ízű, amit a legkisebb mennyiségű áfonyaszósz alkalmazása is teljesen elnyom, a szarvasgombaszósz mennyisége pedig kimerül a tányér peremére rajzolt sormintában - egyáltalán nem volnék boldog, ha mindezért egyébként a teljes, 3200 forintos árat kellene rezzenéstelen arccal kifizetnem, ráadásul ez "csak" előétel (mennyiségét tekintve mindenképp). Pedig a vendégkönyv tanúsága szerint Friderikusz Sándornak ez a fogás nagyon bejött "minden cseppjét" élvezte (ahogy Zoób Kati is az ételek minden cseppjéért lelkesedik két bejegyzéssel alább, de ez nyilván csak véletlen egybeesés). A pástétomhoz viszont kiválóan illik a Malatinszky Kúria Villányi Merlot-ja, igaz, ez is inkább az áfonyamártás ízét hangsúlyozza.
A finoman, csak félig átsütött, belül rózsaszín libamáj jól teljesít: omlós és "egészen perfekt"; a tormaszósszal szervírozott pisztrángot választó asztaltársunk viszont csak a tormaszószt tudja méltatni, szerinte a hal kissé ízetlen. A társaság negyedik tagjának parmezánnal sült steakje mindenkit egyöntetű irigykedéssel tölt el: félig átsütve kéri, így bár a felülete finoman ropogós, a belseje omlós és ízletes, így ez a fogás lesz a gombaleves utáni dobogós helyezett.
Csalódás és vigasz
A desszert elé nagy várakozással tekintünk: a háromszínű csokoládétortát mokkaöntettel én már előre kinéztem magamnak, ehhez képest az íze kicsit túlságosan is visszafogott, sőt a felső, étcsokoládés réteg gyanúsan pudingállagú. A beígért mokkaöntethez külön kanalat is adnak, ami teljesen szükségtelennek bizonyul, mert ez - a szarvasgombaszószhoz hasonlóan - szintén csak jelképes mennyiségű. Asztaltársam a steak után ismét beleválasztott a jóba: Tokaji Aszú parféja egészen kifogástalan, ismét itt a meghatott könnyek ideje, pedig én a borsodó óta nem mertem bortartalmú édességekkel kísérletezni. Az ízéhez evidens választás a háromputtonyos Tokaji Aszú, de édességét tekintve akár a hatputtonyost is elbírta volna, sőt még a zenekar által elővezetett Richard Clayderman darab sem tudja elrontani.
Az összességében kellemes élményt valamelyest csökkenti, hogy további kísérletekre nem nagyon lesz lehetőségünk: az árak az 50 százalékos kedvezménnyel kerültek a reális kategóriába, az adagok azonban épphogy csak meghaladják az illusztrációs mennyiséget. Azért az estére mindenképp nosztalgiával gondolunk majd.
|